Martinuzzi (Utyeszenich Frater) György,

Teljes szövegű keresés

Martinuzzi (Utyeszenich Frater) György,
bibornok-érsek, szül. 1482. jún. 18. Kamičicban (Horvátország); atyja U. Gergely köznemes, anyja a Martinuzzi velenczei patricius család ivadéka volt. M. már nyolcz éves korában Korvin János herczeg, tótországi udvarába került; ennek halála (1504) után Szapolyai István özvegyének nemes apródjai közé vétetett fel és belső szolgálatra alkalmaztatott, azért mondogatták ócsárlói, hogy a herczegnő kályhafűtője volt. Innét Szapolyai János erdélyi vajda dandárába került; de mivel a hadi pályára kedvet nem érzett, 26–28 éves korában a pálosrendbe lépett a Buda melletti Szent-Lőrinczen. A tudományok elemeivel csak itt ismerkedett meg. Nemsokára a lengyel csensztochói zárda főnöke lett, majd sajóládi perje lett. Midőn Szapolyai János király 1528-ban Ferdinand király hadai elől Lengyelországba menekült, szolgálatába vonta s őt küldözgette be visszatérő útja egyengetésére Magyarországba. Sikerrel járt. János király a török segítségével ismét magyar király lett, s 1529. Budavárába beiktattatott. Ettől fogva az éleseszű M. volt egyik legfőbb tanácsosa s kincstartója. 1534-ban János király őt tette váradi püspökké. Itt folytatták a béketárgyalásokat Ferdinand ellenkirály a császár követei és Szapolyai megbizottai főkép M.-val, melyek a váradi béke megkötésével 1538. febr. 24. értek véget. A békekötés miatt bosszus szultán haragját, M. tanácsára, gazdag ajándékkal és hitegetéssel kivánták kiengesztelni s 1540 tavaszán M.-t küldték Konstantinápolyba követségbe a közhír szerint 200,000 arany frt értékű kincscsel. De az erdélyi vajdák (Majláth István és Balassa Imre) lázadása miatt követsége halasztást szenvedett, majd János királynak 1540. júl. 22. történt halála miatt végkép elmaradt. Szapolyai végrendeletében M.-t nevezte ki özvegye és csecsemő fia János Zsigmond gyámjává (a rokon Petrovics Péterrel együtt), a ki ettől fogva teljhatalmú kormányzója volt Erdélynek és Magyarország azon részének, mely a Szapolyaiakat uralta. M. ura holttestét Budára vitte, a csecsemő János Zsigmondot a Rákosmezején tartott országgyűlésen királylyá választatta s az országot az özvegy királyné és fia nevében Budáról kormányozta. Az ő erélye mentette meg Budavárát Ferdinand német hadainak ostroma és az Izabellával való békealkudozások ellen. Izabella szigorúsága miatt gyűlölte M.-t és titokban alkudozott Ferdinanddal, de M. mindig meghiusította. Midőn pedig 1541-ben a Budát vívó német vezérrel Roggendorffal fondorkodott Izabella, a vár védelmét intéző M. a királynét őrizet alá vetette. A török sereg mentette fel az ostromlott várat. M. 1541. aug. 28. tisztelgett a szultánnál ó-budai táborában. Másnap a királylyal együtt ment a szultán hivására táborába. Azalatt a janicsárok csellel megszállották Budavárát. Izabella Lippára tette át udvarát. A török álnoksága miatt, most már M. is óhajtotta Ferdinanddal a kiegyezést és 1541. decz. 29-én Gyalun megkötötték a szerződést, mely szerint Magyarország a váradi béke feltételei alatt Ferdinandra lészen szállandó. M. magának az erdélyi vajdaságot kötötte ki. A német birodalom nagy hadi vállalata azonban 1542-ben, midőn Buda és Pest visszafoglalását tűzte ki czélul, csúfos kudarczczal végződvén, a szerződés végre nem hajtatott, sőt M. megalkotta a külön erdélyi fejedelmeséget, Izabella és Zsigmond lakását Erdélybe, Gyulafehérvárra tette át és Erdélyhez kapcsolta Magyarország részeiből a Tiszántúlt és a Tiszáninnen egy részét egészen Kassáig. Innen kezdődik M. kétszinű, ravasz politikája, mely szerint Ferdinanddal is lehetőleg jó viszonyban maradni s a török kegyét és párfogását is biztosítani igyekezett a maga s a kormánya alatt levő országrész számára. Ezzel ő vetette meg alapját és mutatta ki irányát az erdélyi fejedelemség politikájának, melylyel az a török és német két versengő nagy hatalmasság között magát másfélszáz évig fentartotta. 