Szolgál
Szolgál H. '-b-d, g. leitourgeó, diakoneó, douleuó, doulosz. A h. igének széles jelentésskálája van: magában foglalja az emberi élet területén végzendő és elvégezhető összes munkát és szolgálatot. Istenre vonatkoztatva egyrészt az Istennel való kapcsolatot jelöli, másrészt pedig a szentélyben végzendő kultuszi szolgálatra utal (éppen ezért az ÚF gyakran fordítja Isten »tiszteletének«, a magyar kifejezésmódnak megfelelően). Mind a profán, mind pedig a vallásos jelentésmező nagy jelentőségű az ÓSZ-ben, mivel az ember létéhez elválaszthatatlanul hozzákapcsolódó tevékenységet jelöl. A sabbat-törvény rendelkezése szerint hat napot kell dolgozni (2Móz 20,9; 5Móz 5,13). E munka nagyon sokféle lehet (vö. 2Móz 1,14; 5,18; 5Móz 15,19; Jer 22,13; Ez 48,18k).
Emberek, sőt népcsoportok, népek is végezhetnek szolgálatokat egy másik embernek, ill. népnek. Ez utóbbi esetben a szociális vonatkozások már inkább politikai jellegűvé válnak. A másik ember szolgálata nem tartozik szükségszerűen embervoltunk lényegéhez. Az ÓSZ különbséget tesz időileg korlátozott (1Móz 29-31: Jákób Lábánnál), és állandó szolgálatok között, amilyen pl. a rabszolgáké (2Móz 21,2.6; 3Móz 25,39k.46; 5Móz 15,12 stb.). Az izráeli rabszolgák szolgálati éveit a törvény hat évre korlátozta (vö. Jer 34,9k.14). A királynak végzett szolgálatok néha negatív jellemzést kapnak (1Sám 8; 1Kir 12,4.7). Állatok is végezhetnek szolgálatot az ember érdekében (Jer 27,6; Jób 39,9).
Tényként elfogadja ugyan az ÓSZ azt, hogy egyik nép a másikat szolgálja, de e szolgálat minősítése legtöbbször negatív (2Móz 1,13; Bír 3,14; Ezsd 9,8k; Neh 9,17; Jer 27). Izráel szolgált más népeket, de Izráelnek is szolgáltak más népek, és ezzel még a jövőben is lehet számolni (Ézs 60,12; Zak 2,13).
Míg az emberek szolgálata nagyon gyakran negatív minősítésű, Isten szolgálata egyértelműen pozitív csengésű. Isten szolgálata emberlétünk egyik alapvető tartozéka. Enélkül az ember léte el sem képzelhető. Ellentéte éppen ezért nem az Isten szolgálata nélküli lét, hanem a más istenek szolgálata. A kérdés tehát csak az lehet: milyen Istent szolgál az ember? Isten szolgálatának lényege: Isten úrként való elismerése. Ezt egész valónkkal kell végeznünk.
Isten egyszeri alkalommal történő szolgálata az áldozatbemutatás (pl. 2Móz 3-12; 2Sám 15,8). Isten tisztelete ebben az értelemben tehát a szabályszerű kultikus cselekvések elvégzése. A Józs 24 vezérszava (»kit akartok szolgálni?«) azonban mutatja, hogy Istennek van másfajta szolgálata is (Józs 24,16k). Ez nem csupán egyedi esetre szorítkozó szolgálat, hanem az egész életre kiható döntés. Ezt a gondolatot különösen a Deuteronomium hangsúlyozza (pl. 5Móz 6,13; 10,12). Ez nyilván azzal van összefüggésben, hogy Isten szolgálatának komolysága újra és újra veszélybe került (vö. Józs 24,31; Bír 2,7; 1Sám 12,20.24; Jer 2,20). Ezért Isten igaz szolgálata az eljövendő üdvkorszak egyik ígérete (Jer 30,9; Ez 20,40), amikor majd a nem-izráeliták is tisztelni fogják Istent (Ézs 19,21.23; Zof 3,9).
Az ÚSZ-ben a profán értelmű szóhasználat ritka ugyan, de a rabszolga munkájával kapcsolatban mégis előfordul, aki a hazatérő úrnak szolgál (Lk 17,8; Jn 12,2). Éppen ezért különös tisztesség az, ha megfordul a sorrend, és a hazatérő úr szolgál a virrasztó szolgáknak (Lk 12,37). Ez minden addigi úr-szolga viszony felborulása, amint Jézus erről más esetben is tanít (Lk 22,26k). Az első keresztyén gyülekezetben az özvegyasszonyokat mellőzték a mindennapi szolgálatban, pedig ez igazán az asszonyok feladata volt (vö. Mt 27,55; Mk 1,31; 15,41; Lk 8,3; 10,40; Jn 12,2). Jézusnak a megkísértetése után az angyalok szolgáltak (Mt 4,11; Mk 1,13). Az utolsó ítéletről szóló példázat a keresztyén szeretetszolgálat sokféle lehetőségét mutatja be (Mt 25,34-44).
Jézus tanítványainak adott parancsolatával felborítja az addig természetesnek tartott rendet (Mt 20,26kk; Mk 10,43kk; Lk 22,26k). Ő maga sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon és életét adja (Mt 20,28; Mk 10,45). (Ld. még SZOLGA, SZOLGASÁG; RABSZOLGA)
VG
