A DALOS POSZÁTA. Sylvia orphea TEMM. 1815.
A DALOS POSZÁTA.
Sylvia orphea TEMM. 1815.
Sylvia orphea TEMM. 1815.
[Sylvia orphea TEMM. – S. grisea VIEILL. – Curruca orphea BOIE. – Adophoneus orpheus KAUP. – Philomela orphea Sws. – Sylvia orpheus SEEB. SHARPE.]
Jegyei: a karvalyposzáta után legnagyobb poszátánk; álla és torka fehér; a hím fejteteje feketés, a tojóé feketésszürke, némi barnás árnyalattal, csak valamivel sötétebb, mint a hát; a fiatalok fejteteje szürke, ugyanoly színű, mint a hát; egészben a következőhöz hasonlít, csakhogy valamivel nagyobb s 2-ik evezője (az 1-ső csak valamivel hosszabb, mint a szárnyfedők) oly hosszú, mint az 5-ik.
Mértéke: H. 14,5–15,9; Sz. 7,8–8; F. 5,9–6,1; L. 2,1–2,4; Cs. 1,4–1,5 cm.
Dél-Európában, Spanyolország, Portugál, Francziaország, Olaszország egyes részeiben, az osztrák, magyar és horvát tenger partvidékén, Dalmácziában, Montenegróban, Görögországban, Kis-Ázsiában és Palesztinában honos. Fiume táján fészkel s WASHINGTON ISTVÁN báró következőket irja, róla*: «Preluka és Fiume közt, a hegyoldalakon meglehetős közönséges fészkelő; április 25-ike előtt azonban nem láttam. Gyönyörű éneke erőteljességre, tartalmasságra vetekedik a fülemile-énekkel. A főének után gyakran sajátságos, gyorsan ejtett s a Hypolais szavára emlékeztető hangokat is hallatnak. Május végén két fészket találtam; az egyik tölgyfa sudarába, a másik alig 1 1/2 méter magasan vadrózsa-bokorban volt. A fészek anyaga száraz fűszálakból, barkából és mohából került ki, burkolatába azonban szőlőháncs, csészéje fenekébe pedig néhány szőrszál is volt beszőve. Tojásának alapszine zöldesfehér, a vastagabb végen sárgásbarna és szürkén szegett pettyezés.»
Zeitschr. f. d. ges. Orn. 1885. 351–353. l.
Tojásmérték: H. 18–20; Sz. 14–15 mm.
