A KARVALYPOSZÁTA. Sylvia nisoria (BECHST.) 1795.
A KARVALYPOSZÁTA.
Sylvia nisoria (BECHST.) 1795.
Sylvia nisoria (BECHST.) 1795.
[Motacilla nisoria BECHST. – Curruca nisoria KOCH. – Adophoneus nisorius KAUP. – Curruca undulata BRHM. – Philacantha nisoria GLOG.]
Népies nevei: kerti fülemile (Baja); habos poszáta.
Jegyei: pacsirtanagyságú, de nyulánkabb s legnagyobb poszátánk; szeme sárga (fiataloké barna); fölül hamuszürke, alul fehér apró sarlóidomú szürke foltozással, úgy hogy a karvalyhoz vagy kakukhoz hasonlít; a három vagy négy szélső farktoll hegye fehér; alsó fark fedők fehér szegésűek, egyébként szürkék, a két szín találkozásánál legsötétebbek; a felső farkfedők szintén fehér és sötétszürke szegésűek. A tojó alsó testének karvalyos foltozása gyérebb, a mell és has közepe egyszínű fehér, háta kissé barnásba játszik. A fiataloknál az alsó test foltozása alig látszik még, legföljebb az oldalokon; főszínük felül világosszürke, elmosódott sárgásszürke tollszegésekkel, egészben tehát barnásszürke; homlokuk agyagsárgás; szemsávolyuk halvány rozsdásszürke; alsó részeik fehérek, az oldalakon rozsdásszürkés, a begy táján agyagsárgás árnyalattal. Csőr feketésbarna, az alsó káva töve világosabb; lábak szürkésbarnák.
Mértéke: H. 16,5–17,5; Sz. 8,7–8,8; F. 7,2–7,4; L. 2,3–2,4; Cs. 1,2–1,3 cm.
Középeurópai madár, melynek északi elterjedése Dániáig, Svédország déli részéig nyulik. Angliában ritka vendég s nyugat felé, általában a Rajnán túl alig találták. Kelet felé Közép-Ázsiáig hatol. Mint egyebütt, úgy hazánkban sem fordul elő minden területen, hanem inkább csak helyenként; így hát a poszaták közt a ritkábbak közé tartozik, noha néhol, különösen ligetes területeken, bozótokkal bővelkedő nagyobb kertekben, gyümölcsös vidéken, hol bokrok, utakat szegélyző élő sövények és fák bőven vannak gyakrabban, több párban költ. A Kis-Kárpátokban, a fenyvesek mélyében, egy nagyobb tisztáson álló vadszederrel és vadrózsákkal átnőtt kisebb fenyőcsoportban is találkoztam vele. Kőszegen néhány pár mindig költ, csak 1874-ben nem jelentek meg. Gyakori fészkelőnek mondhatom Fehérmegyében is (Velencze vidékén). Éneke dallamos, zengő strófa, de jellemzi bizonyos veréb- vagy gébicsszerű erős cserregés is: csek, csek, csek, csak, csek, csarrrrrr, a mit más poszáta nem hallat. Ének közben néha pár méternyire felemelkedik a fáról, mint a mezei poszáta (Sylvia sylvia). Telelő helyeiről meglehetős későn, az országos középnap szerint: április 29-én jön vissza; java részök azonban csak május első felében telepszik meg. Május végén tüskebokrokba, galagonya sövénybe, vadszederrel beindázott sűrű bozótokba, 1 1/2 méter magasan vagy alacsonyabban rakja fészkét, mely hasonlít a többi poszáták fészkéhez, csakhogy nagyobb. Rendesen öt tojást tojik, melyek sárgásfehér vagy igen halavány olajszínű alapon zöldesbarnán és ibolyásszürkén foltosak, különösen a tompább tojásvégen.
Tojásmérték: H. 20–22; Sz. 15–16,4 mm.
A tojó – a déli órákban a hím is – két hétig kotolja fészekalját. A fiókák öröklik szüleik félénkségét, óvatosságát, közeledtünkre azonnal belevetik magukat a sűrűségbe s úgy eltűnnek, hogy nem egy hamar találjuk meg.
Szeptember első felében délre költözködnek. Tápláléka rovarokból, hernyókból, bogarságból, álczákból áll, őszszel azonban bogyókat is – kivált bodzabogyót és a Rhamnus frangula gyümölcsét – eszi. Hasznos, kedves énekű s így barátságunkra méltó madár.
