NYITRA VÁRMEGYE.

Teljes szövegű keresés

NYITRA VÁRMEGYE. Comitatus Nitriensis. Neutrer Gespanshaft. Nevezetét folyó vizétől, ’s e’ Vármegyének Várától, és Városától vette. Fekszik napkeletre Bars, északra Túrócz, és Trentsén, nap nyugotra majd Morvának, majd pedig Posony Vármegyének szomszédságjokban délre pedig Posonyi, és Komárom Vármegyék által keríttetik. Meszsze terjedő nagy, és szép vidékje van e’ Vármegyének, ’s a’ természetnek külömbféle javaival meg gazdagíttatott. Hoszsza mintegy 16 mértföldnyire terjed, szélessége pedig egyenetlen, 695leg szűkebb Zsámbokrét körűl. Hegyei között nevezetesebbek: 1. Kraszna Lipa, 2. Javorina, 3. Osztrivrek, 4. Zalosztná, 5. Kicsera, és Stribnyik, 6. Inovetz, 7. Radosinszka, 8. Havrán, 9. Homola, 10. Klag, 11. Gímes, 12. Táborhegye, 13. Kozlitza, 14. Zoborhegye, mellyet nevezetesít a’ Sz. István Király által építtetett Klastrom a’ Benediktinusoknak számokra. Erdőji is számosak, és külömbféle épűletei, s tűzi fákkal, ’s vadakkal, is gazdagok; térségeit Nyitra, és Zsitva vizek nedvesítik.
Folyó vizei között emlékezetesebbek. 1. Vág vize, melly Betzko alatt foly bé e’ Vármegyébe. 2. Nyitra vize, ered Német Próna felett, és második víz fője Nitritska felől foly, ’s minekutánna Nyitra városát meg háladta, számos helységeknek hasznot, áradáskor pedig ártalmat is szokott okozni. 3. Zsitva vize, ered külömbféle víz főkből Kis Tapoltsán felett, ’s Zsitva Toroknál ömlik Duna vízébe, Komárom alatt mintegy két mértföldnyire. 4. Livina vize, ered Bánovetznél Trentsén Vármegyében, ’s Nagy Tapoltsán felett foly bé Nyitra vizébe. 5. Dudvág ered a’ Csejtei hegyekben, ’s Felső Lócznál foly által Posony Vármegyébe. 6dik Blava, melly számos malmokat hajt, ’s e’ Vármegyének egy részét Pozsony Vármegyétől el választya Dejtát két felé hasítván. 7. Holecska, malmokat forgat, és Vág vizébe foly bé. 8. Mijava Morvánál, és e’ Vármegyének egy részét választya el egymástól. 9. Khvojnitze ered Verbovcze falunál, ’s áradása nagyon ártalmas vala 1672dikban. Patakjai is számosak, mellyek között nevezetesebbek Zlatnitska, Korsina, Bajna patakja, Szeptencz, Radosnya, Vichodna ’s a’ t. Kútfői igen számosak; nevezetes ezek között a’ Zavadai, melly a’ bé vett eledelnek meg emésztését hathatósan, segélli; orvosi erejű kútaknak tartatnak a’ Mijavai, és Ekbeli hideg vizek is; nem külömben az Onori savanyú víz. Főrdőji híresek, úgy mint a’ Bajmótzi, Pöstyéni, és a’ Biliczi is emlékezetet kiván. Vidékje e’ szép Vármegyének igen kies, levegője kiváltképen egésséges, térsége kövér, és termékeny, borai egésségesek és kedves ízűek, kivált némelly részeken. Ser 696is híres főzettetik e’ Vármegyében, gyűmöltsei valóban méltán kedvesek, sáfránya nevezetes, barmai gyorsak, ’s méltán kellemetes lakást szolgáltat. Mindöszve 672 lakó helyek vagynak benne, ’s az Esztergomi Érseki, Nyitrai, és Besztertze Bányai Püspöki Megyékhez tartozik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem