Kossuth pénzügyminisztersége
Kossuth pénzügyminisztersége
Kossuth, mint pénzügyminiszter, bámulatos tevékenységet fejtett ki. Figyelme kiterjedt mindenre, még a védelmi ügyekre is. Talán senki sem érzé oly erősen, mint ő, hogy a hazát nagy veszély fenyegeti s lázasan készült annak kellő fogadására. De egyszersmind a parlamentnek is ő a vezetője. A minisztertanácsban rendesen az ő nézete megy keresztül; a kormány törvényjavaslatait ő indokolja s védi a vitákban; s válságos körülmények közt, a melyek most mind gyakoriabbakká lesznek, mindig ő találja meg a kellő hangot s mondja meg, hogy mit kell cselekedni. Intuitiv ösztönével, ragyogó szónoklatával föltétlen ura a ház akaratának. Ő szól és úgy lesz. Első ilyen fényes diadalát a július 11-iki ülésen aratta, mindjárt az országgyűlés elején, midőn kimondá a jelszót: »a haza veszélyben van!«; s ezt a kül- és belállapotok hatalmas festésével bebizonyítva, felszólítá a házat, hogy szavazzon meg a minisztérium részére kétszázezer katonát és negyvenkét milliónyi hitelt. Ki ne ismerné azt a fönséges jelenetet, midőn a beszéd hatása alatt, annak végét be sem várva, maga az ellenzék vezére, Nyáry Pál fölemelkedett, egyszerre vele az egész ház, s jobb kezüket égnek emelve kiálták, egy hangon, egy lélekkel: »megadjuk!«
És midőn a szeptemberi napok elérkeztek, s a harc a magyar nemzet és az uralkodó közt, főként a katonai párt gyűlölete következtében, kikerűlhetetlenné vált; s Jellasich bán hada hetyke gőggel közeledett az ország szíve felé, hogy megsemmisítsen mindent, a mi a nemzet előtt drága és szent: ismét Kossuth volt az, a ki kellő hangot tudott adni a jogaiban, büszkeségében megsértett nemzet haragjának. A cikkek, melyeket ezen napokban lapjában* közölt, a felindulás, páthosz, keserűség olyan erejével vannak írva, a minővel csak ő tudott szólani, melyeknek olvasása ma is megremegteti a magyar ember szívét. Velőkig ható hangon szól a nemzethez a dicsőséges megmaradásról vagy az örök halálról, s így folytatja: »Az asszonyok pedig, Veszprém és Fehérvár között, ássanak egy irtózatos sírt, melybe vagy a magyar nevet, magyar becsületet, a magyar nemzetet, vagy ellenségeinket eltemessük; s melyen vagy a magyar nép szégyenoszlopa álland, ily felírással: így bünteti isten a gyávaságot; vagy álland a szabadság örökzöld fája, melynek lombjai közül isten szava szóland, mint szólott Mózeshez az égő csipke-bokorból: »A hely, melyen állasz, szent; így jutalmazom a bátorságot! Szabadság, dicsőség, jólét és boldogság a magyarnak!« S a képviselőház szeptember 24-iki ülésén, a gyűlés formális megnyitása előtt, mély felindulással kér szót: »Lelkemben fel vagyok indulva azon gondolattól, hogy az ármánynak, árulásnak egy nemzet fölötti győzelme csaknem sikerűl: hogy negyven-ötven ezer hitvány ember bejő az országba s úgy szólván kardvágás nélkül foglalja el a hazát. Én nem érzek magamban annyi erőt, hogy ezt tűrjem. Fél óra múlva, azon megbizásnál fogva, melyet saját érzetem s a haza veszélye nyújt, megyek, kezdve Ceglédnél, felhívni a népet, hogy tömegestül fegyverre keljen. Így megyek tovább, faluról falura, és vagy nem látnak önök többé, vagy látnak mint utócsapatát azon seregnek, mely maga is képes lesz semmivé tenni azon gyalázatos rabló csordát. S az ülést elhagyva, ment egyenesen Ceglédre, s onnét tovább az erőteljes magyar nép lakta városokba, hogy szervezze a népfölkelést. Lelkesítő szavára a nép fiai százával, ezrével tolultak a háromszínű lobogó alá, s újra felzendűlt a kuruc korból visszamaradt dal, egy kis szövegmódosítással:
Kossuth Hirlapja. Szerkeszti Bajza József. (1848. július 1. – 1848. dec. 31.)
Kossuth Lajos azt izente,
Elfogyott a regimentje.
Elfogyott a regimentje.
