Obernyik, Erdélyi, Greguss, Degré, Kövér, Fáy
Obernyik, Erdélyi, Greguss, Degré, Kövér, Fáy
Ime a termékenyebb írók Szigligetin kivül, ki valamennyi közt a legtermékenyebb és a legérdemesebb. De meg kell említenünk még Obernyikot, ki nem igen boldogult a színpadon, habár mélyebb érzésnek és nagyobb becsvágynak nincsen híján; e korszakban írt művei közül Kheloniszát említjük, a görög történetből vett téma, magyar célzásokkal, és Anya és vetélytársnő című társadalmi drámáját, melyet Bayer nem ok nélkül legjobb drámájának tekint. – Még a kritikusok is megpróbálkoznak az alkotással; Erdélyi megírja Velencei hölgyét (1851.), mely régi megfigyelést erősít meg, azt, hogy a kritikusok drámái a legnaivabbak szoktak lenni. Nem sokkal jobban járt Greguss Ágost a színpadon, ámbár Lángész című vígjátéka a Teleki-díj nyertese; másik darabjáról A levél, azt mondotta egyik elmés birálója, hogy ha nyelve és verselése jobb volna, egyebek miatt még mindig rossz darab volna, és ha egyebekben jó volna, nyelve és verselése miatt érne keveset. (L. Bayer. II. 279.) A régiebbek közül e korban még Degré Alajos, Kovács Pál és Fáy András szólalnak meg. Nem csodálkozhatunk rajta, hogy nem haladnak; műveik még az ő korukban sem éltek igazán. Igazi drámaírói tehetség talán egyikben sem lakozott. Degré csak ügyes, nagyobb irodalmi ambició nélkül; Kovács jóízű, de nem ezen a téren tudja ezt az adományát értékesíteni; Fáy a legjelentékenyebb közülök, ő nála leginkább sajnálhatjuk, hogy nem eleven társadalmi és szinházi élet közepén fejlődhetett. A Mátrai vadászat című darabjában néhány jó mulatságos jelenet akad.
Nem vitathatni el ez irodalomtól azt az érdemet, hogy a gyöngébb erők is hozzájárultak a műsor fentartásához, érdeklődést keltettek a színház iránt és megóvták a nemzeti tradiciót a drámában. Szigligetinek pedig legjobb darabjai, melyek igazságtalanul szorúltak le most a nemzeti színház színpadjáról, ebben a korban teremnek. Ez a kor igen szomorú volt, de nem meddő. Remekműveket nem teremtett, de a magyar színpadnak egyáltalán kevés a remekműve… Vajjon ha most az utolsó évek drámatermelésére gondolunk, akadunk-e sok – nem mondom remekműre, csak oly – drámára, mely a napot túléli? Ne legyünk igazságtalanok a múlt iránt; a forradalom utáni dráma igen kedvezetlen körülmények ellen küzdve fentartotta az irodalomban s a közönségben az érdeklődést a dráma iránt s ezzel erejéhez képest irodalmi és kultúrai missziót végzett.
