A hatvanas évek. Rákosi Jenő
A hatvanas évek. Rákosi Jenő
A hatvanas években új tehetségek lépnek a küzdőtérre s a politikai élet föllendülésével frisebb élet lüktet a színpadon is. Hamar letűnt ugyan Bajza Jenőnek nagy zajjal fogadott Zách Feliciánja (1864), a mint általában ily átmeneti korszakokban, melyek nagyra vágyódnak, de bizonytalan ízlésűek, néha kiszámíthatatlan véletlenek emelnek magasra valamely művet, mely ép oly gyorsan eltűnik. Madách Imrét sem említjük ezen a helyen. Ő is ír történeti darabokat, de titokban, és Az Ember Tragédiáját nem tekinthetjük igazi drámának, a mint nem is e korszak drámai mozgalmaiból keletkezett. De már 1862-ben jelentkezik Berczik Árpádnak kedves, a mindennapi életet kedvelő, néha tenyeres-talpas, jóízű hangulatot keltő muzsája. Berczik mellett a humoros erejű Balázs Sándor is feltűnik (Az égben, 1863.), Szász Károly, ki annyi sikerrel, annyi téren szolgálja az irodalmat, már 1863-ban megpróbálkozott a vígjátékban, 1866-ban a tragédiában és színműben. Zichy Antal 1865-ben írja Stuart Máriáját, 1867-ben Cromweljét. Tóth Kálmánnak még ma is becses Király házasodik című darabja is ez évből való. Tóth Kálmán első kisérlete történeti dráma volt, Az utolsó Zách (1858.), később népszínművet is írt, Dobó Katica, és ámbár ő sem igazi drámaíró, mégis egyéb jeles tulajdonságai, főleg lirai ereje, a drámai formában is érvényesűlnek. Itt említendő még Pompéry, kinek Telivér című vígjátéka Karácsonyi-díjat nyert, de hamar letűnt a színpadról. Mindnyájoknál izmosabb, eredeti erő Rákosi Jenő, kinek Aesopusa 1866-ban adatik először, de még ma is, több mint harminc év után, megtartotta frissességét, kacagtató erejét, nagy színpadi hatását. Aesopus azzal hatott, a minek az akkori színpad híjjával volt, színes ragyogó fantáziájával, a taposott utaktól való eltéréssel, drámai költőiségével, merész, de színi érzékből fakadt ötleteivel, mindent egybevéve: geniális újságával. Nyolc évvel később hasonló nagy hatást tett Dóczi Csókja ragyogó nyelvével, finom elmésségével, költői érzésével, magával ragadó szeretetreméltóságával. Majdnem egyidőben jelent meg Csiky Gergely, eleinte bizonytalanul keresve az erős egyéniségének megfelelő utat, többször változtatva stílt és irányt, mig végre merész és találó módon színre hozván a modern magyar életet, erős lendületet adott a magyar színpadnak. De Rákosi, Dóczi és Csiky még nem lehetnek tárgyai a históriai viszapillantásnak. Amazoktól még várhatunk újabb alkotásokat, Csiky kezéből kihullt a toll, de szelleme még él és hat a színpadon. Mily friss és erős áramlatot keltett Rákosi, Dóczi romantikus drámája, hogyan éledt föl a magyar élet drámai rajza a színpadon, mit tett Paulay Ede jeles művészeinek gárdájával a nemzeti színházért, ezt és egyebet még csak az imént éltük át mi magunk, majd a kortárs türelmetlenségével aggódva, a hibákat korholva, majd egy új tehetség fölmerülésével, reménytől eltelve. Itt az eseményeknek mi is tényezői vagyunk; másokra, későbbre marad, megírni ez események történetét.
Rákosi Jenő.
Csiky Gergely. (Janka J. rajza Ernst L. gyűjteményéből.)
