A PÁSZTORMADÁR. Pastor roseus (L.) 1758.
A PÁSZTORMADÁR.
Pastor roseus (L.) 1758.
Pastor roseus (L.) 1758.
[Turdus roseus L. – Sturnus roseus SCOP. – Boscis rosea BRHM. – Gracula rosea Cuv. – Acridotheres roseus RANZ. – Pecuarius roseus TEMM. – Thremnophilus roseus MACG. – Nomadites roseus PETÉNYI (teste BP.). – Merula rosea KOCH.]
Népies nevei: csacska, csacskamadár, sáskamadár, rózsarigó (Erdély); apró piros szarka; jöttment madár; tarka seregély; rózsaszínű seregély; vándor serege (PETÉNYI).
Jegyei: alig gyengébb a seregélynél; az öregek bóbitásak, rajzolatjuk hasonlít a szürke varjuhoz, csakhogy a szürke szint mellen, hason, háton, vállon rózsaszín helyettesíti; a fej-, nyak-, begy, szárny-, fark-, czombtollazat s a farkalj kékesfekete, biboros, zöldes érczfényű. A fiatal madarak rózsaszine fakóbb, szennyesebb, a fekete részek kevésbbé fényesek s kopottabbak. A tojónak bobitája kisebb, fekete szinei szürkésbarnásba hajlók, kevéssé fényesek. A fiatalok nem bóbitásak, fejök, nyakuk szennyes szürkefehér, feketésen hosszában sávolt; felül barnásszürkék, a sötétszínű testrészek világosabb szegésekkel tarkítottak, alul szürkés rózsaszínűek. Az öregek. csőre tőben fekete, hegye és lábaik rózsaszínűek, szemök feketebarna; a fiatalok csőrének töve fénytelen feketés, hegye és lábaik szennyes vörösesbarnák, szemök világosabb barna.
Mértéke: H. 20–21; Sz. 12,8–13,2; F. 6,8–7,7; L. 3–3,2; Cs. 1,7–1,9 cm.
Hazája Európa délkeleti részei: Dobrudsa, a Fekete-tenger környéke, különösen a Kaspi-tó vidéke, a mongol puszták, hol a legelő jószág körül szeret tartózkodni. Néha nagy csapatokban nyugot és észak-nyugot felé vándorolnak, meglátogatják Olaszországot, Francziaországot, Németországot stb., sőt Angliáig, Dániáig felkalandoznak. Ritkaságként még Finnlandban is lőtték már. Rendetlen látogatásaik többnyire sáskajárással függnek össze. Hazánkban is többször jelentkezett, így 1814-ben Nyitramegyében is észlelték, azután 1830, 1832, 1835-ben, 1836-ban s különösen ezernyi számban 1837-ben úgy Erdélyben, Tiszántúl, Duna- és Tisza-közben, Dunántúl. Ez évben PETÉNYI fészkelve is találta. Azontúl is többször mutatkozott, főleg a délkeleti részekben: így 1844, 1853, 1856, 1857, 1859, 1860, 1862, 1865, 1867, 1868 években, vagyis mióta a figyelem reá fordult, alig egy-két évi közökben hírt kapunk róla. Kiváló nagy számban özönlöttek az országba 1875-ben, majd 1884-ben, mikor Tokaj vidékét is ellepték. 1886-ban, azután 1889-ben Zimony, Orsova táján, Horvát-Szlavonországban, de kisebb mennyiségben 1876, 1893, 1895-ben még a Szegességben is (Vichodna táján), szem elé került; legujabban pedig (1899.), Veszprém-, Zala-, Somogy-, Fehér-, Torontál-, Zemplén- és Mármaros megyékben ismét megjelent.*
Fontos adatok idevágólag: Aquila. 1895. 185. l. – Verh. d. k. u. k. zool.-bot. Ges. Wien. 1877. 196–204. – Természettud. Közl. 1875. 263–267. l. – Orn. Jahrb. 1889. 159. 1.; 1890. 65. l. Kitünő a PETÉNYI hagyatékából való ismertetés (Aquila 1896. 149–187.), melyet e helyen elsőrangú forrásként leginkább felhasználtam, minthogy saját tapasztalataim e madárról nincsenek.
Nálunk a vendégeskedő pásztormadárseregek leginkább a marhalegelőket népesítették, közbe-közbe a szomszédos fasorokban, szőlőkben álló fákon, erdőrészletekben tartózkodtak. A barmok közt seregélymódra futkostak, majd felhőzve fára telepedtek, néha a közönséges seregélyek közé is elegyedve.
