Székely József
Székely József
Voltak viszont Petőfi utánzói közt, mint Székely és Zalár, kik nem népiességére esküdtek, hanem hazafias szenvedélyének kifakadásai és szilaj képzeletének féktelenségei előtt hajoltak meg, különösen a Felhők merész és hangzatos mondásain lelkesűltek. De rajtok is bebizonyúlt, hogy az erőlködés még nem erő, a nagy szó még nem nagy gondolat, s a képzelődés merénylete még nem a lángész csapongása. Költészetök nem egyszer a szertelen furcsába és az üres cifrába esett. Székely József, ki 1825-ben, Debrecenben született, iskolai pályája és jogi gyakorlata után ügyvédi oklevelet szerzett; de már 1847-ben a napi sajtó szolgálatában állt. A függetlenségi harcban honvéd, később hirlapíró, majd szerkesztő, s mint ilyen tehetséggel szorgalmat és tanúlmányt egyesített. A német, francia és angol irodalomból egész csomó széptani és műtörténeti értekezést dolgozott át, miután már előbb Liliputi Tóbiással, e könnyed, tréfás regénnyel 1851-ben, 1853-ben nevet alapított. Inkább költői kedélylyel, mint alkotó erővel bírva, az eszmék és érzések mélyébe nem ereszkedik, csak a felszínen röpdös; de váratlan fordulatokkal, az átmenetek eleven játékával elégszer meglep. Később, a hetvenes években Pestmegye főlevéltárosa lett, s e tisztben szolgált 1895. szeptember 14-én bekövetkezett haláláig.
