Szeplő, szeplőtelen
Szeplő, szeplőtelen H. múm; g. szpilosz, ill. aszpilosz, amiantosz. A »szeplő« az ÓSZ kultuszi szóhasználatában a főpap valamilyen testi hibáját, ill. az áldozati ajándék fogyatékosságát jelentette (vö. 1Pt 1,19). A hiányosság mindkét esetben a kultikus tisztaság megszűnését jelentette (3Móz 21,17kk). Az Énekek 4,7-ben pl. azt halljuk, hogy a menyasszonynak nincs testi fogyatkozása. Ezen túl jelenti valaminek a foltos, tisztátalan voltát, elsősorban dologi, fizikális, de vallásos, kultikus értelemben is (ld. TISZTÁTALAN; MEGTISZTUL, MEGTISZTULÁS). A szeplőtelenség erkölcsi értelemben: valaki bűn nélküli (Jób 11,15). Az ÚSZ-ben kultikus-rituális vonatkozásban csupán a Jn 18,28-ban fordul elő (»tisztátalan«). Jézus főpapként (Zsid 7,26) és áldozati Bárányként is (1Pt 1,19) szeplőtelen. Ezért szeplőtelen a hozzá tartozó anyaszentegyház is (Ef 5,27), ill. az igaz istentisztelet (Jak 1,27), valamint a hívők mennyei öröksége (1Pt 1,4). Ezért a hívőknek is szeplő nélkülieknek kell lenniük (2Pt 3,14; Zsid 13,4).
