Bérczy Károly
Bérczy Károly
Kötettel nem léptek ugyan fel a forradalom előtt, de a negyvenes évek szépirodalmi lapjaiba, a Honderűbe, Életképekbe, Pesti Divatlapba már dolgoztak Bérczy Károly és Beöthy László is, kiknek igazi írói pályája az önkényuralom idejére esik. Bérczy Károly (1823–1867) egy nógrádmegyei orvos fia volt s a helytartó-tanácsnál Széchenyi oldalán hivataloskodott. Talán a nagy gróffal való viszonya gyökereztette meg hajlamát az angol szellem, élet és modor iránt. Ez a hajlam jellemzi költői irányát, de mutatkozik pályájának abban az oldalában is, hogy a Vadász és Versenylap megindításával, vadászrajzaival, műszótárával és méneskönyvével ő lett a magyar sport-irodalom megalapítója. Általában az ötvenes éveknek egyik legmíveltebb és tanúltabb írója, ki az akkori lapokban nagy készűltséggel és tapintattal ismertette a külföld politikai mozgalmait. Regényt egyet sem írt, de novellái öt kötetet töltenek meg. Mesterei az angolok, a nélkül azonban, hogy külsőségükben is utánzójuk lenne. Kerek szerkezetű és szép stílű elbeszéléseit nemes tünődés jellemzi az élet nagy kérdésein, erős erkölcsi érzés, érdeklődés a lelki világ bonyolódottabb problémái iránt s fogékonyság az élet apró érdekességei iránt is. Az Életutak című, megragadó erővel írt novellájában a tragikum mélyére száll, mig a Gyógyúlt seb, mely utolsó költői dolgozata, s a magyar főrangú élet kitünően megrajzolt keretében egy nemes női lélek megingását és megtisztulását festi, a legelső helyek egyikét foglalja el elbeszélő irodalmunkban. Becses s e tárgyban irodalmunk legjobb értekezése az Irodalmi humorról tartott akadémiai székfoglalója s különösen Puskin Anyéginjának művészi fordítása.
