Zrinyi hadtudományi munkái
Zrinyi hadtudományi munkái
Ám megnyugszik a mellőzésben, a maga sikere helyett örűl pártja győzedelmének, mely a királyválasztó jogot legalább egyelőre megmentette; osztozik a koronázás pompájában, a királyasszony koronázásakor ő viszi elől a királyi pálcát. Aztán haza siet, a kitört horvát paraszt-lázadást Novigrád és Sziszek között lecsendesíti. Majd megírja a Siralmas Panasz-t, ezt a merész és eszes fejtegetést az örökösödés kérdéséről, még inkább a nemzet kiáltó sérelmeiről. Mennyi erő lobog okoskodásában, érvelésében, emelő fokozásában, mennyi igazság hangjának keserűségében és a német ellen való sötét gyűlöletének élességében: még ma sem menekűlhetünk hatása alól! Az országos állapotoknak ép oly megkapó, mint megdöbbentő tükre az, mely az idegen katonák garázdálkodásának nyomásait híven örökíti meg. S megírja hadtudományi műveit, szerény megokolása szerint inkább a maga tanulására, mint a mások tanítására: holott oly elveket hirdetett, melyek a korabeli methodizmussal homlok-egyenest ellenkeztek, melyek ma is csonkítatlan értékkel bírnak, így bátran tanítója lehetett volna a a maga egész emberöltőjnéek, melyet századokkal meghaladott. Ha Zrinyi Miklós egy nagy nemzet fiának születik, a mint R. Horváth Jenő, a jeles katonai író mondja, föllépésével talán halomra dönti a methodizmus hadi művészetét, s neve mint hadtudományi remekíróé ma világszerte ismeretes lenne. Mert a Mátyás király életéről való elmélkedések, a Vitéz hadnagy, a discursusok, aphorismák, centúria-tételek e becses gyűjteménye, s a Török Áfium ellen való orvosság lángeszének ép oly maradandó emlékei, mint a Szigeti Veszedelem. Ha feltaláló nem volt is, a mint nem volt az a hadi művészet egyik mestere sem: helyes elveit nemcsak felismerte, de azokat hazánk akkori viszonyaira alkalmazni is tudta. A római, az olasz, a német hadtudományi írókat sikeresen forgatta, kivált Machiavelli, Basta, Brancaccio, általában a Fucina di Marte egész gyűjteménye, mélyen hatott reá. A nagy olasz szellem a firenzei történetekben hona egyik legnagyobb fejedelmét örökíti meg, Zrinyi hazai történetünk egyik legnagyobb alakjáról, Mátyás királyról szól, az Livius első decasához fűzi hadtudományi elmélkedéseit, ez Tacitus könyveinek elveiről értekezik, az a hadviselés művészetét fejtegeti, módszeres dolgozatában, ez nemzetének a török ellen való harcot magyarázza a maga Áfiumában. S bár Machiavellivel mind a nemzeti hadsereg eszméjére, mind a tiszti kellékek minőségére, a katonaság gyűjtésére és fegyelmezésére, mind a tüzérség nyílt csatákban való hasznának tagadására teljesen megegyezik: tanúlmányainak felfogásában, kifejtésében, irányában mégis sok eredetiséget és önállóságot mutat. Mert ezek alapja – a gyakorlat, a maga tapasztalása, melyet a régi és korabeli magyar hadviselés hagyományaiból s a török hadviselés ismeretéből merített. A magyar és római történet, az olasz és német hadtudományi irodalom neki csak arra való volt, hogy annak példáiból, ennek tekintélyével, saját elveit támogassa és bizonyítsa. Büszkén emlegeti, hogy teli a történelem a mi magyar nemzetünk dicsőségével, teli a világ annak emlékeivel, hogy Európának egy szeglete sincs, mely eleinkről becsülettel ne szólna, mert soha muzulmán vér nagyobb folyásokkal nem folyt, mint a magyar kard miatt: azért fölötte féltékeny nemzete jó nevére. 1660-ban, mikor a török Váradot megvette, visszatorlásul hirtelen Kanizsát megtámadja, sikeresen vívja, míg a bécsi kormány követe el nem tiltja azt: Zrinyi kitörő bosszúságában kardját a földhöz vágja, de engedelmesen Csáktornyára vonúl vissza. Az ő felháborodásában a nemzet felháborodása izzik.
)
