Martinyi József,

Teljes szövegű keresés

Martinyi József,
ág. ev. főgymnasiumi igazgató-tanár, M. János szabómester és Hmellik Julianna fia, szül. 1844. márcz. 22. Rimaszombatban (Gömörm.); középiskoláit szülővárosában, Rozsnyón és Kézsmárkon járta; a bölcseleti és theologiai tanfolyamot Pesten és Pozsonyban végezte, mely után egy évet, 1867. okt. 24-től a jenai egyetemen töltött. A tanári vizsgálatot 1869-ben tette le a magyar nyelv, földrajz és történelemből. Idő közben nevelősködött Fabiny Theophil családjánál Pesten, báró Podmaniczky Árminnál Aszódon és Görgey Arthurnál Viktringben (Karinthia). 1868-ban választatott meg tanárnak Nyiregyházára, az akkor még négy osztályú algymnasiumhoz, a hol azóta folytonosan működik és pedig 1885 óta mint igazgató-tanára az állami segítséggel immár főgymnasiummá fejlődött középiskolának. Évek óta tagja az egyháztanácsnak, a népiskolai széknek, Nyiregyháza város képviselő testületének, Szabolcs vármegye törvényhatóságának, alelnöke a Szabolcs-vármegyei Bessenyei-körnek sat.
Czikke a nyiregyházi ev. gymnasium Értesítőjében (1878. A nyiregyházai ev. gymnasium története); a Szabolcsvármegye monographiájában (1900. Szabolcsvármegye közoktatásügye); a helyi lapokban több czikke jelent meg.
Munkája: A nyiregyházi ág. h. ev. főgymnasium története. Nyiregyháza, 1895. (a nyiregyházi ág. ev. főgymnasium Értesítője).
Ábel-Mokos, Magyarországi tanulók a jenai egyetemen. Bpest, 1890. 126. l.
Szabolcs Vármegye. Bpest, 1900. (Magyarország vármegyéi és városai).
Vajda Névkönyve 164. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages