Szinkretizmus
Szinkretizmus Magyarul: valláskeveredés. - A diadokhoszok korában Görögországnak nemcsak a műveltségét, hanem az isteneit is elvitték Kelet országaiba, de ezek az istenek - különösen a nép egyszerű rétegeiben - nem szorították háttérbe a hazai isteneket, sőt inkább Kelet vallásai kezdtek el Nyugat felé terjeszkedni. Így kezdődött az a valláskeveredés, amit a bibliatudomány szinkretizmusnak nevez.
A következő lépés az volt, amikor a Római Birodalom hatalmába kerítette a Nagy Sándor által korábban birtokolt területeket és az akkori szokások szerint a győztes rómaiak istenei is bevonultak a meghódított városokba. A néphit szerint, mivel a rómaiak győztek, az ő isteneik voltak az erősebbek. Persze az is előfordult, hogy a legyőzött országok vallása gyakorolt nagy hatást a győztesekre. A rómaiak is, mint minden ókori nép, hitt az idegen istenek létezésében, amelyek a maguk országában uralkodtak, ezért, ha idegen földön jártak, nemegyszer a helyi isteneket is segítségül hívták. Sőt a képeiket, szobraikat haza is vitték. Így épült például Ízis-szentély az Egyiptomtól oly távoli Szombathelyen is. Tacitus római történetíró elmondja (Historia 5,5), hogy Kr. e. 63-ban, amikor Pompeius elfoglalta Jeruzsálemet, belépett a templomba és a zsidók nagy rémületére gondosan átkutatta az ablaktalan, sötét szentek szentjét, hogy megtalálja a zsidók istenét. De nagy csodálkozására sem szobrot, sem istenábrázolást nem talált. Mások, például Vitellius szíriai helytartó, amikor Kr. u. 37-ben Jeruzsálemet útba ejtette, áldozatot mutatott be ott Istennek. Ezt Josephus Flavius zsidó történetíró írja A zsidók története c. művében XVIII. 5.
A Jézus kora körüli időkben, amikor a Földközi-tenger környékén élő valamennyi nép a Római Birodalomhoz tartozott, érte el a szinkretizmus a csúcspontját. Nagy segítséget nyújtott ehhez, hogy a birodalomban mindenütt beszélték a görögöt, mint általánosan elterjedt világnyelvet és a magasabb társadalmi osztályok műveltsége is erősen g. befolyás alatt állott. A császárság korában azonban a Nagy Sándor hadjáratai után elalélt Kelet is magához tért, a benne rejlő óriási erők is életre keltek és kezdték elárasztani Nyugatot. Ebben az akkor ismert egész világra kiterjedő megmozdulásban aztán már nemcsak Egyiptom és a sémita Kelet, hanem már a perzsa hatások is érvényesültek.
Kívülről nézve tehát a szinkretizmus azt jelenti, hogy az ősi kultuszok, amelyek egy-egy országban a hódítások után is még elevenen éltek, más országokba is átterjedtek, tehát a különféle vallások egymásba folytak, vagy egymásra rétegeződtek. Biztos ismereteink vannak arról, hogy a Nílus partján élő egyiptomi istenek már a Ptolemaiszok - tehát a köztársaság - idejében eljutottak a távoli Rómába. Ugyanebben az időben vitték be a galáciai Pessinusból a »Magna Mater« kultuszát. Ugyanígy terjedt el szerte a birodalomban a frígiai istenek, Attis és Kybele nagy orgiákkal összekapcsolt kultusza, majd később a szír főistennő, Atargatis és végül Adonisz tisztelete. Nem hagyhatjuk ki ebből a sorból a zsidó propagandát sem, amely abban az időben még prozelita-vadász jellegű volt és amelyről sok feljegyzésünk maradt (pl. Mt 23,15). A sort aztán Keletről Mitrász zárta le, a minden isteneket túlszárnyaló perzsa napisten, a »legyőzhetetlen«.
Bonyolultabb a szinkretizmus belülről nézve. Amikor a különböző istenek és vallások egymás mellé kerültek, kiderült, hogy mennyi közös vonás van bennük. És megkezdődött az egymáshoz illesztésük, hasonulásuk, illetve a görög-római istenekkel való egyeztetésük. Így kerültek egy sorba Ozirisz-Attis-Adonisz és Dionysos. Vagy női ágon: Ízisz-Magna Mater-Kybele-Astarte-Héra. Ebben a szinkretisztikus folyamatban aztán az egyes istenek tulajdonságait is átvitték a másikakra és mivel abban az időben a kor vallásos jellegű filozófiája is rendszerint az istenekhez kapcsolódott, itt is egybefonódások és összemosódások jelentkeztek. Néhol az istenfogalmat elszellemiesítették egészen az »agnosztosz theosz«-ig, az ISMERETLEN ISTENig (ApCsel 17,23). A keresztyénség is több kifejezést átvett a szinkretizmus szótárából.
BF
