A MAGTÖRŐ. Nucifraga caryocatactes (L.) 1758.
A MAGTÖRŐ.
Nucifraga caryocatactes (L.) 1758.
Nucifraga caryocatactes (L.) 1758.
[Corvus caryocatactes L. – C. nucifraga NILS. – Nuc. cariocatactes CUV. – Nuc. guttata VIEILL. – Garrulus caryocatactes HEMPR.]
Népies nevei: mogyorószajkó; mogyorótörő szajkó; fenyőszajkó (Háromszékm.); havasi szajkó.
Jegyei: csókanagyságú; főszine sötétbarna; a feje búbja egyszínű, a szárnyak is, noha inkább feketébe hajlók, sötétzöldes fényűek, a középső farktollak azonképpen; a szélső farktollak végén levő sáv, farkalja s egész testének kisebb-nagyobb cseppalakú, a torkon vonalas, foltozása fehér. A fiatalok barna alapszine világosabb, piszkosabb, szürkésebb s fehér pettyezésük ritkásabb.
Mértéke: H. 31–35,2; Sz. 17–18,3: F. 11,1–13,2; L. 3,3–3,4; Cs. 3,9–5,1 cm.
A magtörőnek két fajtája van, az egyik a Pyrenäusokban, Alpokban, a bosnyák havasokon, Kárpátokban s egyéb közép-európai magasabb hegylánczolatokban, szintúgy Skandináviában, Lapponiában, Finnlandban honos. Ez a vastagcsőrű európai magtörő – Nucifraga caryocatactes brachyrynchus BRHM. 1831 – (Nuc. crassirostris HART.* – Nuc. car. pachyrhynchus BLAS.), melynél az erős csőr felső kávája csak oly hosszú, mint az alsó s nem hajlik utóbbinak hegye fölé, azonkívül farkának fehér sávolya nem igen széles.
BREHM 1831-ben (Handb. d. Naturg. Vögl. Deutschl. 181–182. lapon) annyira jól jellemezte már e fajtákat, hogy az ő latin elnevezéseit tartom meg mint legrégiebbeket.
A másik az Európa északkeleti részeiben, még inkább Szibériában honos, karcsúbb csőrű szibériai magtörő – Nucifraga caryocatactes platyrhynchus BRHM. 1831. (Nuc. tenuirostris HART. – Nuc. car. leptorhynchus BLAS.) – melynél a vékonyabb, hosszabb csőr felső kávájának hegye meglehetősen túlterjed s áthajlik az alsó fölött, farkának fehér sávolya szélesebb.*
REICHENOW a Kárpátokban élőket is külön fajtának veszi (N. car. relicta), szerinte ezek a typikusnál sötétebb szinűek s fehér pettyfoltjaik kisebbek.
Közép-Európában s nálunk is a magtörők a magas hegyek, havasok ritkás, rongyos fenyveseit lakják, északon megfelelőleg dombos, alacsony fenyőerdőket. Különösen ott szeretnek tartózkodni, a hol a czirbolyafenyő (Pinus cembra) tenyészik; de a luczfenyő (P. picea) és jegenyefenyő (Abies pectinata) erdőket is kedveli. Fészkeléséről csak a 40-es években kaptunk tudomást, midőn 1846-ban CAIRE abbé Saničres (Depart. Basses-Alpes) vidékén födözte fel fészkét és tojásait; hazánkban pedig PETÉNYI S. J.* Hogy költési viszonyairól előbb nem tudtunk, abban leli magyarázatát, hogy február végén alapítja meg családi tűzhelyét, a mikor a havasokat még sok hó födi s rendes keresetű ember nem igen jár ott. Csak az 1894 tavaszán megejtett kutatásoknak köszönhetjük, hogy bővebb tájékozódást szereztünk hazánkban való szaporodásának körülményeiről. Ekkor ugyanis Dr. LENDL kapott néhány fészket, tojást és fiókákat a Kakashegyről (Gömörm.), szintúgy DANFORD C. G. a Retyezát hegységben «Curu Gallesen» gyűjtött egy fészket három tojással. Márczius 30-án és április 7-én talált fészkekben tojások voltak.
