Protestáns énekszerzők
Protestáns énekszerzők
A protestáns ének közös kincse volt az egész nemzetnek, olvasták és énekelték szerte az egész országban, másolta és írta mindenki. Így lassadján a világiak is beledolgoztak, s rájok vonatkozik az az itélet, melynek egykorú társuk, Szilvás-Ujfalvi Imre adott kifejezést; »Vétköznek azok, mondja, kik akármi bokorban költ éneket mindjárást a templomba bevisznek.« E nagy népszerűség és írói buzgalom valami tiszteletreméltó, és egyetemes törekvés színében jelenik meg. Az írók teljesen alárendelik ennek a törekvésnek magukat, lemondanak írói dicsőségökről, nevöket nem igen rejtik már az versek fejeikbe, az énekes-könyvek sem jelzik már az authorok nevét. A költői egyéniség egészen beleolvadt e költészet magas céljaiba; a régi szerzőiket, ha tudták is nevöket, ismerték is darabjaikat, elfeledték, s az újakat nem tartották szükségesnek megnevezni. Sz.-Ujfalvi nyíltan megvallja: »Kik legyenek pediglen mindeniknek authorai, bizonynyal nem tudhatom, s nem igen szükséges.« De azért mégis több énekszerző neve és műve lett ismeretessé előttünk, közülök csak a jelentékenyebbeket említjük: Pecseli Király Imre, Geleji Katona István, Thénai Lukács, Foktövi János, Váczy Menyhárt, Laskai Gáspár, Farkas János, Decsy István, Sidérius János, Kőrösi István, Ermányi János stb.
Énekeink költői értéke nem éri föl irodalomtörténeti jelentőségöket. Eszményeik és hangulataik folytonosan egy érzelmi és gondolati világban lebegnek, s lassan-lassan megszokottá válnak; a század második felében, midőn teljesen a szertartás hatalmába kerűlnek, még jobban veszítik vonzó erejöket, még szorosabban ragaszkodnak a biblia eszméihez, az áhitat hangulataihoz. Nyelvökben erősen elmaradnak, a hagyománynak megkötő erejénél fogva, a múlt század nyomát tapossák. Csupán verseik külsőségeiben érezzük Molnár Albert zsoltárait, változatos alakjait és jobb rímeit. De irodalmunk fejlődésére, nemzetiségünk erősítésére, annál nagyobb jelentőségűek; hatásuk szinte kiszámíthatatlan. Ébren tartották a vallásos buzgalmat s ezzel kapcsolatosan a magyarság nemzeti érzését, hatottak nyelvünk körének tágulására, prozódiájára, stíljére és hódítóvá tették magát a nyelvet a katholikus egyházban.
)
