László János,

Teljes szövegű keresés

László János,
ev. ref. lelkész, L. Sándor földbirtokos és Lengyel Rozália fia, szül. 1842. febr. 9. Debreczenben (Biharm.); a gymnasiumot szülővárosában végezte, közben 1856-ban a német nyelv elsajátítása végett szülei Lőcsére küldték, hol tíz hónapot töltött. 1859-ben tette le az érettségi vizsgát Nagyváradon. Ezután a papi pályára lépett és a négy évi theologiát a debreczeni főiskolában hallgatta; ezt elvégezvén, a tanári kar köztanítósággal bízta meg. 1866-ban letette az első lelkészképesítő vizsgát és a bihar-nagybajomi evang. ref. egyház meghívta időközi segédlelkészének; néhány hónap mulva visszament Debreczenbe s ott a contrascribai állást töltötte be az 1866–67. iskolai év végeig. A nagy-bajomi egyház 1867 őszén kiküldte külföldre, hol a heidelbergi egyetem hallgatója volt egy évig. Hazajövén, letette a második lelkészképesítő (papi) vizsgát, mely után 1868-ban a nagybajomi egyház meghívta lelkészének; később a debreczeni egyházmegyének levéltárnoka, tanácsbirája s főjegyzője volt. A 80-as években erős szembaj kezdte gyötörni, később már alig látott; egyéb mellékkörülményen kívül hihetőleg a vakságtól való félelem vezette főként ama rettentő elhatározásra, hogy saját kezével vessen véget életének 1892. decz. 11. Nagy-Bajomban.
A sárospataki tanárok életrajzát nagyobb megszakítással a Sárospataki Lapokban közölte a 80-as évek elejétől 1890-ig; (ezen életrajzokat ipája Soltész János sárospataki tanár feljegyzései után írta); írt több egyházi irányú czikket, melyek a prot. egyházi lapokban, így a Prot. Egyh. és Iskolai Lapban (1884) és a Debreczeni Protestáns Lapban jelentek meg.
Munkája: Beszéd és ima, melyeket a nagybajomi ref. egyház új harangjainak a toronyba történt behelyezése alkalmából mondott. Sárospatak, 1874.
Petrik Könyvészete és fiának László Andor törvényszéki aljegyzőnek és irónak szives közlése.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem