BOLDOG MARGIT LEGENDÁJÁNAK FORDÍTÁSA.
BOLDOG MARGIT LEGENDÁJÁNAK FORDÍTÁSA.
A MAGYAR szentek legendái közül Árpádházi Boldog Margit legendája vonja magára a legjobban a figyelmet. A szentéletű királyleány életének és csodáinak leírását foglalja magában bő részletezéssel. Megtudjuk belőle, hogy IV. Béla király miként küldte egyetlen leányát a domonkosrendi apácák veszprémi kolostorába, ahonnan a kegyes szűz tízéves korában a Buda és Pest között fekvő Nyulak-szigetére került. Margit keveset beszélt, hangosan sohasem nevetett, alázatos volt. A szolgák szolgája akart lenni és a vértanuság volt egyetlen vágya. Imádkozott, szent énekeket énekelt, vallásos könyveket olvasott, alacsony szolgai munkákat végzett, betegeket ápolt, sokat böjtölt, szeges övet viselt, veréssel sanyargatta testét. Tizennyolcéves korában megkérte kezét a cseh király. De Margit nem akarta megszegni szerzetesi fogadalmát s a földi pompáért nem hagyta el égi jegyesét. Egyre kínozta magát, míg végre nagybeteg lett és meghalt. Halála után sok csoda történt. Betegek gyógyultak és holtak elevenültek az ő égi közbenjárására.
Ha egyes részleteket kiemelünk a legendából, mindjárt közvetlenebb lesz az árpádházi hercegnő életének és a középkori magyar kolostorok apácavilágának képe.
Margitra, a magyar király leányára, hiába akartak jobb köntöst adni a kolostorban. Amint kevésbbé durva posztót kényszeritettek rá, elment a konyhára és sietett ruháját kormos fazekak mosogatásával megfeketíteni. Azért tette ezt, hogy megalázza magát társnői előtt és Isten szolgálatában. Ugyancsak azért sohasem fürdött, még akkor sem, ha betegségéből kelt fel, pedig gyakorta szenvedett nehéz bajokban. Nem váltotta ruháit, akármilyen kínos állapotba került is a férgek miatt. «Őneki ruhája némi koron mind térdig megsárosul vala, de azért őróla le nem veti vala, hanem azonképen viseli vala; azonképen éjjel is benne hál vala» Ágya pedig nem állott másból, mint egy kis gyékényből, egy kis vánkosból és egy hitvány rongyból. «Ezen nyugszik vala magyari királynak leánya.» Hiába illette szemrehányással elhanyagolt ruházatáért az apácakolostor főnöknője, válasza ez volt: «Kérlek téged, szerető anyám, a Jézusnak szerelmére, hagyjad, hogy én ígyen tegyek.» Vasból csinált övet hordott, csakhogy keményebbek legyenek testének gyötrelmei. A konyhai szolgálók munkáját végezte, fát hordott a hátán, téli időben a jeges víz hidegségétől meghasadozott kezének bőre. Mikor az egyik apácanővér, egy előkelő magyar úr leánya, indulatosságában arculverte a moslékvízzel, a szent szűz békességben elszenvedte ezt is, csak annyit mondott mosolyogva: «Szerető atyámfia, mit művelsz?» Sírt, ha király leányának mondták; boldog volt, ha igazságtalanul szenvedett.
Különös öröme telt a betegek ápolásában. «Éjjel felkel vala és úgy hallgatja vala, ha valamely soror nyög vala és hozzá megyen vala, megkérdezi vala. Némelyeknek bort hevít vala, ruhát melegít vala és odateszi vala, hol a betegnek fájdalma vala. Ha pedig valamelyik a sororok közül meghal vala, tehát e szent szüz mindaddig el nem megy vala a meghalt sorornak testétől, mígnem eltemettetik vala, hanem ott a holttestnél imádkozik vala és olyan igen siratja vala, nagyobban hogynem mintha őneki testi atyafia volt volna.» A betegeknek gyakran megmosta a fejüket és lábukat, lenyírta hajukat s elvégezte ágyuk körül a legterhesebb szolgálatot is. Némelyik betegtől mindenki menekült, egyedül ő maradt a szerencsétlen mellett. Megtisztította a szenvedő nő ágyát, tiszta ruhát adott rá, karjára vette a szenvedőt s kegyes igékkel vigasztalta.
