Eravisci
Eravisci (Plin, 3, 148 s a feliratokon) vagy Aravisci (Tacit. Germ. 28 és Ptol. 2, 15, 2), pannoniai néptörzs, mely nevét az Arabo folyótól kaphatta. Ptolemaeus szerint Alsó Pannonia északi részét lakta (εν δε τοις ανατολιχοις αρχτιχωτατοι μεν ’Αραυισχοι), honnan emlékei is valók. Igy Bián 1796-ban 600 római denár került napfényre, köztük 80 darab RAVIS vagy RAVSCI körirattal (294. á., Mommsen, Gesch. d. röm. Münzwesens S. 696), melyek, mivel a római denárok közül a legujabb Caligula császártól való, még az eraviscus nép függetlenségének korából származnak; mindazonáltal már a római köztársasági pénzek mintájára vannak verve. Alsó Szent-Ivánból (Fejérm.) ismeretes Bato Trantonis f. Araviscus sírköve (CIL III 3325) s ugyanott találtak egy katonai diplomát (CIL III D. XLII) Pius idejéből, mely Ulipi Spumari f. Biausconi, Eravis(co) szól. Egy másik diploma (CIL III D. XLVI) Aquicumból Oxetio Naevionis f. Erav(isco) van kiállítva. A két diploma hivatalos okmány lévén mutatja, hogy az ujonczozás Pannoniában a római uralom alatt is néptörzsenként történt. A néptörzsek mindegyike külön közigazgatási kerületet (civitas) képezett, saját központtal. Mint a CIL III 10418 feliratból kitünik, a civitas Eraviscorum még a 3. században fennállott s székhelye, mivel a feliratot Budán a Gellérthegy déli lejtőjén találták (295. á.), csak Aquincumban lehetett. A mi az Eravisci nemzetiségét illeti, Tacitus (Germ. 28) germánoknak tartja, mert az osusokkal közös nyelvük, intézményeik s szokásaik vannak. Csak azt nem tudja, hogy vajjon az Aravisci az Osi földjéről (Garam vidéke) vándoroltak-e Pannoniába vagy az Osi szakadt-e el az Araviscitől Germaniába. A mint azonban a dunamenti emlékeken, a merre az Eravisci laktak, a celta tulajdonnevek bizonyítják, az Eravisci legalább is nagyon kevert nép voltak, ha ugyan a celtae egyik néptörzsét nem képezték és csak Tacitus tévedett. Hampel J. Az eraviscus nép és emlékei, Budapest Régiségei 4, 31–72. K. BÁ.
294. Az eraviscus néptörzs ezüstpénze a biai leletből. (M. N. Múzeum).
295. A gellérthegyi oltárkő (M. N. Múzeum).
