Gyarmathi Sámuel
Gyarmathi Sámuel
Gyarmathi már 1794-ben kiadott egy igen tartalmas, két kötetes nyelvtant ilyen címmel: »Okoskodva tanító Magyar Nyelvmester. A Nagy Erdély országi t. n. rendek költségével« (Kolozsvárt). A szerző elégteleneknek látja régibb nyelvtanárainkat, »gyülevész jegyzések rendetlen rakásának« nevezi őket s helyettük olyant akar adni, mely rendszeresen földolgozza nyelvünk egész szerkezetét. A latin grammatikától iparkodik függetleníteni magát s »a magyar nyelv minéműségeit akarja a józan okosság vezérlése szerint, a magok természeti rendiben előadni«. Mindenesetre teljesebben összegyűjtötte ő nyelvtanunk részleteit, mint akármelyik elődje. Említést érdemel az is, hogy a grammatikai műszókat egytől-egyig magyarul fejezte ki. Azonban elnevezései, fölosztásai, okoskodásai sokszor nem szerencsések. Ő is tudja, hogy »emberi nyelv esztendőről esztendőre, századról századra szüntelen változott«, ő is közli az egész Halotti Beszédet, midőn azt akarja bizonyítani, hogy artikulus nincs a magyarban, de egyéb következtetést nem von le e nyelvemlékből. A rokon nyelvekről pedig e munkájában még semmit sem tud, csak annyit mond, hogy nyelvünk mint napkeleti nyelv sokban hasonlít a héber, kaldeai, szír és arab nyelvekhez.