A testi munkán kívül az imádság volt minden boldogsága. «Gerjedez vala e nemes, szent szüz az isteni szerelemnek tüzével és meggyulladván, imádkozik vala szüntelen, majdnem minden közbevetés nélkül; úgyhogy napnak első idejétől fogva a konventnek ebédének ideiglen szüntelen imádságban marad vala meg. És tehát urunk Jézus Krisztusnak feszületének öt sebeinek helyeit gyakorta nagy bőven ő könnyhullatásával megöntözvén, ő szájával megcsókolgatja vala. Mikoron a refektóriumba bemegyen vala, a szenteknek képeket letérdepelvén, alázatos imádja vala. Azonképen egyebütt is, valahol urunk Jézusnak, asszonyunk Máriának és egyéb szenteknek képeket látja vala, letérdepelvén, tiszteli vala» Éjjeleinek jórésze imádságban telt el. Gyakorta hallották szívének keserű nyögését, fohászkodásának könnyes foszlányait, szent énekének elcsukló sírását. Mikor egyszer a pap nagypénteken felemelte a keresztfát s mindenki Jézus ártatlan halálára és szörnyű kínszenvedéseire gondolt, Margit olyan jajveszékeléssel vetette magát a földre, hogy hangos siralma kihallatszott a templomból. Nevelője, Olympiadis apáca, meg is feddte őt sok imádságaiért, mondván: «Te asszonyom, eltöröd magadat; mit mívelsz te? Állasz minden napon a te imádságodban, tartván a te orcádat és orrodat a földön, miképen a disznók. Talán csak nem a földben keresed az Úr Istent?» S a szentséges szűz, Szent Margit asszony, nem háborodott fel erre a beszédre, hanem békességgel szenvedte el azt.
Titokban ostorozta magát, még pedig oly igen keményen, hogy gyenge testéből vér patakzott. S mikor már maga nem ostorozhatta magát karjának erőtlensége miatt, soror Sabinát és soror Erzsébetet kérte meg arra, hogy a sündisznó bőréből csinált ostorral sanyargassák tagjait. Nagykeserű sírással verték őt apácatársnői s Margit boldogan köszönte jóságukat. «Mit mívelsz te? Akarod te tennenmagadat megölni?» sóhajtott fel Olympiadis. Ma is sororok is mondogatták: «Mire, hogy minden történetért te tenmagadat gyötröd?»
Királyi atyja, anyja és rokonai meg-meglátogatták a Duna szigetén s mikor tizennyolcesztendős volt, nőül akarták adni a cseh királyhoz. A cseh király elment a Boldogasszony klastromába, ott Margit szépsége annyira elragadta, hogy magát és országát Béla királynak akarata alá ajánlotta fel, csakhogy Margitot neki adják feleségül. Mert Margit szépsége hitvány ruhája mögül is előtündöklött. A magyar király eleinte habozott, mert félt a papságtól, leánya ugyanis már beesküdött a prédikátor-szerzetbe, de kevélyen mondta oda neki a cseh király: «Ennek előtte is mely feleségem volt, a prédikátor-szerzetbeli soror, apáca volt, annak okáért én ezzel semmit nem gondolok». Béla király örült volna, ha ilyen módon megnyerte volna Ottokár barátságát, mert sok baja volt a csehekkel, más oldalról pedig a tatárok szorították. «Ha az én leányom, Margit – mondta a cseh királynak – engedend e házasságra, a pápának áldását megnyervén, megteszem, amit kérsz.» S ettől kezdve az egész királyi család unszolni kezdte Margitot, hogy mennyit használna házasságával családjának és az országnak. De a szentséges szűz nem árulta el mennyei jegyese szerelmét a földi kérő kedvéért. Hiába fondorkodott a pokolbeli ördög, Margit állhatatos maradt. Mit fárasztjátok magatokat – szólt szüleihez – gyűlölséges nekem ez a dolog, nem szegem meg fogadásomat, nem szennyezem be szűzességem tisztaságát, Jézus Krisztusnak szenteltem én az én szívemet s nincs a világnak az a dicsősége, hogy megszegjem fogadalmamat. Béla király nem akart engedni: «Nemde, szerető leányom, te szüleid vagyunk-e? És az isteni parancsolatból tartozol, hogy engedelmes légy minekünk». Mondá Margit asszony: «Én tégedet, királyt, atyámat és én uramat és tégedet, királyné asszonyt, anyámat és én asszonyomat azokban az oly dolgokban, melyek Isten szerint és Istennel vagynak, azokban ismerlek; azokban pedig, kik Istennek ellene vagynak, sem tégedet király-atyámnak nem mondlak, sem tégedet királyné-asszony anyámnak nem mondlak». A Domonkos-rend tartományfőnöke, Fráter Marcellus is megpróbálkozott, hogy a leányt más belátásra bírja, de a boldogságos Margit így válaszolt: «Inkább szenvedem, hogy engemet megátkozzanak, hogysem én ebben engednék az én szüleimnek és semminemű okért nem teszek az én fogadalmamnak ellene». Olympiádisnak pedig így panaszkodott: «Annyira bánthatnak engem az én szüleim e házassággal, hogy elmetszem én magamnak az én orromat ajakammal együtt».
