MAGYAR KAPCSOLATÚ IDEGEN ÍRÓK.
MAGYAR KAPCSOLATÚ IDEGEN ÍRÓK.
AZOK A LATIN nyelven író külföldiek, akik nem Magyarországban születtek és nem itt haltak meg, hanem csak egyházi megbízásaik vagy javadalmas állásuk kedvéért időztek közöttünk, annak ellenére sem tartoznak irodalmunkba, hogy némely egyháztörténeti feljegyzés és írói lexikon hozzánk csatolja őket. A dalmáciai olasz írók bekebelezésére sincsen semmi szükségünk.
Ezek közül a magyarrá nem vált idegenek közül még ROGERIUS áll legközelebb irodalmunkhoz. Carmen miserabile azaz Siralmas ének néven ismert XIII. századi történeti monografiája a legfontosabb árpádkori kútfők egyike. Oknyomozó készséggel írja le benne a tatárjárás borzalmas napjait, a sajóparti ütközet köré fűződő eseményeket, a maga kalandos élményeit, fogságbajutását, menekülését. Munkája világos elrendezésű, jó latinprózájú írásmű. Egyes helyei élénkség és szemléletesség dolgában vetekednek a középkori magyar krónikák legszebb részeivel. Rogerius mester olasz földön született, mint pap és diplomata a pápai udvart szolgálta, II. Endre és IV. Béla uralkodása idején többször megfordult Magyarországon, 1241-ben itt találta a tatárjárás rettenetes esztendeje is. Ekkor a váradi káptalan javadalmas főesperese volt. Hosszú bujdosása után a tatárok fogságába került, de kivonulásuk alkalmával megmenekült kezeik közül. Monografiáját 1243 táján írta, 1249-ben spalatói érsek lett, azontúl Spalatóban élt haláláig, 1266-ig.
A XIII. században CALANUS DALMATA, más néven Dalmáciai Kalán, a külföldi középkori krónikák alapján megírja Attila hún király történetét. Kalán pécsi püspök, III. Béla és II. Endre kedvelt embere, egy időben Horvátország és Dalmácia kormányzója. Imre király megfosztja világi hivatalaitól s azt írja róla a pápának, hogy buja, vérfertőző, méregkeverő, gyilkos főpap. A római szentszék csak nehezen tudja megvédeni a szerinte igazságtalanul üldözött püspököt a magyar királyi udvar részéről meg-megújuló súlyos vádakkal szemben. – BERNARD spalatói érsek könyvet ír az eretnekek ellen. Bernardot Imre király úgy tiszteli, mint atyját, II. Endre is bizalmas barátságot tart vele s mikor 1217-ben a Szentföldre hajózik, útjában meglátogatja. – TAMÁS spalatói főesperes nemcsak Spalato történetét írja meg történeti művében, hanem megemlékezik a Dalmáciát huzamosan birtokló magyar királyok tetteiről is. Az Imre és Endre közt lejátszódó drávaparti jelenet leírása egyedül nála található. Magyarország bajait egyébiránt hidegen szemléli. – NÉMETORSZÁGI BOLDOG JÁNOS a bolognai egyetem doktora, 1220-ban domonkosrendi szerzetes, németországi működése utána magyarországi domonkosrendi tartomány főnöke, 1233-ban boszniai püspök, utóbb a lombardiai rendtartomány provinciálisa, 1241-ben általános rendfőnök, meghal 1253-ban Strassburgban. Az egyházjog terén dolgozott. – BERTALAN pécsi püspök francia eredetű, magyar püspöki székét II. Endre király jóakaratából fiatalon nyeri el, a pápa meghagyásából tanulni megy a külföldre, 1252-ben lemond püspökségéről, visszamegy hazájába, ott a clugnyi kolostorba vonul, melynek környékén fivére mint gazdag nemes élt. Pécsi püspök korában szabályzatot állított egybe a pálosrendi remeték számára. – HERBORD domonkosrendi szerzetes magyar eredetű, de korán Olaszországba költözik, itt bergamói püspök lesz, 1272-ben meghal. Egyházi beszédei, szentírásmagyarázatai és az eretnekek ellen írt fejtegetései elvesztek. – Neves hittudós és egyházi szónok a XIV. században GAZOTTO ÁGOSTON domonkosrendi szerzetes. Trau városából kerül Olaszországba, buzgón szolgálja a római Szentszéket, 1303-ban zágrábi püspök, résztvesz az 1318. évi kalocsai nemzeti zsinaton, később a zágrábi püspökséget a délolaszországi lucerai püspükséggel cseréli fel, itt hal meg 1323-ban. Latin munkái közül megmaradt az 1317. évi avignoni tanácskozásokon előadott véleményes jelentése egy vitás vallási kérdésről, továbbá két beszéde: az egyiket a zágrábi egyházmegye papságához intézte, a másikat a magyar rendekhez, mikor 1308-ban a királyválasztásra Rákos mezején összegyűltek. – MONACI LŐRINC velencei követ latin hexameteres költeménybe foglalja II. vagy Kis Károly magyarországi királyságának és szörnyű megöletésének történetét, 1387 körül Magyarországon tartózkodik s azért önti verses formába az egykorú eseményeket, hogy Mária királynőt és anyját megvédje a gyilkosság vádjától. – MARCAIAI SZENT JAKAB ferencrendi szerzetes: olasz ember, a pápa 1436-ban kinevezi Németország, Csehország és Magyarország apostoli biztosává és eretnekinkvizitorává, a magyar Délvidéken szívósan irtja az eretnekeket s csak Mátyás király uralkodásának első éveiben megy vissza hazájába, itt hasonló kitartással működik tovább 1475-ben Nápolyban bekövetkezett haláláig. 1515-ben a boldogok, 1726-ban a szentek közé avatták. Munkái közül magyar vonatkozásai miatt említhető a budai rabbi ellen írt latin vitairata. – KAPISZTRÁNÓI SZENT JÁNOS ferencrendi szerzetes: jó ideig olasz hazájában él, megalapítja Szent Ferenc szerzetének szigorúbb rendtartású ágát, a pápa megbízásából 1450-ben Németországban a husziták és a törökök ellen prédikál, Csehországban számos eretneket megtérít, innen Magyarországba siet, hogy a pápa megbízásából a török elleni harcra buzdítsa a népet. Bár latinul prédikált s beszédét tolmácsolni kellett, szuggesztív erejű megjelenése és lángoló lelkességű szónoklása még akkor is elemi erővel hatott, amikor beszédét nem fordították le magyarra. Hatalmas tömegeket vitt Hunyadi János segítségére s a nándorfehérvári ostromra következő diadal jórészt az ő önfeláldozó munkájának köszönhető. A győzelem évében, 1456-ban, halt meg ő is, Hunyadi János is. 1690-ben boldoggá, 1724-ben szentté avatták. Számos vallásos munkája maradt fenn. – TUBERO LAJOS szentbenedekrendi szerzetes (1455–1527): a raguzai rendház tagja. A korabeli eseményekről szóló műve a magyar történelemre nézve igen értékes kútfő. Az éleseszű szerzetes nem tartozott azok közé a renaissancekori kósza olasz szerencsevadászok közé, akik boldogulásukat Mátyás király tömjénezésében keresték. Épen az emeli ki humanista kortársai közül, hogy igazságszeretetét kérlelhetetlenül érvényesíti kortörténetének minden lapján. Mátyás királyról épen olyan elfogulatlan szigorúsággal ír, mint amilyen megvetéssel szól a főrangúak és az egyházi rend romlottságáról. Latin stílusának is megvan a maga tömör szépsége.
Kiadások. – Rogerius kézirata ma már nincs meg, szövegét először Turóczi János nyomatta ki 1488-ban megjelent krónikájának függelékében. Azontúl többen közzétették (Bongarsius 1600, Schwandtner 1746, Endlicher 1849, Mátyás Flórián 1885) és magyarra fordították (Molnár Sándor 1831, Szabó Károly 1860, Abday Asztrik 1886, Turchányi Tihamér 1904). – A többi író kéziratairól, kiadásairól és magyarázóiról az itt következő irodalom nyújt utbaigazítást.
Irodalom. – Fejérpataky László: Irodalmunk az Árpádok korában. Budapest, 1878. – Marczali Henrik: A magyar történet kútfői az Árpádok korában. Budapest, 1880. – Márki Sándor: Monac. Lőrinc verse Kis Károlyról. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyami 20. köt. Budapest, 1880. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Ballagi Aladár: Calanus és Aretinus Athilája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1892. évf. – Pauler Gyula: A magyar nemzet története az árpádházi királyok alatt. Két kötet. Budapest, 1893. – Békesi Emil: Magyar írók az árpádházi királyok korában. Katolikus Szemle. 1896. évf. – U. az: Magyar írók az Anjouk és utódaik korában. U. o. 1899. évf. – Margalits Ede: Horvát történelmi repertórium. Két kötet. Budapest, 1899–1902. – Békesi Emil: Magyar írók Hunyadi Mátyás korából. Katolikus Szemle. 1902. évf. – Erdélyi László szerkesztésében A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. I–III. köt. Budapest, 1902–1905. – Turchányi Tihamér: Rogerius mester Siralmas Éneke a tatárjárásról. Századok. 1903. évf. – Marczali Henrik tanulmánya a Beöthy Zsolt és Badics Ferenc által szerkesztett műben: Képes magyar irodalomtörténet. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Vajda György: Tubero Lajos történetíró. Budapest, 1909. – Oláh Imre Tubero Lajos mint magyar történetíró. Podolini kat. gimnázium értesítője. 1912. – Tóth-Szabó Pál: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Budapest, 1917. – Erdélyi László: Magyar művelődéstörténet. II. köt. Kolozsvár, 1919. – Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. Két kötet. Budapest, 1922–1924. – Bölcskey Ödön: Capistranói Szent János élete és kora. Három kötet. Székesfehérvár, 1923–1924.
