LATIN IRODALOM: A PRAY KÓDEX.
LATIN IRODALOM: A PRAY KÓDEX.
AZ ÁRPÁDOK korából fennmaradt latin kéziratok között kiváló helyet foglal el: a Pray-kódex. Ez az írott könyv őrizte meg a Halotti Beszédet.
A XI. és XII. századból a magyarországi latin irodalomnak nagyon kevés emléke jutott korunkra eredeti kéziratban vagy egykorú másolatban. A müncheni királyi könyvtár megőrizte Szent Gellért püspök Deliberatiójának XI. századi másolatát: ezen az írott könyvön kívül nincs is más kódexünk ebből a századból, mert a többi XI. századi irodalmi emlék szövegeit későbbi másolatok tartották fenn. A XII. századból megmaradt Szent István király törvényeinek a stájerországi admonti bencés kolostorban őrzött kézirata, Hartvik püspök Szent István-legendájának a Magyar Nemzeti Múzeumban levő kódexe, Szent István nagyobb és kisebb legendájának az Ernst-kódexben található szövege, Szent Gellért kisebb legendája egy velencei kódexben, végül a Pray-kódex.
A Pray-kódex szövege a XII. század utolsó éveiből és a XIII. század első negyedéből – Imre és II. Endre királyok uralkodásának korából – ered. Százhetvenkét pergamenlevelén legalább huszonöt esztendőn keresztül dolgoztak Szent Benedek fiai.
Tartalma változatos. Vannak benne általános egyházi rendszabályok, magyarországi zsinati határozatok, kalendáriumi részek, krónikás feljegyzések, két húsvétmutató tábla; azután következnek a szentmisére vonatkozó terjedelmes szövegek: a misére való előkészület, a mise rendje, a mise különböző fajai, a temetési szertartások a Halotti Beszéddel, végül a bencések sajátos miséi. Ezek mellett egyéb feljegyzések is: könyörgések, áldások, naptárkiegészítések, énekrészek, vallásos prózai szövegek töredékei, lapszéli és sorközi beírások. A kalendáriumot, a misékre vonatkozó részeket és a Halotti Beszédet ugyanaz a kéz írta, a többi szövegrészen két másik névtelen bencés szerzetes dolgozott legtöbbet. Kivülük számos más kéz vonásai is feltűnnek a szövegekben.
A legrégibb magyar misemondás formájára nézve sok értékes adatot nyujt a könyv. Az akkori szentmise számos részletében eltért a maitól. Főként a latin szövegrészek módosultak s változott némely papi teendő is az oltár körül. A magyar szenteket, a hazai védőszenteket és a bencésektől legjobban tisztelt szenteket különös figyelemben részesítette a missale egybeállítója. Nagy gondot fordított a fogadalmi misékre: közölt miséket a királyért, miséket az alamizsnát adókért, betegekért, világról lemondottakért, hajón utazókért, hadbaszállókért, elfogottakért, továbbá miséket a meddőség, ördögi incselkedés, bálványimádás, rágalmazás, igazságtalan bíráskodás, dögvész, éhínség, szárazság, eső ellen.
A kódex kétségtelenül bencés eredetű. A misékkel szerves kapcsolatban nem álló részek – így a naptár csillagászati bejegyzései, az egészségi szabályok, a Beda Venerabilis, Alcuinus és Bernoaldus munkáiból kölcsönzött szakaszok – nagyobbára bencés szerzőktől eredő szövegek. A bencés szentekről külön misék vannak a kódexben, az ünnepi szertartások több mozzanata bencés kolostorra mutat, a kalendáriumban a bencés szentek és a bencésektől különösen tisztelt szentek nevei piros betűsek, a krónikás eredetű feljegyzések bencés származásra vallanak, az apátra és szerzeteseire való hivatkozás ismételten felbukkan. Még a helyet is meg lehet állapítani, ahol a kódexet írták. Deáki község ez Pozsony megyében, a Vág vidékén, neve is Vágfölde volt akkor, mikor Szent István király a pannonhalmi bencés apátságnak ajándékozta. (1001.) Az itteni magyar lakosság között a bencések hamar meggyökeresedtek, híveik számára templomot emeltek. Megmaradtak itt a falu legnagyobb földbirtokosának a legújabb időkig. Kis rendházuk, gazdaságuk, gyümölcsöseik és halastavaik voltak itt már Szent László király korában. A XIII. század huszas éveiben újból építették és megnagyobbították a régi templomot, fölszentelését 1228-ban a nyitrai püspök végezte: ebben a Mária-egyházban használták – a missale följegyzéseinek tanusága szerint – a kódexet. Deákiban mindig volt néhány szerzetes, odaküldésükről a pannonhalmi anyamonostor gondoskodott, a deáki kolostor elöljárója egyben a birtokot is gondozta. Templomuk a magyarországi románstílusú építőművészet egyik nevezetes alkotása volt: emeletes templom; földszintjén is, emeletén is háromhajós.