Krisztus születésének utána 1271. esztendőben, huszonkilencéves korában, elhunyt a méltóságos szűz az ő mennyei jegyesének szerelmében, kit kíván vala, kit szolgál vala, kit mindeneknek felette szeret vala. Az ő ártatlan lelkét ajánlván az ő teremtőjének, elnyugovék az Úrban. Legott orcája csodálatos fényességgel megfényesedék és szeme alól oly igen szép világosság sugárzott, mintha megaranyozták volna orcáját szemének alatta. Nagy siralom támadt az egész klastromban, az ország előkelő emberei egybesereglettek, maga az esztergomi érsek végezte a temetés szomorú szertartását. Mikor a szent szüz testét a sírba bocsátották, édességes illat jött ki a veremből s a sír a csodatételek helye lett. «Az ő koporsójánál vakoknak látások megadatott, sántáknak járások, csonkáknak kezek megadatott és egyéb sok különb-különb kórságbelieknek meggyógyulás adatott.» A sok csoda közül ime egy rövid történet, egy bíró elmebeteg feleségének szerencsés meggyógyulása Szent Margit érdemeiért:
Az cheley janos byronak felesege vala ev elmeetevl el jdegenedet. es svkaktvl alehtatyk vala evrdevngevsnek. kyert tartatyk vala meg vasaztatvan, kynek okaert nem chak ev baraty. de meeg ev zomzedy es kenyerevlnek vala ev rayta. ffogadast tevnek. kerueen zent margyt azzonnak erdemet es az elmeyetvl el jdegenyevlt azzonyallatnak tevkelletevs egesseget nyerenek. es meg gyogyvlvaan zent margyt azzonnak koporsoyahoz hozak. es ez dologrol sok tanokkal byzonsagot tevnek. es ez azzonyallatot egessegben eleue mutatak byzonsagval.
Azaz:
A Cseley János bírónak felesége vala ő elméjétől elidegenedett és sokaktól alíttatik vala ördöngösnek, kiért tartatik vala megvasaztatván, kinek okáért nemcsak ő baráti, de még ő szomszédi is könyörülnek vala ő rajta. Fogadást tőnek, kérvén Szent Margit asszonynak érdemét és ez elméjétől elidegenült asszonyállatnak tökéletes egészséget nyerének. És meggyógyulván, Szent Margit asszonynak koporsójához hozák és e dologról sok tanukkal bizonyságot tőnek és ez asszonyállatot egészségben előmutaták bizonysággal.