Dr. MADARÁSZ (Zeitschr. f. d. ges. Ornith. 1884. 114. lap) azt irja, hogy PETÉNYI 1843-ban Felső-Magyarországban találta volna az első fészket és tojásokat, de nem idézi ez adat forrását, a mi pedig azért is fontos volna, mert a felfödözés elsőbbségét érinti. Minthogy én ez állításnak semmi irott nyomát nem találhattam s FRIVALDSZKY (Aves hungarić 32. l.) datum nélkül vette a fészek leirását PETÉNYI kéziratából, egyelőre biztosan nem állapíthatjuk meg, csakugyan PETÉNYIt illeti-e az elsőbbség.
A fészkek külső burka fenyőágacskákból való, belsejök pedig háncsrostokkal, szakállas zuzmóval s zöld mohával van gazdagon kibélelve.
Egyik fészek azonban nyirfaágacskákból készült. A legérdekesebb e fészkeknél az az újságszámba menő körülmény, hogy a fiókás fészkek olyanformán voltak tetőzve, mint a szarkafészek; némelyik félig födeles volt, akadt azonban egész födeles is. Ezt a sajátságos építkezést eddig sehol sem figyelték meg, sőt mindazok, kik magtörőfészkeket láttak, azt állítják, hogy csupán nyílt fészkeket rakna.
Tojásai – a magyarországi fészekaljak három tojásból állottak – igen halvány zöldesszürke alapon ibolyásszürke, zöldesbarna ritkás – kisebb s gombostűfejnyi – pettyezésüek.
Tojásmérték: H. 32–33,9; Sz. 21–24,0 mm.
Életmódja, viselkedése sokban emlékeztet a szajkóra, csakhogy nem annyira nyugtalan, lármás és sokkal jámborabb, mint az utóbbi. Ősz felé alacsonyabb fekvésü erdőkbe is levonul s a mogyorókat, fenyőmagvakat dézsmálja, mellesleg egyes rovarokat is elfogdos s több megfigyelés szerint, költés szakában, néha egy-egy apró madárfiókát is rabol. A szibériai magtörők, hogyha hazájukban a szibériai czédrus (Pinus cembra sibirica) magtermése szűken fizet, nagy számban elvándorolnak élelmet bővebben kináló vidékekre. Ilyen feltünő mozgalmuk különösen 1885 őszén keltette föl a figyelmet, mikor főleg Ausztriában és hazánkban igen sokfelé, tekintélyes számban jelentkeztek. 1887 és 1888 években ugyancsak megjöttek, de nálunk ekkor nem voltak oly gyakoriak, mint Németországban.* Ez időben még réteken is előfordultak, sőt Velenczén (Fehérm.) egy «szibériai menekült» vigan csörögve, egyik ház kéményen pihente ki fáradságos utazását. Mert hangjuk krek, krek, krek, vagy cserr szótagokhoz hasonló s valóban csörgésszerű; noha hallottam tőle – még pedig január havában – összefolyó, seregélyszerű hangicsálást is. Többször láttam ilyen vendégeskedő magtörőt – kivált 1885-ben – a Kis-Kárpátok hegyi rétjein, tisztásain s feltünő volt, hogy nem annyira a magvakat, mint inkább a szemetet, hulladékot turkálták, akár a varjak az országúton. Az akkortájt bonczoltak begye és gyomra is főleg szemétben, ganéjban élő rovarfajokkal volt tele.
L. TSCHUSI munkáit: Verh. d. k. u. k. zool.-bot. Ges. Wien. 1888. 407–506. l. – Ornis 1889. 129–148. l. – R. BLASIUS: Ornis. 1886. 437–550 l.
Magvak pusztításával mindenesetre megkárosítja az erdőbirtokosokat, ámbár az is igaz, hogy fölösleges táplálékát szajkó módjára a lehullott levelek alá, földbe is elásogatja s helyenként egész czirbolya-erdők sarjadnak magültetése nyomán. Erre nézve a szomszédos Stiriában érdekes észleleteket tettek.* Mindenesetre bizonyos súlya van e tulajdonságának, melyet nem rontanak le oly bűnök (nagy mértékű madárfészekpusztítás, madárfiókák rablása), mint a szajkónál. Helyenként használ, helyenként károsít, általában közömbös – így itélhető csak meg.
Vereinsschr. f. Forst-, Jagd- u. Naturk. 140. füz. 12–18. l.
