Népszokások
Népszokások
Az érintett faji büszkeség az oka, hogy az alakoskodással járó népszokások nálunk többnyire idegen eredetűek. A nagyon elterjedt karácsonyi misztérium és vizkereszti játék még a középkorban átvándorolt hozzánk és nálunk is a felnőttek ünnepi mulatsága lett. Főtámaszuk a német iparosokkal sűrűn érintkező céhek testülete volt a sok, idegen földről haza vetődött vándorló legénynyel. A lisztlopónak csúfolt kövesdi Krisztus régi emléke azonban elég világosan mutatja, hogy a mesteremberek idegen ízű alakoskodását nálunk sohasem vették komolyan. A protestántizmus korában gyakran megtámadott profán mulatság egészen a gyermeknépre maradt és ezzel fejlődésében végleg megakadt, ütött-kopott játék-jelenetek és alamizsnaszedő rigmusok vegyülékévé fajúlt. Mai misztériumainkban az alamizsnaszedés, vagy koledálás gyakorlata és a rávonatkozó szövegrészek a legnaivabbak s származásukra nézve legrégiebbek. A pásztorok közt szereplő Koredó, Koredom, Koridon, Koledrom neve azt sejteti velünk, hogy benne a kulcscsal, tarisznyával járó alamizsnagyűjtő van megszemélyesítve. Ez a mi karácsonyi házalásunk pedig a szláv koleda, kolenda s az oláh kolonda, korinda (karácsonyi éneklés, újévi ajándék stb.) fogalmából eredt. Mivel a kölcsönzés nem a félnépi betlehemes-játékokkal együtt történt, a belekevert koledát kell régebbinek tekintenünk. Amaz nyugotról jött be hozzánk, ezt pedig átvehettük azoktól az itt talált keresztyén szlávoktól is, a kik koledáikat vagy kolendáikat a rómaiaktól származó saturnáliákból (dec. 17–jan. 6.) közvetlenebbül merítették. A pogány ünnepek keresztyén maradványait a karácsonyi örömek napja (dec. 24.) olvasztotta magába. Mivel pedig ez a középkori naptár januáriusi kalendájával, az újévvel (dec. 24.) összeesett, a karácsony-ujévi kolendáknak, hogy koledáknak is nevet adott. Az egyházi és iskolai gondozásra valló misztériumi részek ének-elemei egyházi természetűek lévén, a nép tulajdonában tovább fejlődni nem tudtak soha. Csupán a deákos szöveg változott, mert az eltorzult és vidám parodizálás tárgya lett. A mesteremberek régi tréfáiból is csak törmelékek maradtak reánk, mert a gyermekekre hagyott holmi a megváltozott viszonyok közt időszerűvé alakulni nem tudott. A koledálás sikerét fokozó látványosságok, a maszk és betlehem már jóval szívósabb életűnek bizonyult. Az utóbbi az olasz eredetű marionettel és a német krippellel áll igen közeli rokonságban. Neve után itélve, régen Betlehemet és a szereplő pásztorok betlehemi istálóját akarta feltűntetni úgy, a hogy ezt a templomokban is megérzékíteni szokták. Nálunk ez a mutogató szekrény magát a templom alakját is sietett magára ölteni; de még ebben a romlott, külsőségre figyelő formában is megőrizte némely vidéken a régi mozgó bábokat.
Az eredetileg is jelentéktelenebb és ritkább Balázsjárók, Gergelyjárók, Lucázók (palázolók), pünkösdi királyné-hordozók, szent-iványi tűzjátékok stb. ma csak a maradibb vidékeken, vagy csak azokon a nyelvhatárokon vannak gyakorlatban, a hol fenmaradásukat a kölcsönző idegenek közelsége is nagyban elősegélte. A balázs- és gergelynapi szokásokat nálunk iskolamesterek hozták divatba. Az iskola védszentjének ünnepén rendszerint maguk is házaltak az alakoskodásra betanított fiúkkal, kikkel a jövedelmet mindig megosztották. Ez az oka aztán, hogy a mondókák máig is magukon viselik a literátus eredet és gondozás jegyét. Az eredetinek látszó hagyományból a lakodalmi szokások maradtak ránk legteljesebben. A násznagyok és vőfélyek lapos rigmusain azonban ma már meglátszik, hogy az újabbkori tudatos verselők a régi áldomások, torok és ünnepi lakomák énekmondóitól csak a rímelés mesterségét örökölték, a mely örökségnek aztán az énekes előadás elhagyásával okvetlen el kellett fajúlnia. A régi jó szokással együtt szereplő holmiban csak az maradt meg torzítlanúl, a mi már eredetileg is torzítás volt. Ez a képtelenségek mulatságos halmozása, a mihez hasonlót idegen népnél eddig csak Priskos Rhetor hallott, mikor a Tiszaháton valahol Etele vendége volt. A többi ősrégi nyomot itt is a gyermekköltészet őrizte meg. Ilyek például a Szent Erzsébet és lengyel László jó királyunk (t. i. a Lengyelországban bujdosó Szent László) nevével kapcsolatban élő révészjátékok, hideresztések, kis kácsázók, újhold-játékok és várkörjárók, melyek a krónikások tornamentumaival és egyéb elfeledett pogány színezetű alakoskodásainkkal állanak genetikus viszonyban.
