TELEGDI MIKLÓS.
TELEGDI MIKLÓS.
A HÁTTÉRBE szorított katolikusok az irodalom terén csak a XVI. század utolsó negyedében kezdtek hozzálátni a védekezéshez. TELEGDI MIKLÓS pécsi püspök szólalt fel legelőször s prédikációs köteteiben – Az evangéliomoknak magyarázatjában (1577–1580) – bőven fejtegette, hogy miért tartja elfogadhatatlannak Luther Márton és Kálvin János tanításait. Bornemisza Péter egyik támadó könyvére írt Felelete (1580) újabb hatásos próba volt a protestantizmus leküzdésére. A pécsi püspök alapos tudása, gondos érvelése és gyökeres magyarsága figyelmet ébresztett mindenfelé. Népiesen írt, de azért óvakodott a köznapi szóáradattól; a legsértőbb személyeskedésekre is válaszolt, de a durva kifakadásokat szembetűnően kerülte.
A vitatkozó felek a hittudományi részletkérdések legapróbb pontjait is körülményesen fejtegették s ez a finom logikai megkülönböztetéseket követelő munka kedvezően hatott a magyar vallástudományi próza stílusának fejlődésére. A teológia latin kifejezéskészletének magyar megszólaltatása erős nyelvkészséget kívánt; a műnyelv és kifejezésalkotás leleményében Telegdi Miklós sem maradt el kora legjobb protestáns írói mögött. Ott volt elemében, ahol az állításait hevesen támadó ellenfélnek lépésről lépésre válaszolhatott s a szóbakerülő dolgokat pontról-pontra megjelölhette könyve lapjainak szélén: Bornemisza Péter könyvérül, Szitokkal rakva a Bornemisza írása, Bornemisza ítélete az én Postillámról, Bornemisza iszonyú sok szitkai, Bornemisza nem mértékletes erkölcsű és nem csendes elméjű, Magának hamis mentése, Írásra való indulásának igaz oka, Mit bán énbennem Bornemisza, Honnét tetszik meg, hogy nem jó végre írt ellenem, Keresztyéni megfeddésnek módja, A szitkozódó ember nem érdemli a híveknek társaságát; és így tovább.
Nagy erővel utasítja vissza az állítást, hogy csak a katolikusok sanyargatják a másvallásúakat, míg a protestánsok a lelkiismereti szabadság védelmezői. «Csodálkozom rajtad, micsoda arcával mondod, hogy az egész világon semmi egyéb hit nem háborgattatik test szerént a tieteknél. Dávid Ferenc, a Szentháromságnak ellensége, vajjon miért ül mostan a tömlöcbe? A hitért. Servetust miért égeték meg Genevába a te kálvinista társaid? A hitért.» S mi történt a magyar katolikusokkal? «A papokat és szerzeteseket Erdélybe és Várad táján csak egynehány esztendővel ezelőtt megfoszták és elűzék onnat, meg is ölének bennek. Mennyi templominkat, oltárinkat, klastromunkat csak Magyarországban is rontották a te pártodon való kegyetlenek. Németországnak nagy részéből kiüzettenek a katolikus lelkipásztorok; kevés úr és nemes van Magyarországban is, ki jószágában szenvedje őket. Vajh, mely igen jól tudod, míg Semptén lakál, hányszor kalodáztanak és bírságoltanak meg a te késztetésedre a te urad jószágában lakozó egynehány együgyű parasztembert azért, hogy ide Szombatba jöttenek gyónni, misét és prédikációt hallani. S még sem bánt senki minket? Vajjon inkább, ha terajtad állana, itt tűrnél-e engemet, ahol most lakom? Engednéd-e, hogy abban a székben prédikállanék, akibe prédikállok?»
Nem a katolikusok a bálványozók, hanem a protestánsok, mert nem az imádja a bálványt, aki a szentképeket tiszteli, hanem aki hamis tanításokban hisz. A protestáns tévelygők örökké emlegetik az ördögöt; látszik, hogy sokat társalognak vele. Ha valahol összejönnek, mindjárt a pápistákat, papokat, szerzeteseket, apácákat szídják, holott tekintsenek csak a maguk prédikátoraira és paráználkodásaikra. Hitük is nem egyéb, mint a már régen ismert eretnekségek zagyvaléka; mindegyik protestáns másképen magyarázza a Szentírást; azt prédikálja, ami neki tetszik; szertartásaik a legkülönbözőbbek; a szegény nép azt sem tudja, mit higgyen és hogyan cselekedjék. Luther Márton hamis evangéliuma és a hitújítással járó villongások okozták Magyarország megromlását: akkor vett rajtunk hatalmat a török császár, amikor itt is, ott is fészket vert országunkban az új vallás.
Telegdi Miklós prózaírói érdemei kétségbevonhatatlanul nagyok. Ha nem adta volna közre prédikációit, Pázmány Péter sem támaszkodhatott volna arra a magyar prózai stílusra, amelyből sikeresen továbbfejlesztette a maga hitvitázó és szónoki előadását. Telegdi Miklós és Pázmány Péter magyar beszéde között nincs szembeszökő különbség, sokkal nagyobb ennél az az ellentét, mely a kódexek különböző tájszólású prédikációi és Telegdi Miklós irodalmi nyelve között van. Az újkori katolikus egyházi szónoklatnak és értekező prózának ez az alapvető mestere jelentékenyen nagyobb munkát végzett könyveinek megírásával, mint amennyire eddig becsülték írói tevékenységének súlyát. Méltán tartja őt az egyházi felfogás a magyar katolikus prédikáció klasszikus úttörőjének.
TELEGDI MIKLÓS 1535-ben született a biharmegyei Telegd községben. Jobbágyszülők gyermeke volt s így egyedül a papi pályán boldogulhatott, ha ki akarta küzdeni magát a szegény emberek sorából. Tanulmányait a krakkói egyetemen fejezte be, azontúl Nagyszombatban élt mint plébános, kanonok, nagyprépost, pécsi püspök és esztergomi érseki helyettes. Ebben az időben, az 1580-as évek táján, már Nagyszombat vidékére húzódott vissza a katolicizmus, ide vonultak a protestánsok és törökök által elűzött katolikus papok. A reformátorok ereje és bátorsága olyan nagy volt, hogy Bornemisza Péter magában Nagyszombatban is terjeszteni kezdte a protestáns tanokat. Telegdi Miklós elsősorban ellene fordult. Elűzte Bornemisza Pétert s vitába bocsátkozott vele könyveiben. Olyan csekély volt ekkor a katolikus világi papok és szerzetesek száma, hogy neki magának kellett tollat ragadnia, mert az egy Monoszlói Andráson kívül nem számíthatott mások segítségére. Ötvenegy éves korában, 1586-ban, halt meg.
Adatok Telegdi Miklós életéhez:
1535. – Telegdi Miklós születésének éve. Szülőhelye Telegd község Bihar megyében. (A Telegdy-nemescsalád egyik jobbágyának fia volt, parasztnak nevelték volna őt is, ha a telegdi plébános nem veszi pártfogásába. Jólelkű volt a földesúri család, emberségesen bánt atyjával s csak könnyebb munkával foglalkoztatta az öreg jobbágyot. Mikor később Telegdi Miklós nagyszombati pap lett, atyját magához vette, öccsét pedig, egy derék szabólegényt, az esztergomi érseki udvar szolgálatába helyezte el.)
1557. – A krakkói egyetemen tanul. (Ekkor már mindössze nyolc-tíz magyar ifjú van itt, mert a németországi egyetemek magukhoz vonják a magyar fiatalságot. Még a felvidéki diákok is inkább nyugat felé mennek: csaknem mind protestánsok, kerülik a katolikus Krakkót.)