A XIII. század elejétől a tatárjárás koráig a Deáki községben élő bencés szerzetesek használták a misekönyvet. Bizonyára Pannonhalmáról vitték magukkal, mert maga Deáki sokkal kisebb hely volt, semhogy ott gondolni lehetne kódexmásoló bencésekre. A kisebb rendházakat az anyakolostor látta el könyvekkel. A kódex egyes szövegrészei határozottan Pannonhalmára utalnak a deáki kolostor és templom számára ott készült a terjedelmes kézirat.
Festett betűk, színes képek és hangjegyek is vannak a kódexben. Amint a szövegíró fekete és piros betűkkel elvégezte szövegírását, a miniator azaz a könyvfestő megkezdte a szöveg egyes betűinek díszítését piros és kék színnel. Négy színes tollrajzzal is gazdagította a könyvet: megrajzolta Krisztus testének levételét a keresztről, Krisztus testének bebalzsamozását, a Krisztus üres sírjához siető jámbor asszonyokat és az égben trónoló Megváltót. A képek csak olyan kezdetlegesek, mint a hangjegyek. Az egyházi énekek dallamai még ebben az időben is inkább csak hallomás útján való betanulással szálltak nemzedékről-nemzedékre, ezért a hangjegyek csak általános emlékeztetőül szolgáltak. A magyar illusztráció és hangjegyírás történetére nézve mindenesetre igen értékesek ezek a szerény emlékek is.
Hogy melyik kolostor számára készült a Pray-kódex és hol írták a Halotti Beszédet: ez a kérdés már kezdettől fogva élénken foglalkoztatta az egyháztörténeti és irodalomtörténeti kutatókat. – Ocskay Antal még nem tartotta bencés emléknek a kódexet. (Régi magyar nyelvemlékek. Szerk. Döbrentei Gábor. I. köt. Buda, 1838.) – Békesi Emil rámutatott arra, hogy a kódex 1228-ban a Deáki községi bencések birtokában volt. (Irodalmi felfedezés. Új Magyar Sion. 1874. évf.) – Prikkel Marián fejtegetései óta kétségtelennek látszott Deáki nevezetes szerepe a kódex történetében. (A Pray-kódex. Budapest, 1903.) – Ezzel szemben Karácsonyi János amellett emelt szót, hogy a misekönyv eredetileg nem Deáki számára készült, hanem a székesfehérvári prépostság egyháza számára, Székesfehérvárról a missale a somogyvári bencés apátságba került, innen Pannonhalmára vitték s 1228-ban jutott Deákiba. (Hol írták a Halotti Beszédet? Magyar Nyelv. 1925. évf.) – Ezt a feltevést Zalán Menyhért megcáfolta s a maga kutatásainak eredményét a következőkben foglalta össze: a Pray-kódex törzsrésze, mely a Halotti Beszédet is magában foglalja, a borsodmegyei boldvai bencés monostor számára készült; a kódex függelékét, mely huszonkilenc misét tartalmaz, Boldván vagy a kódex következő állomáshelyén, Deákiban írták; az egész írott könyv 1228-ban a deáki bencés szerzetesek birtokában volt. (A Pray-kódex írásának helye és további sorsa. Magyar Könyvszemle. 1927. évf.)
