Eötvös gyermekkora
Eötvös gyermekkora
Eötvös József Budán született, 1813. szeptember 3-án. Atyja Eötvös Ignácz volt, főispán, tárnok, majd alkancellár; anyja Lilien Anna, német születésű bárónő, ki később sem tudott magyarul. De a nagy, szerető szív, a gyöngéd, érzelmes kedély, mely később a fiúnak oly jellemző tulajdona lesz: mind az édesanyai örökségre vallanak. A család Mária Terézia idejében emelkedett a főnemesség soraiba, s sorsát erősen a dinasztiáéhoz kötötte. Az Eötvösök az u. n. aulikusok közé tartoztak; szolgálták az udvart feltétlenül, még ha annak bére nemzetük gyűlölete volt is. Különösen a nagyapa, szintén Eötvös Ignác báró, pohárnok, s koronaőr, tette gyűlöltté nevét királyi biztos működésével, midőn a kormány a megyék alkotmányvédő ellenállását le akarta verni, de sikertelenül (1823). Nyitrában kiméletlen eljárása oly felháborodást keltett, hogy egy pillanatra élete is veszélyben forgott.* A szülői háznál, részint Ercsiben, részint Budán növekedő gyermek erről természetesen mit sem tudott, mig egy véletlen körülmény, nagyon is korán, fájalmasan fel nem világosította. Pulszky Ferenc beszéli,* ki Eötvösnek ifjúságától haláláig küzdőtársa s barátja volt, hogy, midőn az alig hét éves fiút a budai gimnáziumba adták, s a nagy úr fiát a tanító az első padba ültette: társai mind kimentek mellőle, egy zsidó fiú kivételével. S midőn a megütődött gyermek ennek okát kérdezte: társai egyenesen a szemébe mondták, hogy egy »hazaáruló« unokájával nem ülnek egy padban. Képzelhetni az érzékeny szivű gyermek felindulását, ki alig várta, hogy haza érjen s megkérdhesse nevelőjétől: igaz-e, hogy a kedves öreg nagypapa hazaáruló? Ez a nevelő, kinek Eötvös lelki irányának fejlődésére oly határozó befolyása volt, Pruzsinszky József, abból ítélve, a mit róla tudunk, nem közönséges egyéniség volt. Magába zárkózott, komor, kevés szavú ember, kit nejének elvesztése még komorabbá tett: érzelmeiben republikánus; tagja volt Martinovics társaságának s ezért börtönt is szenvedett, s a lefejezettek emlékét és az elveket, a melyekért azok meghaltak, rajongva tisztelte azután is. A kis Eötvöst gyakran elvezette a Vérmezőre, arra a helyre, a hol Martinovicsékat kivégezték s kemény, szenvedélyes szavakban emlékezett meg a szomorú eseményről. Hogy egy nyiltan ilyen meggyőződésű emberre hogyan bízhatta az aulikus család gyermekének nevelését: az ember egykönynyen nem érti meg. Pulszky azt az okát adja, hogy az apa a nevelőben a fiúval meg akarta utáltatni a szabadelvűséget, azért választotta Pruzsinszkyt; mindenesetre nagyon kockáztatott vállalat. Lehet, hogy egyéb, kiváló pedagogiai tulajdonai voltak s elveivel a szülők nem sokat törődtek. Elég az, hogy midőn a kis fiú sírva intézte hozzá a föntebbi kérdést, a zord nevelő elég kíméletlenül válaszolta: »Igaz bizony; apád is az; te is annak készűlsz; hiszen magyarul sem beszélsz becsületesen«. A kis fiú megdöbbenve hallja e kegyetlen szavakat: neki fekszik a magyar nyelvtannak, magyarúl beszél mindenkivel, anyját kivéve; majd pár hét múlva fogadást tesz társai előtt az isolában, hogy egész életét hazájának fogja szentelni, a kik őt éljenezve emelik vállaikra.
Horváth: Huszonöt év. I. köt. 110. l.
Vachott Sándorné: Babérlombok Báró Eötvös J. műveiből. Pest, 1871. Bevezetésül Eötvös élete Pulszkytól.
Íme egy egész drámai jelenet egy nyolc éves gyermek életében: ki tagadhatná, hogy ennek befolyása volt a későbbi ember életére. Az élet egyik legnagyobb, legkomolyabb ellentétével állott szemben, hogy szinte kénytelen volt választani; és ő választott, s a gyermek választását a férfi élete mind egy ízig beváltotta. Legkényesebb érzéseiben érinti először s kínosan a politika; szívét sebezte meg; érzéseivel, szívével fordúl egész életén át a társadalom, a politika nagy kérdései felé, akármennyire óvja is ettől gondolkodó esze.
Báró Eötvös József. (1841.)