1558. – Oláh Miklós esztergomi érsek pappá szenteli s megbízza az újjászervezett nagyszombati katolikus latin iskola igazgatásával. (Három tanító és néhány segédtanító működik itt mindössze. Az egyik tanító maga az igazgató: osztályában Cicero, Vergilius és több más római író munkáit magyarázza; a másik két osztály egy-egy tanítója a latin mellett görögöt is tanít; mindhárman sokat foglalkoznak a hittannal, szónoki gyakorlatokkal, vallásos vitatkozásokkal. A segédtanítók a jobb diákok közül kerülnek ki s írásra, olvasásra és a latin nyelv elemeire tanítják a kezdő tanulókat. Természettudományi tárgyakat, földrajzot, történelmet és más ismereteket nem tanítanak. A tanulmányaikkal elkészült ifjakat kiküldik gyakorlatra a jobbnevű plébánosok mellé, azután fölszentelik őket. A tanulók száma nagyon kevés, annak ellenére, hogy az egész országból szívesen látják a jelentkezőket s más katolikus papi iskola nincs is sem a Felvidéken, sem az Alföldön, sem a Dunántúl.)
1561. – Esztergomi kanonok lesz. Huszonhat éves. (Ez a korai kinevezés egyrészt kiváló képességeit tanusítja, másrészt arra vall, hogy a katolikus egyháznak ebben az időben már alig van igazán számottevő tanult papja s így kénytelen legfiatalabb egyházi embereit is, ha azok érdemes férfiak, irányító állásba juttatni. Ebben az évben jönnek be a jezsuiták Magyarországba s átveszik a nagyszombati latin iskola vezetését. Oláh Miklós esztergomi érsek teljes erővel támogatja őket, Telegdi Miklós lakóházat ajándékoz nekik.)
1562. – Közrebocsátja Canisius latin katekizmusának magyar fordítását. (A kérdésekben és feleletekben írt katolikus hittant Bécsben nyomatta ki. Csökkenteni akarta kiadásával a protestáns káték hatását. Igen értelmes beszédű tankönyv. Nem egyszerű fordítás, hanem gondos átdolgozás.)
1564. – Oláh Miklós esztergomi érsek kinevezi nagyszombati plébánossá és magyar hitszónokká. (Az érseki és káptalani székhely plébánosának kitűnő embernek kellett lennie, mert Nagyszombat volt a magyar katolicizmus utolsó menedékhelye. A tanultabb és tehetősebb polgárok már itt is protestánsok voltak s erejüket annál kevésbbé lehetett kicsinyelni, mert meggyőződésük igen erős volt s még nem váltak szét ágostai és helvét hitvallásúakra. A nagyszombati tanács külön iskolát tartott fenn a protestánsok számára és tehetsége szerint támogatta a hitújító prédikátorokat. Ez évben Telegdi Miklós helyzetét váratlanul megnehezítette az az elhamarkodott tette, hogy az iskolában nagyon megvert egy tanulót. A verést ezidőtájt mellőzhetetlen nevelői és oktatói eszköznek tartották, de ez olyan kegyetlen dolog volt, hogy a nagyszombati tanács egyenesen a királyhoz terjesztette fel az ügyet. Más baj is támadt a városban. A magyar, német és tót polgárok összetűztek azon, hogy külön-külön mikor hallgassák a prédikációt. A plébános a magyar hívőknek prédikált, de házában lakott és asztalánál evett a német és tót hitszónok is, ezeknek hívei semmit sem engedtek jogaikból. Végre abban egyeztek meg, hogy a magyarok reggel fél hatkor hallgatnak szentbeszédet, a németek és tótok hét órakor olyan módon, hogy a templom egyik részében a német pap beszél, másik részében a tót pap.)
1567. – Főesperesi és plébánosi teendői mellett újból átveszi a nagyszombati latin iskola irányításának gondjait. (Ebben az évben mennek el Nagyszombatból a jezsuiták. Kénytelenek elhagyni Magyarországot, mert a nyomorúságos pénzügyi viszonyok miatt sem a király, sem a papság nem tud rajtuk segíteni. A következő évben meghal Oláh Miklós, a prímási szék közel két esztendeig betöltetlen, míg végre Miksa király kinevezi esztergomi érsekké Verancsics Antalt. Megpróbálkoznak egy papnevelőintézet felállításával, tíz diákot gyüjtenek egybe, de a szeminárium nem virágzik. A kispapok nevelésére és tanítására Telegdi Miklós ügyel fel. Néhány év mulva feloszlik az intézet.)
1570. – Az esztergomi káptalan nagyprépostja lesz. (Amint Oláh Miklós végrendeletéből is nyilvánvaló, ebben az időben ő volt a legtanultabb teológus valamennyi kanonoktársa között. A prímás neki hagyta végrendeletében könyveit, mert – a végrendelet szavai szerint – kanonoktársai még a port sem tartanák érdemesnek letörülni a könyvekről. További munkásságát Verancsics Antal a nagyprépostsággal jutalmazta. A kitüntetés súlya annál nagyobb, mert a nagyprépost rossz viszonyban volt a káptalannal, kilenc nagyszombati polgár pedig papi becsületébe vágó pörrel támadt rá. Az elmérgesedett pörösködés csak évek mulva ért véget Verancsics Antal kitartó közbenjárására. Az érsek előkelő tanuk jelenlétében egymásba tette a nagyprépostnak és a kilenc polgárnak kezét, békét fogadtatott velük s közös megegyezésükkel a pör összes írásait elégettette, hogy a villongásnak még csak hire se maradjon fenn.)
1573. – Ez év nyarától kezdve haláláig tizenhárom esztendőn keresztül ő kormányozza az esztergomi érsekséget. (Verancsics Antal halála után a prímási széket nem töltik be. A magyar katolicizmus helyzete kétségbeejtő. Magyarországban, Erdélyben, Horvátországban együttvéve is csak két felszentelt püspök van; a plébániák és papok száma évről-évre rohamosan fogy; az egyház javait világi emberek ragadozzák el. A török foglalás már az egri egyházmegye határa felé közeledik, az esztergomi és nyitrai egyházmegye egy részében benn ülnek a hódítók, részben övék a veszprémi és győri püspökség, teljesen elenyészett a váci és pécsi egyházmegye, egészen a töröké a kalocsai érsekség területe. A megmaradt részekben a protestáns hitújítók a nemességet és a népet egyaránt a maguk vallására vonják; maga Miksa király is cserbenhagyja a Habsburg-ház katolikusvédő hagyományait.)
1576. – A protestáns rendek a pozsonyi országgyűlésen felszólalnak és óvást emelnek egyházi túlkapásai ellen. (Mint érseki helytartó több prédikátort elfogatott s megesküdtette őket, hogy nem folytatják papi hivatalukat; azonkívül a protestáns lelkipásztorokat támogató felvidéki urak közül is többet az egyházi bíróság elé idézett, a meg nem jelenteket pedig megfenyegette, hogy karhatalmat visz ellenük.)
1577. – Megindítja prédikációinak kiadását. Nyomdát állít nagyszombati házában. (Az előző évben elhúnyt Miksa király utóda, Rudolf, már nem a reformáció szellemében uralkodik, sőt 1577 végén elrendeli, hogy a protestáns prédikátorokat űzzék ki Nagyszombatból, mert különben összes kiváltságait elveszti a város és lakóit még meg is büntetik. Pozsonyban több előkelő nagyszombati polgárt bebörtönöznek, Sibolti Demeter nagyszombati evangélikus lelkipásztornak menekülnie kell a városból, Bornemisza Péter semptei evangélikus prédikátor sem járhat be Nagyszombatba a protestáns hívők lelki megerősítésére.)
1579. – Rudolf király kinevezi a pécsi egyházmegye megyés püspökévé. (Valójában ez csak cím, mert a pécsi püspökség egész területe a török szultáné. Még csak meg sem látogathatja székhelyét. Egyházmegyéjében már alig van katolikus; a reformátusok és evangélikusok küzdenek ott életre-halálra az unitáriusokkal.)
1580. – Megjelenik Bornemisza Péter könyvére írt Felelete. (Irodalmi munkássága ebben az évben a legtermékenyebb: Feleletén kívül kinyomatja Prédikációinak utolsó kötetét, a római pápa ellenségeiről szóló Rövid Írását és az Ordinarium Officii Divini című latinnyelvű szertartási könyvet. XIII. Gergely pápa elismerő levelet ír hozzá, ő pedig szomorúan panaszolja a pápának: «A magyar katolikus egyház végső romlása szélén áll. A nagy fáradságok és erőlködések, a számtalan veszély és gyűlölség, melyeknek kitesszük magunkat, midőn az eretnekek fanatikus törekvései ellen szegülünk, az igaz vallásnak már mitsem használnak. A főpásztor nélkül maradt nyájat az eretnekek már a székhelyen is megtámadták. Szemünk előtt ragadtak magukhoz a városban egy szentegyházat, melyben a kíváncsiaknak s tenkáromlásaikat hirdetik. Nemsokára ellepik majd az ország egyéb városait, faluit, pusztáit is, mint a legyek s a katolikus hitnek még a neve sem fog fennmaradni».)
1586. – Április 22-én, ötvenegy esztendős korában, meghal Nagyszombatban. Itt temetik el a Szent Miklósról nevezett templom Szűz Mária oltára alá. (Buzgóságára jellemző, hogy még betegsége idején is hirdette Isten igéjét. Káldi György jegyezte fel róla: «Noha fölötte elgyötrötte volt őt a köszvény, úgyhogy csak székben hordozhatnák, mindazonáltal a prédikálást el nem hagyta, hanem felvonatta és tolatta magát nagy fájdalommal a nagyszombati prédikálószékre és úgy prédikállott, mintha semmi dolga nem lett volna». Szegényen halt meg. Halála előtt két nappal kelt végrendeletében bocsánatot kér a püspököktől, hogy nem hagyhat reájuk semmit, de akinek nincs – úgymond – az nem adhat. «Midőn e sorokat írom, oly kevés pénzem van, hogy alig lesz elég temetési költségeim kifizetésére. Őfelségének – Rudolf királynak – hagyok egy poharat. Különösen azért esedezem alázattal, hogy idegen, éretlen és érdemetlen egyéneket ne vegyen be a káptalanba, hanem érdemes, megfontolt, józanéletű magyarokat, akik itt lakjanak.»)
Kiadások. – A keresztyénségnek fondamentomiról való rövid könyvecske, ki a Szentírásnak külömb-külömb helyeiről kérdés és felelésképen írattatott és deák nyelvből magyar nyelvre fordíttatott. Bécs, 1562. (Ez az első magyarnyelvű katolikus katekizmus. Egyetlen fennmaradt példányát a baseli egyetem könyvtára őrizte meg.) – Az evangéliomoknak, melyeket vasárnapokon és egyéb ünnepeken esztendő által az anyaszentegyházban olvasni és prédikálni szoktanak, magyarázatja. Három kötet. 1577–1580. (Az első kötetet Bécsben, a másik kettőt Nagyszombatban nyomtatták. Új kiadása a szerző unokaöccsének, Telegdi János kalocsai érseknek, költségén. Bécs, 1638.) – Telegdi Miklósnak pécsi püspöknek felelete Bornemisza Péternek Fejtegetés nevű könyvére, melyben főképen a jó cselekedeteknek jutalmáról való igaz keresztyéni tudományt oltalmazza, jóllehet egyébre is mindenre választ teszen, valamiben Péter az ő vallását ellenzi. Nagyszombat, 1580. (Szövege a következő mondatokkal indul meg: «Telegdi Miklós pécsi püspök az alázatosságnak lelkét kéri