Vendl Aladár

Teljes szövegű keresés

Vendl Aladár (Ditró, 1886. nov. 18.Bp., 1971. jan. 9.): geológus, egyetemi tanár az MTA tagja (l. 1922, r. 1931), Kossuth-díjas (1948). Vendel Miklós bátyja. 1904-ben az Eötvös Kollégium tagjaként a bp.-i tudományegy.-en természetrajz–kémia szakra iratkozott be. 1906 után az ásványtant és a földtant a műegy.-en hallgatta Schafarzik Ferencnél. 1908-ban megkapta oklevelét és kisegítő tanársegéd lett a műegy. ásvány-földtani intézetében, 1910-ben tanársegéd. Doktori értekezését a Duna homokjának ásványos összetételéről írta. 1912-ben a Földtani Intézet geológusa, 1921–27-ben osztálygeológus. A műegy. 1914-ben technikai geológia tárgykörből magántanárrá habilitálta. Az I. világháború alatt frontszolgálatot teljesített, majd három évet orosz fogságban töltött. 1918-ban tért haza és folytatta geológusi működését a Földtani Intézetben, előadásokat tartott a műegy.-en, a Tanácsköztársaság idején a Marx-Engels Munkás Egy.-en geológiát adott elő. 1922-ben műegy.-i ny. rk. tanári címet kapott, 1926-ban h., 1927-ben r. tanárrá nevezték ki apósa, Schafarzik Ferenc utódaként. 1960 szept.-ében vonult nyugalomba. A műegy.-en két ízben dékán (1933–34 és 1935–36), az 1940–41. tanévben rektor. Ő kezdte meg a hazai üledékes kőzetek kutatását. Homokvizsgálatait tovább is folytatta és vegyvizsgálatokkal egészítette ki. A Földtani Intézetben végezte Fejér megyei reambulációit, a Velencei-hegység térképezését, s ezeket több közleményben adta közre. Vizsgálta és leírta Stein Aurél Közép-Ázsiában gyűjtött homokmintáit. A Déli-Kárpátokban végzett térképező munkáját az I. világháború megszakította, de a begyűjtött anyagot folyamatosan dolgozta fel, eredményeit a Szebeni- és Szászvárosi-havasok kristályos kőzeteiről írt monográfiájában foglalta össze (1932). A háború után Budaörs környékén újratérképezett (reambulált), majd Böck Hugó vezette olajkutatásokba kapcsolódott be az Anglo-Persian Oil Company munkálatai keretében. Papp Simonnal és Pávai Vajna Ferenccel együtt a m. szénhidrogénkutatás egyik úttörője. Zalában (1920–21), Baranyában (1922), Szabolcsban és Szatmárban (1923–26) végzett vizsgálatokat. Néhány éven át a Reuma- és Fürdőkutató Intézet forráskutató osztályát is vezette. – Kutatómunkája három fő téma köré csoportosul. Klasszikus kőzettani vizsgálatait részletes kőzettani, mikroszkopikus és gondos vegyi elemzés jellemzi; a hazai riolitokat, a Cserhát andezitjeit, a Déli-Kárpátok kristályos kőzeteit és a Velencei-hegység gránitját vizsgálta és írta le. A laza üledékes kőzetek vizsgálatát Mo.-on ő indította el. Homokvizsgálatai maradandó értékűek, löszvizsgálatai nemzetközi figyelmet keltettek. A kiscelli agyagról monográfiát írt. Hidrogeológiai vizsgálatait életének későbbi szakaszában végezte. A Lágymányos talajvizeit tanulmányozva jutott el más fővárosi ásvány- és gyógyvizek vizsgálatához is. Megalkotta Bp. gyógyforrásainak közös védőterületét. Foglalkozott a szulfátos talajvizek betonra ártalmas hatásával és az ellene való védekezéssel, a bp.-i mélyfúrásokkal és melegfúrásokkal. Közel kétszáz értekezése jelent meg. 1944-ig tagja volt a felsőháznak. Az MTA-nak 1943–45-ben másodelnöke, az akadémiai Hidrológiai Bizottságának 1950-től elnöke volt. A Magyarhoni Földtani Társulatnak tagja, két ciklusban elnöke (1932–40), majd tiszteleti tagja. Tagja volt több angol, francia, német és finn földtani társulatnak. Tudományos eredményeit egyöntetű szakmai, társadalmi elismerés kísérte. Kitüntették a Szabó József-emlékéremmel (1936). – F. m. A Velencei-hegység geológiai és petrográfiai viszonyai (Földtani Intézet Évkönyve, XII. Bp., 1914); A magyarországi riolittípusok (Bp., 1927); Geológiai kirándulások Budapest környékén (Schafarzik Ferenccel, Bp., 1929); A kiscelli agyag (Földtani Intézet Évkönyve, XXIX., 1932); A Börzsöny hegység néhány löszéről (Mathematikai és Természettudományi Ért., 1935); Ásványtan (I–II., Mauritz Bélával, Bp., 1942); Geológia (I–II., Bp., 1952); A százéves Magyarhoni Földtani Társulat Története (Műszaki Tudománytörténeti Kiadványok, Bp., 1958). – Irod. Bidló G.: Dr. V. A. emlékezete (Földtani Közlöny, 4. sz.); Vitális György: Dr. V. A. (Hidrológiai Közlöny, 1971. 7. sz.); B. L.: Dr. V. A. akadémikus (Bányászat, 1971. 5. sz.); Szádeczky-Kardoss Elemér: V. A. (Magy. Tud., 1971. 7–8. sz.).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT