Szamosközy István

Teljes szövegű keresés

Szamosközy István
S mikor ez a becses anyag együtt volt, akkor nem akarta maga értékesíteni. Rendelkezésére adta barátjának SZAMOSKÖZY ISTVÁNnak, kiről tudta, hogy kora történetének megírásával foglalkozott. Családja Magyarországból származott Erdélybe, ő maga a páduai egyetemen végezte tanúlmányait s első munkája, melyet kiadott, az Analecta Lapidum, archeológiai munka volt. Egy Németországban tett utazás után visszatért hazájába, hol Bocskai levéltárnokká s országos történetíróvá nevezte ki, és történeti munkájának kiadásáról végrendeletében is gondoskodott. Ez Thuanus modorában dolgozott latin történet volt, 1566-on kezdve, mely azonban csak napjainkban látott világot. Ehhez a munkához egész életén át gyűjtötte az anyagot: a hol a mit csak hallott, följegyezte s ezekből a följegyzésekből kerűlt ki az a rendkivül becses és nagy terjedelmű anyag, mely azon idők történetének mai napig első rangú forrásai közé tartozik. Ezekben is sok apróbb följegyzés mellett egész monografiák vannak történetírói pártatlansággal s meglepő közvetlenséggel írva.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem