Vörösmarty drámái
Vörösmarty drámái
Első drámai kisérleteire, mint még fiatal kezdő, nagy hajlammal e költői mfűaj iránt, a legnagyobb gondot fordította. Salamon királyát kétszer dolgozta újra át, mielőtt először (1827.) sajtó alá bocsátotta, mint már érettnek ítélt gyümölcsöt; így a Kont, Zsigmond király elleni, lázadását tárgyaló Bujdosókat (1828.), melyet még 1823-ban kezdett, s Pestre visszakerűlve, első kidolgozásában be is fejezett 1824-ben, Zsigmond király címmel; de később teljesen átalakított s Kontot és lázadó társait tette a cselekvény középpontjába.
Époszai után egymást követik drámai mondái, négy tragédia, egy mondai alapon nyugvó tündérmű, egy kisebb ossiáni költemény drámai alakban, egy felsőbb vígjáték, egy alkalmi játék s egy nagyobb történeti dráma, összesen – az előbbi kettővel együtt – nem kevesebb mint tizenegy drámai mű. Tragédiai sorát a Kincskeresők nyitják meg (1832.) a zsugori Zágony történetével, ki a daliás, de szegény Szilágytól megtagadja leánya Jolán kezét, bár szeretik egymást s a gazdag Várinak igéri oda, ki titkon haramiavezér s föld alatti barlangban tartja rablott kincseit. Ez a szeretőket, kincscsel hitegetve, az erdőbe csalja s ott haramiatársaival támadtatja meg. A küzdelemben azonban, áldozataival együtt, ő is halva marad s a pénzsovár Zágony megtalálja ugyan a keresett kincset, de családja s minden öröme árán; ebben van a darab egész tragikuma. Érdekes, hogy a magyar »szegény legény« e szomorújáték népies alakjai közt először lép fel műköltészetünkben. – Vérnász, az akadémia színműjutalmai legelsőjét nyerte meg (1833.) a Horváth Cyrill Tyrusával szemben, melynek azt Döbrentei, Vörösmarty s az Aurora-kör ellensége, fondorlataival kiadatni kívánta. Hőse Telegdi, ki ártatlan gyermekeit, kiket nem ismer magáéinak, kitéteti s hűtlenséggel vádolt nejét halálba kergeti. A gyermekek felnőnek, s az apa beleszeret ismeretlen leányába, Lenkébe s nőül is veszi őt; fiát pedig, ki mint martalóc tört apja várára, meggyilkoltatja. Tanár, remete, kit egykor neje kedvesnek tartott, nyilvánvalóvá teszi előtte, hogy felesége ártatlan volt, s hogy Lenke s megölt fia, Kolta az ő gyermekei. E fölfedezést életével fizeti meg, Lenke fátyolt ölt s Telegdi őrjöngésében öngyilkos lesz. A tárgy a görög sorstragédiákra, az Oedipus történetére emlékeztet, de az egészen az újkori romanticizmus színe van, melyet Vörösmarty kedvvel tanúlmányozott, kivált a jelenetezésben, mig az egésznek setét hangulata inkább a német sorsdrámák színét viseli magán. – Marót, bán, mely az akadémia nagyjutalmának felét nyerte (1838.) s egy, – csak külsőségre támaszkodó, alaptalan – plágium-vádat szerzett Vörösmartynak, az iránta ellenséges Kunoss-Munkácsy-Hazucha-kör részéről, a legdrámaibb a költő drámái s tragédiái közt. Marót, macsói bán, gyermekkorában a törököktől elrabolt testvér-öcscsét keresi s maga jut a Hasszán bég fogságába. Mig itt szenved, egy Bod nevű, fél-török kalandor martalóc elcsábítja a bán nejét, Idát, kit ura, Hasszán számára kellett volna elrabolnia. A bán háza elpusztúl; Ida, hogy férjét megváltsa, bűnbánatában, maga adja magát Hasszán kezébe; a bán testvérére ismer Bodban, ki vele együtt fegyvert fog a török ellen. Idát egy gyilokkal megmenti a gyalázattól s maga elesik. – Az Áldozat (1840.) is, mint a két előbbi, csak befejezése egy régi történetnek. A honfoglalás korában játszik. Az ős hazában visszamaradt magyarok közül Szabolcs »Előd vezér fia« a honfoglalók után jő, keresni eltűnt kedvesét, Zenőt. Ezt máris elhagyta, csábítója, Zaránd s hogy összekelhessen Szabolcs húgával, Csillárral, föl akarja áldozni Hadurnak. De ő lesz az áldozat, mert Szabolcs, a megőrült Zenővel talákozva, útjába áll a csábítónak s megöli. Íme a Vörösmarty tragikus tárgyai. »Kétségkívül – mondja Beöthy – mindenikben van tragikai eszme, de hősei, személyei nem mindig képviselik azt.« Jellemeik nem fejlenek drámai jellemekké s a cselekvények bensőleg szegények; drámai erővel csak egyes jelenetek hatnak. De a nyelv, minél kevésbbé drámai, lírainak annál szebb, érzelmesebb, tökéletesebb; s Vörösmarty, drámáival, éppen a színpadi nyelv emelésére hatott jótékonyan s olvasva sokat nyernek színművei.
