Kisalföld

Teljes szövegű keresés

Kisalföld: viszonylag újabban, a 18. sz. folyamán kialakult tájfogalom Pozsony, Győr, Komárom városok tágabb térségében, a Duna síkvidéki jellegű medencéje. A Kisalföld a Nagyalföld, Alföld fogalmakkal való kapcsolatra utal, tehát azt követően keletkezett, hogy Alföld szavunk D-re eső területet jelölő jelentéstartalma elhalványult, és már csupán a Duna–Tisza menti síkvidék vagy általában síkvidék megjelölésére szolgált. A Kisalföldet rendkívüli táji tagoltság jellemzi. Két nagy táji típusa van: a belül, a Duna és hozzá tartozó mellékfolyók által szabdalt, erősen besüllyedt vagy hordalékkúpos, vizes vidékek ( Vízköz) és az ezt övező, több lépcsőben teraszos magasabb fekvésű, száraz jellegű, helyenként dombossá váló területek ( Sokoró, Győri puszták, Bársonyos). – A Kisalföld a honfoglalás korában a magyarság településterületének egyik legfontosabb tájává vált. Erre utalnak az itt kialakuló korai egyházi központok, Győr, Nyitra, Pannonhalma stb. A Kisalföld Ny-i oldalát a magyarság csak gyéren szállta meg, itt gyepűk, lakatlan sávok maradtak amelyeknek frank, szláv lakossága némely feltevés szerint tovább élt, sőt feltöltődött. A 13. sz.-tól e területek folyamatosan német lakossággal népesültek be oly mértékig, hogy némely központ magyar jellege is elhalványult, pl. Sopron város esetében. A Kisalföld É-i oldalán a szláv lakosság a korai morva állam keretei között élt. A kialakuló megyeszervezetben Pozsony, Moson, Nyitra, Bars, Sopron, Győr, Komárom történeti magyar megyék töltötték ki a Kisalföldet. A Duna menti É-i és D-i közlekedési utak révén a vidék a Kárpát-medence kaputerületévé vált, jelentős átmenő kereskedelme volt. A városiasodás során mind a szabad királyi városok általános fejlődési típusa (Pozsony, Győr, Komárom, Ruszt, Sopron), mind a szabad királyi városi ranggal vagy azt megközelítő szintű monokultúrába hajló mezőgazdasági termeléssel rendelkező városok (Óvár, Érsekújvár, Szenc, Somorja), mind pedig a klasszikus mezővárosok (Sellye, Galánta, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Ógyalla, Moson, Kapuvár, Csorna, Csepreg) típusa kialakult. – A Kisalföld településhálózatát a középkorban sűrű apró falvak jellemezték. (Jellegzetes e szempontból ma is a Tóköz, Csallóköz.) A Rába–Vág vonalától K-re a török hódoltság a községek nagy részét elpusztította, néhol a késő középkorit megközelítő sűrűségben népesedtek újra a falvak, másutt, mint pl. a Győri-pusztákon a nagyalföldi nagy határú községekhez hasonló hiátusok maradtak lakatlanok. Általában az egész Kisalföldet a második jobbágyság szigorúbb, kötöttebb, merevebb rendszere jellemezte a 20. sz.-ig, erősen korlátozva a paraszti árutermelést, a szabad paraszti fejlődést. Ezt az ország átlagához képest kedvezőbb értékesítési lehetőségek sem tudták kellően ellensúlyozni. A 18. sz.-ot a kisalföldi nép jelentős népsűrűséggel érte meg. Ebben része volt az Alföldről, a Dunántúlról s a Kisalföld K-i feléből ide menekült népességnek. Ez az oka annak, hogy a táj nyelvjárási képe rendkívül töredezett, összetett. A 17. sz. végétől a Kisalföld népe is kivette részét az ország lakatlan tájainak újjáépítéséből. Ennek következtében bizonyos helyeken erősebben módosult a magyar–szlovák nyelvhatár is. A reformáció során a Kisalföld népessége korán nagy tömegben vált prot.