Árpádházi Boldog Margit 1271-ben halt meg. Mivel nevével kapcsolatban számos csoda történt, a római szentszék IV. László király uralkodása idején, 1276-ban, olasz papokat küldött a Nyulakszigetére, hogy az elhunyt királyleány életének és csodáinak tanuit kihallgassák. A vizsgálóbizottság eljárt tisztében, de a szenttéavatás nem történt meg. A későbbi magyar királyok és főpapok is hiába vetették fel a kanonizáció kérdését a pápai udvarnál, fáradozásuk nem vezetett eredményre. Nagyobb sikerrel buzgólkodtak a Boldog Margit-tisztelet terjesztése érdekében a domonkosrendi életírók. Margit halála után néhány esztendővel már készen állott Joannes Vercellensis dominikánus szerzetesnek Margit-életírása. Jóannes Vercellensis, más néven János fráter, párisi egyetemi jogtanár és dominikánus rendfőnök volt s mikor 1273-ban Pesten járt, összeszedte a Margit életére vonatkozó fontosabb adatokat. A XIV. század közepén Garinus domonkosrendi szerzetes az 1276. évi szentté-avatási jegyzőkönyv segítségével írta meg Margit életrajzát. Az 1276. évi latin jegyzőkönyvet az olasz vizsgálóbizottság annak idején Rómába küldte, másolatát pedig a Nyulak-szigetén hagyta. Utóbb több hiteles másolat készült a jegyzőkönyv szövegéről s adatai jó forrásul szolgáltak az életíróknak.
A magyarnyelvű Margit-legenda önálló írott könyvben maradt fenn. Szövegét Ráskai Lea domonkosrendi apáca másolta 1510-ben. Hogy ki volt a magyar szöveg szerzője, nem tudjuk, csak az állapítható meg biztossággal, hogy latin szöveg nyomán dolgozott. A latin szöveg egybeállítója két régebbi deák forrásból szerkesztette legendáját: az egyik forrás Joannes Vercellensis munkája volt, a másik az 1276, évi jegyzőkönyv. Az ismeretlen latin legendaszerkesztő Joannes Vercellensis Margit-életírását választotta főszövegül s ebbe tűzdelte bele a tanuvallomásokat tartalmazó jegyzőkönyv adatait. Azokat a jegyzőkönyvi szövegrészeket, melyeket nem tudott beleerőszakolni főszövegébe, toldalék gyanánt függesztette legendája végéhez. Legendája ilyen módon zavaros szerkezetű. Mivel továbbá a magyar fordító a latin szöveg kifejezéseit lehetőleg híven iparkodott visszaadni, fordításában számos latinosság akad.
Árpádházi Boldog Margit (1242–1271) életének legfőbb adatai a következők. Clissa várában, Dalmáciában, született. A tatárok elől menekülő szülei – IV. Béla magyar király és neje, Lascaris Mária bizánci hercegnő – még születése előtt megfogadták, hogy ha Magyarország megszabadul Batu kán népétől, Istennek ajánlják fel gyermeküket. Igy került Margit a domonkosrendi apácák veszprémi kolostorába már negyedik életévében. Tízéves korában Veszprémből a pesti szigetre hozták, tizenkétéves korában ünnepélyes fogadalmat tett, tizennyolcéves korában felvette a szerzet fekete fátyolát. A magyar nép Boldog Margitot mint szentet tisztelte már az Árpád-kortól kezdve. Nevének számos templomot emeltek. A királyok és főpapok közül a későbbi századokban is többen szorgalmazták szentté-avatását a pápai udvarnál, de sikertelenül. Mint kiegészítő adatot feljegyezzük, hogy Boldog Margitot egyidőben írónőnek is tartották. A bécsi császári Udvari Könyvtárban az 1860-as években feltűnt egy olasz című, erkölcsi tartalmu kézirat – Specchio dell’animi simplici – melynek állítólagos szerzője Boldog Margit lett volna. Ez a szerzőség nem egyéb puszta tévedésnél.
Boldog Margit a szépirodalomnak is kedvelt hőse. Legendája sok költőt megihletett. A személyéhez fűződő szépirodalmi munkák közül legnevezetesebb Gárdonyi Géza regénye. (Isten rabjai, 1908.) Tarczai György elbeszélő munkát (Szent Margit legendáskönyve, 1904.), Váradi Antal (Szent Margit asszony, 1897) és Somló Sándor (A király leánya, 1915) egy-egy tragédiát, Vargha Gyula és Ady Endre egy-egy hangulatos költeményt írt emlékére. Mások is megénekelték kisebb versekben, így Czuczor Gergely, Mindszenty Gedeon, Szabó Endre, E. Kovács Gyula, Bartók Lajos, Rudnyánszky Gyula, Erdélyi Zoltán, Palágyi Lajos, Farkas Imre. Tordai Ányos ifjúsági színdarabban dolgozta fel történetét. Beöthy Zsolt a legenda másolójáról írt mélyen átérzett verses elbeszélést. (Ráskai Lea, 1881.)