1543-ban Ferdinand is megerősíti őt kincstartói tisztében s a kormánya alatti részekre kir. helytartóvá is kinevezte. A török rohamos hódítása népszerűtlenné tették Ferdinandot az országban. M. az elégületlenséget arra akarta 1545-ben felhasználni, hogy Magyarország részeit a saját kormánya és János Zsigmond választott magyar király uralma alatt egyesítse. De ezen igyekezetét Ferdinandnak a törökkel kötött békéje 1547. meghiusította. M. állampolitikája az volt, hogy Magyarországnak a török hódoltságon kívüli részét mint nemzeti királyságot egy államfő alatt egyesítse; de miután ezt kivihetetlennek tapasztalta, az ország érdekében állónak tekintette a Ferdinand alatt való egyetértést; azért 1548-tól haláláig erre törekedett és ezt végre is hajtotta. Megkezdte az alkudozást Izabella és fiának kárpótoltatása mellett. E miatt a török szultánnál bevádolták, ki 1550-ben rendeletet küldött Erdélybe, hogy az áruló barátnak senki se engedelmeskedjék, hanem őt élve vagy fejét küldjék a portára. Ezt Izabella és Petrovics végre akarták hajtani, de M. Gyulafehérvárt birván, a királynéval kiegyezett, Erdély hadait, 50,000 embert táborba gyűjti, a két oláh vajdát megveri s kiűzi Erdélyből, a budai basát Déva alól visszatérésre kényszeríti. A szultán haragját ajándékkal és hitegetéssel engeszteli és a szerződést Fendinanddal megkötik és a kolozsvári országgyűlésen 1551. aug. elején végrehajtották; mely szerint a két sziléziai herczegség évi jövedelmét János Zsigmond számára 25,000 frtra kiegészíti, leányát férjhez adja hozzá s Izabellának 100,000 arany kárpótlást fizet. Petrovics a munkácsi uradalmat kapta. A király legifjabb lánya a kolozsmonostori templomban eljegyeztetett a királyfival, a szent koronát átadta Izabella Ferdinand biztosának Castaldonak. M. Zilahig kisérte a Kassára utazó királynét és királyfit; ő maga a biztosok unszolására megmaradt Erdély kormánya élén 15,000 forint évi díj mellett, melyből Dévát és Görgényt őrséggel ő látta el. Két hónap mulva megkapta az esztergomi érsekségre kineveztetését és a bibornoki kalapot. A török hadra készült és e miatt M. hogy Erdélyről elhárítsa a veszélyt, jónak látta kétszinű politikáját folytatni s 1541. aug. a maga és János Zsigmond nevében az adót Konstatinápolyba beküldeni. E tette gyanussá tette őt Feredinand és kapitányai előtt. A török hadak a temesi kerületbe ütöttek, Lippát sat. elfoglalták. Castaldo és Pallavicini indultak kir. hadakkal Lippa visszafoglalására; M. ezekhez csatlakozott az erdélyi hadak élén. Castaldo Ferdinandhoz írott leveleiben a barátot hűtelennek és árulónak mondja; Castaldo az orgyilkosság végrehajtására a bibornok titkárát, Ferrari Márk Aurélt bérelte fel. 1551. decz. 17. Alvinczi kastélyában hajtották végre a véres tettet, a hol Castaldo és Pallavicini 150 spanyollal látogatás ürügye alatt felkereste. A titkár levelet vitt be hozzá aláírás végett s a míg olvasta, tőrrel rohant rá és kétszer nyakon szúrta. A 67 éves öreg bibornok erélyesen védte magát, de a dulakodás zajára Pallavicini az előszobában elrejtett czinkosai élén a szobába rohant és a bibornokot összevagdalták. A «Jézus Mária!» kiáltással összeroskadó főpap hulláját megcsonkították és fülét, melyről azt tartották, hogy születésétől fogva szőrös volt, levágták, hogy a királyhoz küldjék. Aztán ott hagyták vérében fagyva a szoba padlóján, ahol két hónapnál tovább feküdt, mígnem 1552. febr. 25. a fehérvári káptalan eltemettette.
M. levelezése s egyéb őt illető iratok (M. Tört. Tár 1878–93.)
Munkája: Frater György levelezése 1535–1551. A bécsi cs. kir. állami levéltárból közli dr. Károlyi Árpád. Codex epistolaris Fratris Georgii Utyesenovics (Martinuzzi dicti ...) Bpest, 1881.
Kiadta: De ritu explorandae veritatis, seu judicioferri candentis, quo in dirimendis controversiis gens hungara olim utebatur. Claudiopoli MDL.
Arczképe: régi olajfestés (1867. márcz. Simonyi Ernő küldte Savoyából a m. tudom. akadémiának).
Czvittinger, Specimen 244. l.
Horányi, Memoria II. 578. l.
Martinuzzi oder: Lebe eines geistliche Parvenüs. Wien, 1790.
Budai Ferencz, Magyarország polgári historiájára való Lexicon. Nagyvárad, 1805. II. 638. l.
Nemzeti Plutarkus. Pest, 1815. I. 127. l.
Tudom. Gyüjtemény 1820. XI. 87. l. (Kazinczy Ferencz).
Felsőmagyarországi Minerva 1827. 1097. l. (Kovacsóczy Mihály).
M. Hazai Vándor 1835. 37. l.
Ponori Thewrewk József, Magyarok születésnapjai. Pozsony, 1846. 61. l.
Magyarország és Erdély képekben. Pest, 1854. 71. l. arczk. (Szilágyi Sándor).
Szalay László és Horváth Károly, Magyarország története.
Gróf Kemény József, Történelmi és irodalmi kalászok. Pest, 1861. 143. l.
Magyarország és a Nagyvilág 1866. 23., 24. sz. képpel.
Akadémiai Értesítő 1867. 122. l.
Horváth Mihály, Utyeszenich Frater György (Martinuzzi bibornok) élete. Pest, 1872.
Szinnyei Repertoriuma. Történelem I., II.
Figyelő 1875. 20. l. (M. és Richelieu Thallóczytól).
Régi M. Költők Tára III., V.
Egyetemes Philol. Közlöny IV. 1880. 640., 1886. 187., 1890. 732., 1893. 366. l. (Heinrich G.).
Kazinczy Ferenc, Erdélyi levelek. Budapest, 1881. (Nemzeti Könyvtár XII.).
Barabás Samu, Frater György. Pozsony, 1885. (M. Helikon 52.).
M. Sion 1886. 828. l.
Kiszlingstein Könyvészete.
Pallas Nagy Lexikona XII. 601. l. (Szadeczky Lajos).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT