Az állandó színészet hatása a drámairodalomra
Az állandó színészet hatása a drámairodalomra
Az első állandó színpad a magyar fővárosban nem kevésbbé kedvező drámaíróinkra, kik végre alkalmat nyernek színpadi sikereikből okúlni. A történeti dráma mellett a történeti vígjáték és bohózat első kiváló termékeit itt látjuk megjelenni; a kor új eszméitől termékenyűlve a népszínmű-genret Szigligeti, a politikai vígjátékot Nagy Ignác hozza divatba; a magyar társadalmi dráma első szárnypróbálgatásai a nemzeti jelleget juttatják érvényre. Mindenekfölött pdig a drámák nyelve oda fejlődik, hogy a magyar színpadi társalgás többé nincs ellentétben az irodalmi stílussal. A vándorlás kora műkedvelősködő színész-íróinak helyét hivatásos írók foglalják el, kik az irodalmi ízlést jogaiba helyezik a színpadon is, ellentétben az előbbi korral, midőn a színpad és irodalom úgyszólván ellenségeskedésbe jutottak egymással. A színpadi hatás és irodalmi érték körüli vita ugyan még egyszer harcba keveri egymással színész-drámaíróinkat a színpadon kívül álló drámaírókkal, de e vita az eszmék tisztázására vezet, hasznára válik mindkét félnek s a Nemzeti Színház műsora hű kifejezője marad a magyar drámairodalom terén történt haladásnak.
A magyar drámairodalom legkiválóbb képviselői ott szerepelnek a műsoron: Szigligeti (87 darabbal 842 estén), Csató Pál (1 darabbal 25 estén), Czakó (6 darabbal 82 estén), Degré (11 darabbal 40 estén), Dobsa (11 darabbal 63 estén), Fáy András (5 darabbal 34 estén), Gaál (9 darabbal 76 estén), Hugó Károly (4 darabbal 47 estén), Jókai (8 darabbal 103 estén), Katona (2 darabbal 49 estén), Kisfaludy Károly (15 darabbal 83 estén), Kövér (17 darabbal 72 estén), Nagy Ignác (3 darabbal 41 estén), Obernyik (8 darabbal 69 estén), Rákosi (2 darabbal 10 estén), Szász Károly (3 darabbal (10 estén), Szigeti József (12 darabbal 237 estén), Tóth Kálmán (5 darabbal 61 estén), Vahot Imre (15 darabbal 132 estén), Vörösmarty (4 darabbal 26 estén). A Nemzeti Színház e harminc év alatt egygyé forrott nemcsak a társadalmi, de az irodalmi élettel is s mint ilyen teljesen betöltötte hivatását e korban. A fővárosi színészet másrészről nagy hatással volt a vidékire is s most már nem ez hatott arra, hanem amaz erre átalakítólag. Arad, Debrecen, Győr, Kassa, Kolozsvár, Miskolc, Nagyvárad, Pécs, Szeged színészete megifjodott e korban és bár nagyobb pártolást csak akkor élvezhetett, ha az tüntetésszámba ment, mégis komolyan lehetett fővárosi és vidéki magyar színészetről beszélni, melyek egymással szellemi kapcsolatban voltak. E kort élénken festik Molnár György emlékiratai: Világos előtt (Szabadka, 1880), Világostól Világosig (Arad, 1881), Világos után (Arad, 1882).
Ezen eredményekben elvitázhatlanul Széchenyi eszméje valósúlt meg, ki művészi magaslaton nem álló fővárosi színészet nélkül nem tudott hinni a magyar színészet azon hivatása sikerében, mely előadóművészeti, drámairodalmi és magyarosító céljából folyt.
A Nemzeti Színház története egyik legtanulságosabb fejezte hazánk míveltségtörténetének, mert az elért siker egyik legeredményesebb diadala annak a nagy harcnak, melyet a hatalom támogatásában éppen nem részesülő nemzeti erő, a nemzetitől felfogásában eltérő idegen és a hazafiatlanul, félszegül gondolkozó hazai elemek fölött vívott ki.
A Nemzeti Színház jubileumi emlékérme.