-sá. A magyar evangélikusok legfontosabb területe alakult ki Sopron, Győr megyékben. A 17. sz. folyamán kibontakozó ellenreformáció jelentős sikereket ért el a városokban, mezővárosokban, népesebb falvakban, nemesi birtokokon, kisnemesi falvakban, azonban korántsem tudott maradéktalanná válni. – A Kisalföld népi műveltségének kutatása a legutóbbi évekig rendkívüli mértékben el volt hanyagolva, noha a magyar népi kultúra története szempontjából interetnikus kapcsolatai miatt is rendkívüli jelentőségű terület, amelyen a hagyományos kötöttségű társadalmi struktúra aránylag későn indult bomlásnak. A Kisalföld belső területei a 15. sz. végén az ország legfejlettebb paraszti kultúrájú vidékei közé tartoztak, ami többek között a lakáskultúra kiemelkedő fejlődésében mutatkozott meg. A paraszti közösségek megerősödését, differenciálódását, önállósulását a 16–17. sz. folyamán megerősödő nagybirtokrendszer szoros korlátok közé szorította. A Kisalföld mint nagytáj népe a 18–19. sz.-ok folyamán a viszonylag nagy autonómiával rendelkező D-alföldi, Duna–Tisza közi mezővárosok parasztságával szemben visszafogottabb fejlődést járt meg. Társadalmi szerkezetében patriarchálisabb, kultúrájában archaikusabb s egyben kiegyenlítettebb maradt. A kisalföldi parasztság helyzete a 19. sz. második felétől-végétől, az árvízlecsapolások korától kezdve rendkívül kedvezővé vált, mivel a táj termelési adottságai nem változtak meg olyan gyökeresen, mint az Alföldön. A kisalföldi parasztgazdaság ugyan jelentős szántóterületeket nyert az árvízmentesítés révén, de állattartása, noha egyenletesen fejlődhetett a belterjes módszerek irányában, természetes takarmánybázisát is megtarthatta, vagy alig vesztette el. Következésképp a gazdasági fellendülés mellett nem került sor a hagyományos keretek és életformák robbanásszerű átalakulására, összeomlására. Ezzel magyarázható, hogy viszonylag gazdag hagyományanyaga maradt fenn, társadalmi szerkezetében, tudati anyagában is sok archaizmus őrződött meg, sok helyütt pedig a tárgyi keretek is a viseletig bezárólag tradicionálisak maradtak. Számos fontos szál fűzi a Kisalföld népi kultúráját az Alföld központi területeihez, de közvetlen kapcsolatai a középkori párhuzamos fejlődés következtében sok rokon vonást mutatnak a szomszédos cseh–morva és osztrák alföldi tájak paraszti kultúrájával is. A Kisalföld a vele szomszédos tájak életében ugyanolyan szerepet játszott, mint a Nagyalföld. Nevezetesen a késő középkor óta a paraszti kultúra fejlődésének iránymutató központja volt. ( még: Fertő-vidék, Hanság, Hegyalja, Mátyusföld, Rábaköz, Sokoróalja, Szigetköz, Zoborvidék).

Kulacs (Oláhújfalu, v. Fogaras m.)

Korsó (1900 körül, Oláhújfalu, v. Fogaras m.)

Az eladó lány kelengyéje a „nagy házban” (Oltszakadát, v. Szeben m.)

Csűr (1940, Oltszakadát, v. Szeben m.)

Kápolna. Épült 1838-ban (Dunaremete, Győr-Sopron m.)

Lakóház (Táp, Győr-Sopron m.)

Lakóház részlete (Csorna, Győr-Sopron m.)

Lakóház (Győrszentiván, Győr-Sopron m.)

Városi földműves gazda lakóháza a 18. sz. második feléből (Győr-Újváros)

Vakolatdíszes lakóház a 19. sz. második feléből (Fertőhomok, Győr-Sopron m.)
Filep Antal

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT