Pálffy Albert
Pálffy Albert
Pálffy Albert (1823–1897) Békés-Gyulán született, a jogi folyam végzése után 1844-ben telepedett Pestre. Legkedvesebb tanúlmánya a francia irodalom és újabb politikai történet volt. Különösen az utóbbi vonzalma találkozott Petőfiével, kivel megbarátkozott s politikai tekintetben bizonyos befolyást is gyakorolt rá. Magyar millionér és a Fekete könyv című regényeit még a forradalom előtt kedvezően fogadták; de neve mint hirlapíróé jutott országos hírre. A forradalomnak kétségkivül ő volt legkitünőbb ujságírója, mint e mozgalmas idők legelevenebb és hatásosabb radikális hírlapjának, a Március tizenötödikének elmés és éles tollú, rettegett és tapsolt szerkesztője. Az önkényuralom alatt évekig Budweisban volt internálva, honnan haza bocsáttatván, folytatta írói és hirlapírói működését, e téren kiváló erejét különösen a kiegyezés védelmében érvényesítvén. Nehány újabb regényt és novellát is írt; az utóbbiak közt egyik legérdekesebb és legmelegebb dolgozatát, a Nyolcvan éves férj hátrahagyott leveleit. De első szerelméhez, a szépirodalomhoz, csak öregedő korában, hetvenedik éve felé, családjavesztett magányában tért vissza teljes kedvvel és nagy termékenységgel. Néhány év alatt hat nagyobb regényt fejezett be, többet mint egész korábbi írói pályáján. Tárgyait a történelemből (Fejedelem keresztleánya, Szebeni ház, Nyolcvanéves férj, Radvánszky György), a jelen társadalmából (Esztike kisasszony professzora, Egy mérnök regénye), de később különös kedvvel a forradalom előtti magyar világból vette, melynek sok jellemző részletét, találó vonását szőtte be, még pedig nála szokatlanabb melegséggel, meséibe (Atyai ház, Leány mint özvegyasszony, A régi Magyarország utolsó napjaiból). Erre a világra emlékeztet az az írói hajlama is, hogy alakjaiban, ezek összeütközéseiben általán szívesen festi az osztályérdekek, osztályszellemek összetűzését, melyet aztán a munka becsének vagy a belső nemesség jogának nevében old meg. A nélkül azonban, hogy valami lelkes reformernek mutatná magát, sőt a lelkesedéstől, érzelmességtől, még a fölmelegüléstől is mintegy óvakodva. Leleményes, de nem képzelgő meséit jó helyzetekkel s érdekesen szövi; az élet apró, jellemző jelenségeinek megfigyelésére kitünő szeme van, mely azonban már a lélek mélyébe nem igen hat; olykor igen tartózkodó módon, humora is felcsillanik. Jellemrajzai nem járnak mélyebben s hangjának sincs nagyobb ereje vagy változatossága, de a franciáktól tanúlt könnyű és kellemes folyással tud elbeszélni. Csak a mulattató szórakoztatásra törekszik, nem a művész felindítóbb hatására; némi, talán látszatos közönynyel fölötte marad tárgyának, ettől nem igen hevűl át s nem is akar hevíteni sem érzést, sem képzeletet; némi távolságból beszél közönségéhez is, a világ egy okos, leleményes, de nyugodt szemlélőjének fensőségével.
Vas Gereben (Radákovics József.)