A Pray-kódex sorsát évszázadokon keresztül homály fedi. Pázmány Péter érseksége idején a pozsonyi káptalan birtokában bukkan fel, itt marad a XIX. század első évtizedéig. József nádor 1812-ben felszólította a káptalant, hogy támogassa régi kézirataival a Magyar Nemzeti Múzeumot: ekkor került a kódex a Nemzeti Múzeum tulajdonába. A nádor megbízásából Horvát István szállította Pozsonyból Pestre. – Irodalomtörténeti értékére legelőször Pray György irányította a figyelmet akkor, mikor egyik könyvében szóba hozta a Halotti Beszédet és a szövegét őrző Missale Posoniensét. (Vita S. Elisabethae viduae nec non B. Margaritae virginis. Nagyszombat, 1770.) – A Pozsonyi Misekönyv Batthyány Ignáctól nyerte újabb nevét: a tudós erdélyi püspök Sacramentarium Boldvense névre keresztelte a kódexet. (Leges ecclesiasticae regni Hungariae. I. köt. Gyulafehérvár, 1785.) – Ezt az elnevezést Horvát István Boldvai Misekönyvnek fordította le, de ő sem tudta igazolni, hogy jogos a kódex történeti kapcsolata a borsodmegyei Boldva községgel és egykori kolostorával. (A magyar nyelv régi maradványairól. Tudományos Gyüjtemény. 1835. évf.) – Behatóan elemezte a kódexet Ocskay Antal a Döbrentei Gábor által magyarázott Halotti Beszéd kiadásában. (Régi Magyar nyelvemlékek. I. köt. Buda, 1838.) – Pray-kódexnek Toldy Ferenc nevezte el, hogy kifejezze az utókor háláját a nagy történetíró és a Halotti Beszéd felfedezője iránt. (A magyar nemzeti irodalom története. Pest, 1851.) – Egyes részeit többen kiadták. A részletkiadások sorát Pray György nyitotta meg; Dissertatio historico-critica de sacra dextera divi S. Stephani primi Hungariae regis. Bécs, 1771. – U. az: Diatribe in dissertationem historico-criticam de S. Ladislao Hungariae rege ab Antonio Gánóczy conscriptam. Pozsony, 1777.
Irodalom. – Pray György, Batthyány Ignác, Horvát István és Toldy Ferenc imént említett munkáin kívül Ocskay Antal: A pesti múzeumi kódex részletes taglalatja. Régi magyar nyelvemlékek. Szerk. Döbrentei Gábor. I. köt. Buda, 1838. – Békesi Concilia Emil: Irodalmi felfedezés. Új Magyar Sion. 1874. évf. – U. az: A Halotti Beszéd kora és hazája. Figyelő. 1877. évf. – Fraknói Vilmos: A Pray-kódex. Magyar Könyvszemle. 1879. évf. – Széchy Károly; A Pray-kódex ügyében. Irodalomtörténeti Közlemények, 1895. évf. – Sebestyén Gyula: A Pray-kódex kora. Magyar Könyvszemle. 1898. évf. – Réthei Prikkel Marián: A Pray-kódex. A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. I. köt. Szerk. Erdélyi László. Budapest, 1902. – U. az: A Pray-kódex. Budapest, 1903. – Erdélyi László Magyar művelődéstörténet. Kolozsvár, 1919. – Isoz Kálmán: Latin zenei paleografia és a Pray-kódex zenei hangjelzései. Budapest, 1922. Gulyás Pál: A könyv sorsa Magyarországon a legrégibb időktől napjainkig. Magyar Könyvszemle. 1923. évf. – Karácsonyi János: Hol írták a Halotti Beszédet? Magyar Nyelv. 1925. évf. – Jakubovich Emil cikke az árpádkori kéziratokról. Magyar Könyvszemle. 1926. évf. – Zalán Menyhért: A Pray-kódex forrásaihoz. U. o. 1926. évf. – U. az: A Pray-kódex benedictiói. U. o. 1927. évf. – Ernyei József A Pray-kódex termőhelye és eredeti rendeltetése. U. o. 1927. évf. – Zalán Menyhért: A Pray-kódex írásának helye és további sorsa. U. o. 1927. évf. – U. az: A Pray-kódex feltámadási szertartásai és misztériumdrámája. Pannonhalmi Szemle. 1927. évf. – U. az: A magyar középkori missalék kutatásának feladatairól. U. o. 1928. évf.