Istentől. Bornemisza Péternek, hogy feljebb ne értsen maga felől annál, amint illik. Ez elmult ezerötszázhetvennyolc esztendőbeli gyűléskor akadott vala kezembe egy könyved, melyet énellenem és az én Postillám ellen csak akkor írtál volt és Pozsonyban az uraknak és nemeseknek házanként mutogattál és osztogattál. Kit midőn megolvastam volna, rakva találám szitkokkal, rágalmazásokkal és csúfolásokkal. Szörnyen szidogatsz, átkozsz és rágalmazsz énmagamat, csúfolod és neveted az én írásomat».) – Rövid írás, melyben megbizonyíttatik, hogy a pápa nem Antikrisztus. De azok, akik őtet annak nevezik, az Antikrisztusnak tagjai. Nagyszombat, 1580. (Istentől a pápa személyén keresztül árad az erő és az igazság az egyházba, míg a protestáns prédikátorokat és szuperintendenseket senki sem szenteli fel tisztjükre, csupán maguktól jöttek, az isteni küldetés elnyerése nélkül.) – Egynéhány jeles okai, melyekért Telegdi Miklós pécsi püspök nem veheti és nem akarja venni Luther Mártonnak és az ő maradékinak tudományát. Nagyszombat, 1581. (Hittudományi érvei mellett azzal vádolja a protestánsokat, hogy a katolikus hittől való elszakadásuk az oka az ország sok romlásának; hitújításuk hozta a magyarság nyakába a törököket Isten büntetése gyanánt.) – Telegdi Miklós prédikációiból már Virág Benedek közrebocsátott néhányat: Négy prédikáció az anyaszentegyház négy evangélistáinak ünnepeire és a Salve Regina magyarázatja. Pest, 1803. – Szilády Áron szövegkiadása: A keresztyénségnek fondamentomiról való rövid könyvecske. Budapest, 1884. (Hasonmás kiadás a M. T. Akadémia költségén.) – Rupp Kornél szövegkiadása: Telegdi Miklós pécsi püspöknek Felelete Bornemisza Péter Fejtegetés című könyvére. Budapest, 1898. (Régi Magyar Könyvtár.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – U. az: Irodalmi arcképek és szakaszok. Pest, 1873. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Nagy Gyula: Telegdi Miklós pécsi püspök könyvtára 1586-ból. Magyar Könyvszemle. 1880. évf. – Majláth Béla: Telegdi Miklós mester magyar katekizmusa 1562. évből. Budapest, 1883. – Szilády Áron: A keresztyénségnek fondamentomiról való rövid könyvecske. Budapest, 1884. – Walter Gyula: A keresztyénségnek fondamentomiról való rövid könyvecske. Magyar Sion. 1885. évf. – Bunyitay Vince: Telegdi Miklós származása. U. o. 1886. évf. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Brösztel Lajos: Telegdi Miklós élete. Katholikus Szemle. 1885. évf. – Mihályfi Ákos: A papnevelés története. I. köt. Budapest, 1896. – Rupp Kornél: Telegdi Miklós pécsi püspöknek Felelete Bornemisza Péter Fejtegetés című könyvére. Budapest, 1898. – U. az: Telegdi és Bornemisza. Budapest, 1898. – Both Ferenc: Telegdi Miklós élete és művei. Szeged, 1899. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom törtenete. Budapest, 1899. – Kollányi Ferenc: Esztergomi kanonokok. Esztergom, 1900. – Mihalovics Ede: A katolikus prédikáció története Magyarországon. Budapest, 1900. – Kudora János: A magyar katolikus egyházi beszéd irodalmának ezeréves története. Budapest, 1902. – Gácser József: Telegdi Miklós nyelve. Budapest, 1905. – Érdujhelyi Menyhért: A katolikus hitelemzés története Magyarországon. Zenta, 1906. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. köt. Budapest, 1909. – Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Budapest, 1929.
