Deák mint kriminalista
Deák mint kriminalista
A Kónyi ismeretes, igen becses gyűjteményében* van egy érdekes darab, Deáknak mint tiszti ügyésznek egy elveteműlt rabógyilkos bűnperében írott, tán élőszóval is elmondott védelmi replikája. Védettje egy 26 éves ifjú ember már vagy három embernek oltotta ki életét és mint egy rablóbanda vezére szánakozást embertársai iránt nem ismert. A védbeszéd méltó párja a Kölcsey híres gyermekgyilkos asszonya védelmének. Csakhogy ennek hasonlíthatlanul hálásabb feladata volt! Deák beszéde, mely a halálos büntetésnek enyhítését, illetőleg fogsággá változtatását kívánta, egy ékes plaidoyer volt tulajdonkép a halálos büntetés elmélete ellen, s őt, mint régi büntető rendszerünkkel merő ellentétben, a legelőrehaladottabb felvilágosodás és humanizmus színvonalán álló kriminálistát ismerteti meg velünk. Mindnyájan könyv nélkül tudtuk akkor, – de csak az ifjabb nemzedék, – Beccaria híres könyvét, Dei delitti e delle pene, melynek vezérelve volt: inkább tíz gonosztevőt ereszteni szabadon, mint sújtani egyet ártatlanul; mig régi táblabiráink ellenkezőleg, kérlelhetetlen üldözték a vádlottat puszta gyanúra is, csakhogy egy bűnös valahogy ki ne csusszanjon ártatlan gyanánt. S ezt az elméletet, mint néhány év múlva szomorúan tapasztalta az úgynevezett ifjak, valamint Wesselényi és Kossuth pereiben az ország, nagy készséggel átvitték a közönséges bűnösökről a politikai vétkesekre is, azzal a silány mentséggel takaródzva, hogy hisz utóvégre fenmarad a király megkegyelmezési joga, melyhez, mint biztosan föltevék, nem hiába fognak az illetők folyamodni.
Deák Ferenc beszédei I. II. III.
Deáknak ama védbeszéde óta, mely lélektani szempontokból indúlva a népnevelés hiányát s a társadalom igazságtalanságát, ennek különben egyenes megtámadása nélkül, szellőzteté, még egynél több és fényesnél fényesebb alkalma nyilt a velünk született emberi jogok, az egyéni és véleményszabadság mellett, a hatalom túlkapásai, visszaélései ellen erőteljes szózatát hallatnia. Viszhangja maig sem enyészett el: örök igazságokat hirdető tiszta elvei keresztülsugároznak az egymást felváltó napi elméletek ködhomályán. Deák az ő szaktudományának színvonalán állott, ismereteit folyvást gyarapítá s vidéki ismerősei bámulva nézték szaporodó könyvtárát, melyre követi napidíjainak legnagyobb részét fordítani szokta; a többit aztán elvitték a hazafias adakozások és sok mindenféle kéregetők. Idegen nyelvekben, a latint és németet kivéve, kevésbbé volt jártas, de azért jól tudta, mi mívelnek odakünn s üres szünideiben utazgatott is külföldön. Széchenyi, ki maga folyvást úton volt, már aggódni kezdett felette, hogy a németek tudós elméleteibe merűlve, a gyakorlati talajt el fogná veszteni lába alól. Felesleges volt ez aggálya, mert külföldi példák utánzásában, őt magát se véve ki, egy honfitársa sem volt óvatosabb s az egymástól eltérő viszonyokat annyira mérlegelő.
Deák Ferenc. (1842.)
