23. A ZÖLD HARKÁLY.
23. A ZÖLD HARKÁLY.
Egyéb neve: zöld küllő, külü, zsóna, sárküllő, ződhorokály.
(Picus viridis L.)
HASZNOS.
23. A ZÖLD HARKÁLY.
23. A ZÖLD HARKÁLY.
Leirás. Majdnem galamb nagyságú. Dolmánya eleven olajzöld, farcsíkja világos; hasafele halavány olajzöldes; a hím fejeteteje a tarkóig tüzesvörös, kantárja ugyanilyen színű, a tojóé fekete. A szárny evedző tollai feketések, fehéres foltokkal. A láb két ujja előre, kettő hátrafelé áll, a karmok erősek, hajlottak, megkapaszkodásra kitünőek. A fark tollai igen kemények, a középsők lándzsásan kifutók, megtámasztásra igen alkalmatosak. Csőre ólomszürke, erős, taszítófejszére emlékeztető éllel; nyelve féregalakú, hegyén szakás és gyerekarasznyira is kilökhető. Középmagasságban – 15 méterig – szűk bejáratú fészkelő odvat farag ki alkalmatos fákba és ide tojja hat, ritkábban nyolcz hófehér, fényes tojását.
Élete módja. Fáradhatlanúl ácsoló, a férgeket kiszedegető igen hasznos madár, mely íves röpüléssel szálldos fáról-fára és mindég alulról kezdi a felkúszást, keresve a fa elbetegesedett, korhadó részeit, a melyekbe lyukakat farag, hogy a pondrókhoz hosszú nyelvével hozzáférhessen, azokat kiszigonyozhassa. De éppen oly buzgó az erdő földjén is, hol a hangyabolyokat gyalogosan keresi fel, kilyukasztgatja s mikor a hangyák nagymérgesen és tömegesen kigyülekeznek, közéjök böki hosszú ragadós nyelvét, a melyre mint valami friss lépvesszőre reátapadnak, hogy pillanat alatt az ácsoló madár gyomrába vándoroljanak. Ezt a furfangot télen át is űzi és bizony kibontogatja a keményre fagyott bolyok oldalát, hogy a téli álomban szunnyadozó hangyanépet megdézsmálja.
Hangos madár, melynek «klüklüklüklü» szavától csak úgy zeng ez erdő.
Gyümölcsösökben tiszta áldás, valóságos felcsere a betegesedő fáknak, azért kíméletet érdemel.
Nálunk még jócskán van.