A kifejlett hímek valóban gyönyörű madarak lévén, jól mondja tehát PETÉNYI: «mintha csomókban vándorló rózsák mozognának a zöld pázsiton, olyan szép, ez elszóródva szaladgáló, pillanatonkint a legváltozatosabb alakulásokba álló madárcsapat, mely ha felrepül, rózsás felhőként tánczol a szemlélő előtt.» A bogarakat, sáskákat nem a földről szedegetik, hanem leginkább ugortában, röptében csípik el. Tulajdonságai szerint is sokban hasonlít a seregélyhez: csapatban vigyázó, fészkelő helyén ellenben bizalmasabb. Kissé egyenesebb testtartással jár s ültében is kinyujtja magát. Reggel csapatosan húz a legelőre, viszont este hálótanyájára. Hangja érdes srrr-csorr-csorr-serr, néha svöröty-söröty vagy crö-csövöty, mely hivogató szólásán kívül gyakorta hallatja sziszegő, rekedtes, nem igen változatos csicsergő énekét. Sziklaodukban, régi falakban, omladékokban fészkel s mint PETÉNYI irja, nálunk 1837-ben a Gellérthegy hasadékaiban akart költeni, de a sok zavartatás elijesztette; Pestmegye néhány helyén azonban szaporított s szerinte rözse- és téglarakásokban, sűrű bozótban is otthont alapított. Fészekalját 7–8. ritkán több tojásból állónak mondja, melyek hol tojásdad vagy gömbölyded alakúak, halványkékes, kissé zöldesbe játszó szinezetűek.
Tojásmérték: H. 27,4–30,6; Sz. 20,3–21,9 mm.
Gazdaságilag – noha nem rendes jelenség faunánkban – mégis jelentősége van a pásztormadárnak nálunk is, mert, mint láttuk, nem is oly ritkán jelenik meg s legtöbbnyire nagy számban, majdnem mindig sáskajárás idejében, sőt minél nagyobb a csapás, annál föltünőbb mennyiségben. PETÉNYI május havában nagyobbféle bogarakat (futóbogár, Pachygaster, Cleonus), apró csigákat talált begyükben és gyomrukban. Egy példány táplálócsöve a fali ászkához (Oniscus) hasonló, de nagyobb bogarakkal volt tömve. Leggyakrabban azonban cserebogárból állott az elejtettek gyomortartalma. Junius elejéről való példányban erdei czingolány (Cicindela sylvatica) és egy csomó tücsök, sáska s e hó 20-án ejtett öt példányban nagyszámú fehéres hernyó volt (ezeket a fagyöngy és a Loranthus europćus zöldjéből keresgélték elő a madarak). Nyáron majdnem kizárólag kifejlett sáskával táplálkoznak. BERNÁTH A. szerint a tölgyesek szélén nagy buzgalommal irtották a búcsújáró hernyó (Cnetocampa processionea) ezreit. Rovásukra tartoznék, hogy egy helyen állítólag az árpaszemeket csipdesték a kalászokból, a mi azonban téves megfigyelés is lehet, mert PETÉNYI inkább azt hiszi, hogy az Anisopliá-k s nem mag után keresgéltek az árpaföldeken. Az azonban kétségtelen, hogy a gyümölcsre szivesen járnak. BRUSINA Horvátországban egy elejtettnek gyomrában szeder- és cseresznyemaradványokat és magvakat talált, a Hegyalján pedig – Kis-Tokajon – 1884-ben az eperfák termését rövid idő alatt tönkretették s PETÉNYI is említi, hogy az öregek kireptetett fiókáikat Baracs és Győr vidékén, a gyümölcsökben gazdag helyekre vezették s főleg a eperfákat dézsmálták.
Ha tehát a jövendőben rózsaszínű vendégeink újból ellátogatnának hozzánk, ott, a hol a gyümölcsösöket károsítják, természetesen védekezhetünk ellenük; oly vidékeken azonban, a hol gyümölcs nincs vagy. láthatólag nem veszélyeztetnék azt, telhetőleg oltalmazni kell őket, mint a gazdaságnak, erdőnek rendkívül hasznos szolgálatot hajtó szárnyasokat. Hisz a cserebogár, sáska tudjuk, micsoda czégéres ellenségünk, a mely állat tehát kiadóan támad reájuk, az a mi érdekeinket támogatja.
