24. A FAKOPÁNCS.
24. A FAKOPÁNCS.
Egyéb neve: tarka harkály, czifra harkály, fakopogató, favágó, fakopácsoló, harkány, horokály.
(Picus major L.)
HASZNOS.
24. A FAKOPÁNCS.
24. A FAKOPÁNCS.
Leirás. Fekete, fehér és égővörösen tarka, különben rigó nagyságú madár; fekete gyeplője kantárszerűen levonúl a nyakon; háta és farcsíkja fekete. A hímnél a koponya hátulsó része vörös, a tojónál fekete; mind a kettőnél a farokalja égővörös; a hasfél szennyes fehér, a vállon fehér folt; az evedző tollakon rovott fehér foltok. A fark erős, középső tollai hegyesek, feszesek, támasztásra alkalmatosak. A csőr aránylag kurtább, de tövén erős, hegyén vésőforma. Odvát középmagasságban fákba vágja, a bebúvó lyuk kerek és éppen csak hogy beereszti a madarat; fészekalja négy, ritkán hat finom héjjú, fényes, hófehér tojás.
Élete módja. Ez is igen buzgón ácsoló, kopácsoló madár, mely nagy serénységgel szálldossa be az erdőt, kertet s alulról fölfelé kúszva, apróra vizsgálgatja a fák kérgét és belét is, hogy az élő pondrót, szút vagy bujkáló bogárságot felkutassa, kiácsolja és hosszú, hegyes nyelvére felpeczkelje. Alkalomadtán rámegy a fakopáncs olajos magvakra, így a tányériczára és bogyókra is; de ezt kárnak beszámítani nem lehet. Egész lényénél és működése sajátságánál fogva leghatározottabban a hasznos madarak közé tartozik. Nem áll az a széltiben elterjedett hit és gyanú, hogy ezek a harkályok, az igaziak, kopácsolásukkal az épséges fát rontják, erre csőrük minden erősségénél fogva nem is alkalmatos, csak oda bir bevágni, a hol a fa redvesedéstől, korhadástól meg van gyöngítve és éppen ezért alkalmatos tanyája az őrlő bogárságnak is. A harkály munkálkodása, a fák tövén elszórt forgácscsal figyelmezteti a jó gazdát a fa betegségére, hogy utána láthasson a segítségnek addig, a meddig nem késő. A fakopáncs ügyesen búvik, embert látva mindjárt a fa ellenkező oldalára kúszik. Őszrekelve, más fatisztító madarakkal egy rajban jár-kel. Tavaszkor pergő dorombolást végez a száraz ágakon.
Nálunk még nem ritka.
