Gyermekdalok
Gyermekdalok
A serdülő ifjúság gondjaira bizott népszokások költészetét a fiatal lélek éber ritmus-érzéke szokta megóvni a pusztulástól. Mivel ez az érzék az apróbb gyermeknépnél még élénkebb, bizonyosra vehető, hogy az ő világukban szintén marad meg olyan régiség, a mit egyebütt – bár régen megvolt – többé megtalálni nem lehet. Ez a kevés figyelemre méltatott tulajdon az énekszöveg, dallam és testmozgás együttes előadásban van. A naiv költészet történetének az a legsötétebb régmultja elevenedik itt meg, a melyben a ritmus létrejöttének természetes okát keressük. A gyermek örömre izgúlt lelke még ma is azt a kezdet kezdetén álló költészetet élvezi, a melyben nem a tartalom a fő, mert ez nála nagyon gyakran zavaros és érthetetlen, hanem fő az önkénytelenül előtörő zenei hang és az önkényt meginduló testmozgás, a mi az együttes előadásban okvetlen ritmust teremt. A kiolvasó-versek, játék-rigmusok egész tömege nem egyéb, mint maga az a mindent magába olvasztó ősritmus, a mi már az emberiség gyermekkorában is megvolt a nélkül, hogy hozzá az ébredő képzelem és tisztuló érzés megfelelő jelentőségű tartalmat szolgáltatott volna. Ennek a szellemi élet alsó fokán képződő formai költészetnek tiszta mechanikai voltát mi sem jellemzi jobban a finom érzékű dakjarímnél, mely a gyermek ritmusérzékének első ébresztgetésénél kizárólag a mozgási képességet foglalkoztatja. A tartalom itt van, az elsődleges embertől örökölt, alacsony fokú, de rendkivül erős utánzási ösztön hozta létre vagy lopkodta össze. Ezért játszanak vámszedést, leánykérőt, vásárost, háborút s ezért veszik át vagy utánozzák a felnőttek alakoskodását, sőt a pogány szertartás jeleneteit is. Csodás szívósságunk aztán sok mindent megőrzött egész napjainkig. Találunk bennük számos mithológiai nyomot és még több, szomszéd területekről elkerűlt régi hulladékot. Átlag véve azonban a nemzetközi hasonlítgatásoknak ez a legsüppedékesebb talaja. Hogy példát is említsünk: a székely gyerek ezzel kezdi egyik kiolvasóversét: »Ögyötöm, bögyötöm, tíjom, tájom«, a zürjén pedig így: »Ögödym, ögödym, tyvjän, konjön« és ugyanebben a hangnemben folytatják tovább. Barna Ferdinánd ebben az ősérintkezés nyomát látta, de minden pillanatban kiderűlhet, hogy éppen akkorát tévedett, mint mikor az »Ekedi, bekedi, cukodi me« kezdetű kiolvasó egyik változatában Ange Pat’äi mordvin istenasszonyt vélte felismerni. Ma már ismerjük a vers felvidéki német és éjszakamerikai – szintén német – rokonát, a mi aztán végleg eloszlatja a korábbi találgatás furcsa délibábjait.
