Lévay József
Lévay József
Költészetének általános irányára Gyulai Pállal és Szász Károlylyal azonos csapáson halad Lévay József, de munkássága szerényebb, hatása csöndesebb. Kizárólag lantos, a Longfellow ama dalnokainak fajából, kiknek szívéből kel a dal, mint szemből a köny, föllegből a zápor, kiknek lelkében egyre zsong a dallam, vonzó bájjal és édes összhanggal. Szeretetreméltó és megnyerő egyénisége valóban nem a szilaj szenvedélyek és fellengős eszmék hirdetője; de az enyelgő tréfának, égő szerelemnek, hazafi érzésnek, nyájas merengésnek, tásas örömnek és habzó pohárnak énekese, kinek szavából az élet enyhületesebb felfogása, derűsebb bölcselete tükröződik vissza. Született 1825. november 18-án, Sajó-Szent-Péteren, Borsodvármegyében, egyszerű földmívelő, de nemes családból; s tanúlmányait Miskolcon, majd Késmárkon végezte, a magamívelésben is kiváló előmenetellel. 1847-ben Szemere Bertalannal, mint borsodi kiskövet, a pozsonyi országgyűlésre ment, 1848-ban, mint belügyminiszteri fogalmazó, a Közlöny mellett talált alkalmazást; s már 1848 óta a múzsának is szorgalmasan áldozott. A függetlenségi harc nemzeti lázában fiatalos hévvel osztozik, minél fogva verseiben ebből az időből föl-fölvetődik a lobogó láng; de az elnyomatás nehéz levegőjében lecsillapszik, s eredeti természete a maga szelíd vonásaival tűnik elénk. Előbb szüleinél, a szalmafödeles ház védő rejtekében húzódik meg, aztán a Pesti Naplónál a fővárosban nyer foglalkozást; mig 1852-ben a miskolci gimnáziumban a magyar nyelv és irodalom tanára lesz és marad egy évtizeden át. 1861-ben, a rövid alkotmányos kisérlet alatt, megyei aljegyző, majd visszatér tanszékébe, melyet csak 1865-ben hagy el végleg, a mikor Borsodmegye főjegyzője utóbb (1894.) alispánja lesz.
