LATIN IRODALOM: BOLDOG MÓR PÜSPÖK ZOERARD-LEGENDÁJA.
LATIN IRODALOM: BOLDOG MÓR PÜSPÖK ZOERARD-LEGENDÁJA.
SALAMON KIRÁLY idejében, 1065 és 1070 közt, írta meg BOLDOG MÓR pécsi püspök Legenda Sancti Zoerardi et Sancti Benedicti néven ismert életírását. A püspök gyermekkorában még látta Szent Zoerard remetét, Szent Benedeket pedig személyesen is ismerte.
Szent Zoerard remete – más néven Szent András hitvalló – jámbor parasztember volt. Lengyelországból vándorolt hazánkba Szent István király idejében. A felvidéki zoborhegyi bencés kolostorban szerzetes lett és András nevet nyert; ezután a Vág mellé vonult remetéskedni s hallatlan önsanyargatásokkal kínozta magát. A nagyböjt negyven napja alatt nem evett mást, mint egy-egy diót. Nappal az erdőben fát vágott, éjtszaka ülőhelyzetben aludt egy fa odvában, ennek kérgén keresztül nádszálakat szúrt, feje fölé kövekkel felszerelt korongot függesztett: mihelyt mélyebb álomba merült, fejét a kövekbe, testét a hegyes nádakba ütötte. Halála után kiderült, hogy derekán vasláncot viselt s ez egészen húsába ette magát. A Vág mellett fekvő barlangban később Szent Zoerard tanítványa, Szent Benedek lakott. Ezt az ájtatos remetét rablók ölték meg s testét a Vág folyóba vetették.
Szent Zoerard időrendben a legelső a magyarországi szentek sorában; közvetlenül csatlakozik hozzá a másik bencés remete, Szent Benedek mártír. Lengyel származású volt mind a kettő. A rájuk vonatkozó adatokat életírójuk részben Fülöp szerzetestől, a nyitramegyei zobori bencés kolostor apátjától, kapta. Mór püspök ereklye gyanánt őrizte azt a vasláncot, melyet Szent Zoerard halálakor találtak a magát holtra sanyargató remete testén. Ennek a ciliciumnak egyik darabját a püspök később a kegyeséletű Géza hercegnek ajándékozta. Legendájában megemlékezik a két remete emlékéhez fűződő csodákról is. Mikor a rablók a megölt Szent Benedeket a Vág folyóba dobták, a holttest épségben maradt s így bukkantak rá egy év mulva, mikor is a vértanu-tanítványt hitvalló-mesterével együtt a nyitrai vár templomában közös sírba tették. A két bencés szerzetes emléke sokáig ott élt a Nyitra völgyében és a Vág vadonaiban. Egy halálra sebesült gonosz ember meggyógyúlt Zoerard és Benedek egykori barlangjában s ezért haláláig remeteként szolgálta Istent. Egy másik gonosztevő megszabadult a bitófa kötelétől, mert Szent Zoerardhoz folyamodott segítségért. Ezeknek a csodatételeknek elbeszélése fejezi be az elég jó középkori latinsággal megírt legendát.
A legenda írója, BOLDOG MÓR szentbenedekrendi szerzetes és pécsi püspök, valószínűleg 1000 körül született Nyitra vidékén. Nevelését a pannonhalmi bencésektől nyerte, körükben nőtt szerzetének egyik büszkeségévé. Életszentségével korán kitünt társai közül. Szerzetesi erényeiért annyira tisztelték, hogy egy alkalommal Imre herceg hétszeres üdvözlő csókkal tüntette ki Pannonia szent hegyén, Szent Márton monostorában. Szent István király is kipróbálta szerzetesi hűségét. A király egy éjjelen két szolgájától kísérve, megjelent Pannonhalmán, bement a templomba s megfigyelte, hogyan végzik a szerzetesek éjjeli és hajnali ájtatosságukat; mikor a jámbor papi emberek megismerték a királyt, annyira meglepődtek, hogy megszegték a kötelező hallgatást, viszonozták a király áldáskívánságát; egyedül Mór testvér maradt némán s nem üdvözölte a királyt. Másnap Szent István megjelent a kolostor lakóinak reggeli lelkigyakorlatán és sok olyan dologért korholta Mór testvért az egész gyülekezet előtt, amiben a szentéletű szerzetes sohasem volt bűnös. A király ekképen akarta kipuhatolni Mór alázatosságát. Nem csalódott benne. A szerzetes nyugodtan tűrte a király feddéseit nem mondott ellent egy szavának sem, a megszégyenítés után alázatosan leült, mert bízott Istenben, ki az ember lelkébe lát. Ezek után a király nagyon megilletődött, feltárta a konvent előtt az igazságot s nagyon megdícsérte kedves emberét. Mór testvér apátságának idejében, az 1030-as évek elején, történt, hogy Pannonhalma négy szerzetest adott Szent Gellért segítségére, mikor Szent István király előhívta bakonybéli remeteségéből fia egykori nevelőjét s átadta neki az akkor alapított marosvári vagy csanádi püspökséget. A négy pannonhalmi bencés közül kettő, Fülöp és Henrik, nemcsak a latin prédikációkat tudták magyarul tolmácsolni, hanem maguk is jól prédikáltak magyarul. Hat évvel utóbb Mór apát püspöki méltóságot nyert: Szent István király pécsi püspökké tette. Harmincöt évig állott egyházmegyéje élen. (1036–1070.) Átélte a pogány lázadást, ennek elviharzása után két másik életben maradt püspöktársával együtt 1047-ben megkoronázta I. Endrét, 1064-ben együtt ülte meg a húsvéti ünnepet Salamon királlyal és Géza herceggel. Neve ott van a tihanyi apátság 1055. év alapítólevelében is. Már kortársai szent gyanánt tisztelték, mindazonáltal boldoggá-avatása csak 1848-ban következett be. A római szentszék ettől az időtől kezdve megengedte, hogy tiszteletére a pécsi egyházmegyében, később pedig a pannonhalmi egyházterületen is, ünnepet ülhessenek.
Kiadások. – A legenda legrégibb kéziratait a németalföldi corsendonki ágostonrendi kolostor és a müncheni királyi könyvtár őrizte meg. – Szövege legelőször a Legenda Sanctorum Regni Hungariae című XV. századi ősnyomtatványban jelent meg. Velence, 1498. – Utóbb Surius legendáriumában: Vitae Sanctorum. Julius 1-hez. Köln, 1573. – Gondos kiadása a bollandista-gyüjteményben július 17-hez: Acta Sanctorum. Ord. S. Benedicti. S. VI. P. 1. – A bollandisták nyomán: Acta Sanctorum Ungariae. II. köt. Nagyszombat, 1744. – Surius nyomán Endlicher István; Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana. Sanct Gallen, 1849. – Az utóbbi szövegből készült magyar fordítása Szabó Károlytól: Emlékiratok a magyar kereszténység első századáról. Pest, 1864–1865.
Irodalom. – Czvittinger Dávid: Specimen Hungariae literatae. Altdorf, 1711. – Koller József; Historia episcopatus Quinqueecclesiensis. I. köt. Pozsony, 1782. – Marczali Henrik: A magyar történet kútfői az Árpádok korában. Budapest, 1880. – Mátyás Flórián: Historiae Hungaricae fontes domestici. Pécs és Budapest, 1881–1885. – Karácsonyi János: Szent Gellért csanádi püspök élete és művei. Budapest, 1887. – Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádok alatt. I. köt. Budapest, 1893. – Kaindl: Studien zu den ungarischen Geschichtsquellen. Bécs, 1894–1902. – Békesi Emil Magyar írók az árpádházi királyok korában. Katolikus Szemle. 1896. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. VIII. köt. Budapest, 1902. – A pannonhalmi Szent Benedek-rend története. I. köt. Szerk. Erdélyi László. Budapest, 1902. (Ebben főként Zoltvány Irén tanulmánya: A magyarországi bencés irodalom a tatárjárás előtt.) – Erdélyi László: Magyar művelődéstörténet. II. köt. Kolozsvár, 1919.
