Kisfaludy Hattyúdala
Kisfaludy Hattyúdala
Utolsó éveiben Kisfaludy még csak egy nagyobb költői munkával foglalkozott, a Hattyúdallal. Ebben életét mondja el és az utolsó száz év eseményeit. Önéletrajzában költészetet és valót akart egyesíteni, de nem mindig tudjuk, meddig tart a való s hol kezdődik a költészet, vagyis inkább a költött rész. És a mi történeti rajzát illeti, Kisfaludy szenvedélyes egyoldalúsága félrevezeti ítéleteiben. Esterházy Pál nádorról úgy beszél, mintha Czilleyvel vagy Splényi testőrkapitánynyal volna dolga. De bármily egyhangúan ömlenek is a Hattyúdal könnyű versei, néha megállunk és figyelmesebben olvasunk. A bécsi kongresszus utáni magyar állapotok rajzát pl. így kezdi a költő:
Tíz év mulik, és a Magyar
A régiben tespedez,
Mint Fertője, melynek nádja
Csak szellőben lengedez.
A régiben tespedez,
Mint Fertője, melynek nádja
Csak szellőben lengedez.
S a bujkáló szárcsa tud csak
Egy-egy szálat lendítni,
Mint a magyar író s költő
Egy-egy magyart indítni. (VI. én. 8. vsz.)
Egy-egy szálat lendítni,
Mint a magyar író s költő
Egy-egy magyart indítni. (VI. én. 8. vsz.)
Ő maga sok szálat lendített. Széltiben olvasták és dicsőítették Himfy és a Regék költőjét. Nyugodt önérzettel örűlt dicsőségének, mintegy nemesi jogának tekintette. Hanem a kritika kisodorta nyugalmából. Mennyire tisztelte Kazinczyt még pozsonyi évei óta, egészen hívének vallotta magát, de az 1809-ben németül megjelent Himfy-bírálatot, melyet Kazinczy 1814-ben magyarul is kiadott, nem bírta elfelejteni. Kazinczy finom érzékkel dicsér s hibáztat, de kisebb tehetségű költőkről, kik szerinte grammatisch correctebb nyelven írtak, nagyobb lelkesedéssel szólt s ezért hatottak oly sértően megjegyzései, kivált a Tövisek és virágok szúrós epigrammjával együtt. Kisfaludy haragja hevesen kitört a Ruszekhez írt levelekben. Nem hiába nevezte Kazinczyt és önmagát a magyarok istene két igen különböző lehelletének; a két természet gyökeres ellentétében kell keresnünk a harag egyik okát s némikép mentségét is. Különben bármily messze megy Kisfaludy, sohasem tagadja Kazinczy érdemeit s még a neologizmus jogosúltságát sem, csak kinövéseit gúnyolja s leginkább az idegen kifejezések átvételét kárhoztatja. Haragja sokáig tartott, csakhogy később már lecsillapodott. 1821-ben így szólítja meg Kazinczyt: »Te engem elmédnek legkegyetlenebb élével sértettél meg, éppen erántad való tiszteletemnek lobogó lángjában.« Ez már a békülő Cassius hangja, mely azután mind jobban ellágyúl.
Kisfaludy S. mostani szobra Balatonfüreden.
(B. Vay Miklóstól.)
