Tragédiák regényben
Tragédiák regényben
Kemény a regény formájában tragédiákat írt s olykor drámaiságban is vetekedett a tragédia írókkal. Azonban nem minden tragikai alapeszmének kedvez a regény. A mi a dráma rövidebb és szorosabb formájában élénk hatású, a regényben szélesen és részletesen elbeszélve fárasztó lehet. Kemény nem szőtte át regényeit idilli képekkel, derűlt jelenetekkel; nem annyira kellemes változatosságra, mint zord fenségre törekedett, sőt mintha teljes ellentéte akart volna lenni az oly regényíróknak, a kik léhán fogják fel az életet, egész előszeretettel fordúlt az élet sötétebb oldalai felé, meg-megáradt pesszimizmusa, bár ritkán, érinté az iszonyatos határait is, s majdnem a groteszkbe tévedt. Ez volt az egyik oka annak, hogy regényeiben kedvelte a hosszas kitéréseket s örömest bocsátkozott lélektani fejtegetésekbe. Gyulai Pálban szelleme és ismereteink egész gazdagságát elénk tárta. E regényben oly kitünő részletek vannak, melyeknél jobbakat később is alig írt, de mint egész, legkevésbbé sikerűlt regénye. Még nem volt eléggé ura a regény formájának, hol aránytalanságba, hol túlterheltségbe esett, nemcsak költő, hanem filozóf is akart lenni, nemcsak rajzolta, hanem egyszersmind boncolta is a személyeket. Később mindinkább eltért e módtól, művei arányosan emelkedve alakúltak egy kerek egészszé, elbeszélő módja is nyert könnyedségben és folyamatosságban, bár fogyatkozása e tekintetben folyvást szembetűnő maradt. De mily kárpótlást nyújtott mindezért kor- és jellemrajza! Valóban ebben Kemény minden magyar regényírót fölülmúl s vetekedik a külföld legjobb regényíróival.
