A RÉTI TÜCSÖKMADÁR. Locustella naevia (BODD.) 1783.
A RÉTI TÜCSÖKMADÁR.
Locustella naevia (BODD.) 1783.
Locustella naevia (BODD.) 1783.
[Motacilla nćvia BODD. – Sylvia locustella LATH. – Sibilatrix locustella MACG. Salicaria locustella KEYS. & BLAS. – Locustella locustella BP. – Threnetria locustella SCHAUER. – Acrocephalus locustella RCHW. – Acr. nćvius NEWT.]
Népies nevei: tücsökmadár (Csallóköz, mely a következőre is vonatkozik).
Jegyei: akkora, mint előbbi; fölül olajzöldesbe játszó, szürkésbarna alapszinen, feketésbarna könnycseppalakúan foltozott; alul fehéres, a begy és az alsó test oldalai agyagbarnás vagy sárgás árnyalattal és az oldalakon sötétebb szárfoltokkal; a fiatalabb példányok begye is feketésszürke hegyes apró pettyezésü; alsó farkfedők fehéresek, sárgásba vagy barnásba hajlók, minden toll közepén lándzsahegyalakú sötét folt; csőr szarubarna, az alsó káva töve világosabb (egy példányt lőttem, mely barnásfekete csőrű volt, az alsó káva töve nem volt világosabb); lábai sárgás vagy barnás hússzínűek; szemei barnák.
Mértéke: H. 13,4–13,8; Sz. 6,3–6,8; F. 5,2–5,9; L. 2–2,1; Cs. 1–1,29 cm.
Mint fészkelő előfordul Angliában, Németalföldön s a Balti-tenger tartományaitól délnek Közép-Európában, Oroszország középső és déli övében, Kaukázusban, Turkesztánban és az Altáji-hegység déli vidékein. Általában tehát inkább kelet felé terjeszkedik. Spanyolországban, Olaszországban költözködéskor mutatkozik. Mocsaras réteken, egyes füzbokrokkal behintett buja kaszálókon, szakadozott, rétekkel, nagy tisztásokkal váltakozó nedves ligetekben tanyázik s ilyen területeken hazánkban is közönséges. Legnagyobb számban találtam a Hanyságban és az Al-Duna árterein. Megérkezésének országos középnapja: április 28, javarészök azonban csak május elejével jön s telepszik meg. Augusztus második felében távozik tőlünk, mikor sűrű kukoriczákban, bükkönyökben – oly helyeken is, a hol különben nem fészkel – gyakran láthatjuk. Majdcsaknem reá léphetünk, míg szárnyra kap; ekkor alacsonyan surran ki előlünk, hogy csakhamar újból bevágódjék a sűrűbe. Ezek azok a sötét kis madárkák, melyeket fürjészés, foglyászás közben – az említett helyeken – fel szoktunk verni, a világosabbak ellenben foltos sitkék. Leginkább jellemzi madarunkat, nyárszakán, sajátságos éneke, melyet az avatatlan sohasem tart madáréneknek, hanem tücsök, sáska vagy lótetű czirpelésének. A madárka mindig valami bokor, gazcsomó hegyén ülve, borsónyira kidagasztott torokkal hallatja egyhangú, víg, frissen folyó trilláját, melyet következőleg fejezhetnék ki: «szirlrlrlrlrlrlrlr…» Perczekig egyhuzamban pirreg s szinezetével is alakoskodva, elkerüli figyelmünket. Ha mégis meglátjuk s feléje közeledünk, rögtön elhallgat s mintegy leesik a bokorba. Úgy eltünik, hogy még akkor sem kap szárnyra, ha rögtön oda futunk s összevissza tipródunk. Esetleg azonban megpillantjuk, a mint egérgyorsan lábaink alatt szalad el, akárcsak valami vizicsibe. Kereshetjük, többé nem találjuk meg. Alig távozunk azonban, egy közeli bokrocskába észrevétlenül felmászik s mikor biztonságban érzi magát, újból rázendít trillájára. Annyira mester a fű között való bujkálásban, hogy a megsebzett madarat soha sem kapjuk meg. Május második felében, junius elején költ. Fészkét a bokrok aljába, gazcsomókba, luczernába rakja. Nem annyira a vizi, mint az igazi poszáták fészkére emlékeztet ez, csakhogy valamivel szélesebb szálakból van építve, főleg burkolata. 5–6 tojása világosbarnás vagy vernyegesfehér alapon, rózsás és ibolyás foltocskákkal, fröcscsentésekkel borított.
Tojásmérték: H. 17–18,7; Sz. 13,5–14 mm.
Otthonát mindig kitünően elrejti s nehéz reáakadni. Juliusban másodszor költ.
Apró bogársággal, rovarokkal, szunyog- és légyfélékkel táplálkozik; valami érezhető gazdasági jelentősége nincsen, noha a vonulás alatt, mikor a mezőkön veteményeket látogat, bizonyára sok káros rovart is elpusztít.
