Az elégületlenek üldözése; az alkotmány felfüggesztése
Az elégületlenek üldözése; az alkotmány felfüggesztése
Alig hullott le Zrinyi Péter, Nádasdy és Frangepán feje a vérpadon, megkezdődött a munka, mely e korszakot oly gyászossá teszi történelmünkben. A még nagyobb számmal beküldött idegen katonaság ádáz dühvel fogdossa össze mindazokat, kikre az elégületlenségnek legkisebb gyanúja hárúl. A vallási sérelmek miatt természetesen legtöbbet találnak a protestánsok soraiban. Százával hurcolják lelkészeiket és tanítóikat a pozsonyi vésztörvényszék elé s innét aztán a vérpadra vagy a még kínosabb sáncmunkára, gályarabságra. De nagy számmal voltak az üldözöttek közt a főurak és közrendek sorából is, kivált ha gazdagok voltak. A vagyonkobzás oly arányokat öltött, hogy a kamara rendkívüli bevételei rovatában mint elsőrendű jövedelmi forrást említik. 1671–72-ben egymást érik az új adófizetési rendeletek, melyek új terheket róttak a már úgyis elsanyargatott országra. A mije még megmaradt a lakosságnak, abban a dölyfös idegen katonaság dúskált, akár katholikus, akár protestáns ház volt; magának az esztergomi érseknek gabnavermeit is feltörik, marháit pedig elhajtják. Petrőczy, Szepessy, Szuhay s a felvidék más menekűlt urai 1672-ben élére állván az elégületlenségnek, néhány ezeren fegyvert fogtak; de mielőtt a mozgalom nagyobb erőre kaphatott volna, elnyomták, s a fölkelés csak újabb okul szolgált az üldözés folytatására. Hogy aztán törvényes szószólója se legyen a nemzet sérelmeinek, 1674-ban eltörűlték a nádori méltóságot, melyet, mint a királyi hatalom elhomályosítóját, rég gyűlölt az udvar; helyét a jobbára idegenekből álló kormánytanács foglalta el Ampringen Gáspár vezetése alatt, működésének azonban már azért sem lehetett sikere, mert a katonai, pénzügyi és vallási ügyekben nem intézkedhetett, pedig itt volt legféktelenebb az önkénykedés.