Kiadások. – A Margit-legenda kézirata 231 lap. Kisalakú kódex, elején csonka, végén befejezetlen. A Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona. Szövege a Nyelvemléktár kiadásában, 86 lap. – A legendát először Ferrarius Zsigmond említette: De rebus Ungaricae provinciae S. Ordinis Praedicatorum. Bécs, 1637. – Szövegét Pray György nyomatta ki: Vita S. Elisabethae viduae nec non B. Margaritae virginis. Nagyszombat, 1770. – Új helyesírással adta közre Vajda Sámuel: Szüz Szent Margit asszonynak élete. Buda, 1872. – Tudományos kiadását Volf György tette közzé: Nyelvemléktár. VIII. köt. Budapest, 1879. – Iskolai célú magyarázatos kiadása Bartha Józseftől: Szemelvények a Margit-legendából. Budapest, 1905. – Mai nyelvre átirt szövege Baros Gyula jegyzeteivel: Boldog Margit legendája. Budapest, 1927.
Irodalom. – Ferrarius Zsigmond: De rebus Hungaricae provinciae ordinis praedicatorum. Bécs, 1637. – Horvát István: Boldog Margit apácának, IV. Béla magyar király leányának, élete. Tudományos Gyüjtemény, 1835–1836. évf. – Toldy Ferenc: Az ó- s középkori magyar nemzeti irodalom története. I. köt. 3. kiad. Pest, 1862. – Knauz Nándor: A nápolyi Margit-legenda. Magyar Sion, 1867–1869. évf. – Toldy Ferenc: Újabb adalékok a régibb magyar irodalom történetéhez. Pest, 1871. – Volf György: Nyelvemlékár. VIII. köt. Budapest, 1879. – Némethy Lajos és Fraknói Vilmos: Adatok Árpádházi Boldog Margit életéhez. Budapest, 1885. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. I. köt. Budapest, 1886. – Zolnai Gyula: Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig. Budapest, 1894. – Demkó György: Árpádházi Boldog Margit élete. Budapest, 1895. – Horger Antal: Ráskai Lea nyelvjárása. Magyar Nyelvőr. 1897. évf. – Békesi Emil: Magyar írók az Anjouk és utódaik korában. Katolikus Szemle. 1899. évf. – Bartal Béla: A Margit-legenda genealógiai és földrajzi adataihoz. Turul, 1903. évf. – Wertner Mór: A Margit-legenda genealógiai és földrajzi adatai. U. o. 1903. évf. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest. 1899. – U. az: A Margit-legendáról. Irodalomtörténeti Közlemények. 1906. évf. – U. az: A Margit-legenda forrásai. Magyar Nyelvőr. 1906. évf. – Erdélyi László szerkesztésében: A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. V. köt. Budapest, 1907. – Horváth Cyrill: A Margit-legenda forrásai. Budapesti IV. ker. községi reáliskola értesítője. 1908. – U. az: Johannes Vercellensis és a magyar Margit-legenda. Budapest, 1908. – Vargha Damján: Seuse Henrik Amand a magyar kódexirodalomban. Budapest, 1910. – Lovas Elemér: Árpádházi Boldog Margit és kora. Kolozsvár, 1913. – Király György: A Margit-legenda és rokonai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1915. évf. – Thienemann Tivadar: A szentgalleni Margit-legenda. Budapesti VIII. ker. községi reáliskola értesítője. 1915. – Lovas Elemér: Boldog Margit történetének részletes forráskritikája. Pannonhalmi szentbenedekrendi főiskola évkönyve. 1916. – Vargha Damján: A Szent Domonkos-rend és a magyar kódexirodalom. Domonkos-rendi emlékkönyv. Szerk. Horváth Sándor. Budapest, 1916. – Erdélyi László: Magyar művelődéstörténet. Kolozsvár, 1918. – Jakubovich Emil: Kún Erzsébet nőtestvére. Turul. 1922–1923. évf. – Bőle Kornél: Árpádházi Boldog Margit. Budapest, 1923. – Baros Gyula: Boldog Margit legendája. Budapest, 1927. – Timár Kálmán: Magyar kódex-családok. Irodalomtörténeti Közlemények. 1927–1929. évf.
