Molnár A. itthoni működése.

Teljes szövegű keresés

Molnár A. itthoni működése.
A már hírneves tudós hazatértét már ekkoriban hevesen sürgették a prot. egyház érdekében városok, egyházközségek, prédikátortársak és régi pártfogók, szülővárosának tanácsa is ünnepélyesen hívta haza; de ekkor egy szívügy tartóztatta. A harminchét éves férfi háztűz után vágyott s 1611. okt. 8-án nőül vette a híres reformátorok családjából származó Ferinari Kunigundát, Vietor marburgi tanárnak elvált feleségét, kitől később három fia és három leánya született. Eleinte a nő szülőhelyén, Oppenheim lakott mint nyomdafelügyelő, de 1613-ban családostúl Magyarországra jött mégis, elfoglalva Batthyányi Ferenc kegyurasága alatt a rohonci lelkipásztorságot. Itt nyugodtan élhetett volna, de megszokván az örökös vándorlást, úgy látszik, únta a lelkészkedést, s minthogy egy nyomtató műhely alapítására célzó tervei nem sikerűltek, 1615-ben már megvált helyétől. Pár hónapig Komáromban volt lelkész, majd Erdélyben tisztelkedett Bethlen Gábornál, a ki meghívta őt a gyulafehérvári főiskola mesterévé, majd rektorává tette. Ez elég szerény állásban hosszabb szünet után újabb korszaka nyilt meg írói munkásságának. Ekkor készített három újabb művet, melyekkel ismét a magyar református vallásos irodalom hézagait akarta betölteni. Lefordította Scultetus Ábrahám heidelbergi udvari prédikátor, személyes jó barátja és jótevője közkedveltségű egyházi beszédeinek gyűjteményét, mely az egész évi vasárnapokra és főleg ünnepekre szóló textus-magyarázatokban a ref. vallás alaptételeit fejtegeti és az ellenkező tanokat cáfolgatja; könyvét Postilla Scultetica címmel Oppenheimban 1617. bocsátotta ki s hálából nagyszombati pártfogóinak ajánlta. Itt adta ki 1620-ban a reformátusok zürichi Imádságos könyvét is, mely minden prózai munkája közt a legsimább és folyékonyabb nyelvű. De mint ifjabb éveinek a Zsoltárok, úgy férfikorának legfőbb és leg

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem