Megtisztít, megtisztulás
Megtisztít, megtisztulás Embernek vagy tárgynak a kultuszi tisztaság elérése megtisztulási rítus által. Isten maga is megtisztíthat, mindenféle kultikus ceremónia nélkül. A cselekményt a h. t-h-r, b-r-r, valamint a g. katharizó jelöli.
Az ókori K-i kultuszok kivétel nélkül megfogalmazták a kultuszban való részvétel és a szentélybe való bemenetel feltételeit. E szabályok egy része a kultuszképességet biztosító tisztasági eskü formájában maradt ránk (egyiptomi, akkád szövegek: »Nem vétkeztem embertársam ellen«...), más részük pedig a szentélyek bejárata fölé helyezett feliratokként (egyiptomi felirat: »Aki itt belép, annak tisztának kell lennie«).
Az ÓSZ-ben is találunk ilyen »tisztulási esküszövegeket« (ld. pl. 5Móz 26,13kk; Jób 31). De ebbe a gondolatkörbe tartozik a Zsolt 15 és 24 is. Ez utóbbiakat a szakirodalom »bevonulási liturgiáknak« nevezi, mivel egy létező megtisztulási intézményrendszernek a liturgikus elemeit tartalmazzák (bevonulás a szentélybe). Az izráeli kultuszban résztvevők »igazak« (caddiq) és »tiszták« (táhór; vö. Zsolt 5,8; 24,3kk; 118,19kk; Ézs 26,2). Jahve szentsége és a tisztátalanság éles ellentétben áll egymással.
1. a) A tisztaság állapotának helyreállítása leggyakrabban vízzel történt. Különbséget tettek a megmosás (netilah), a meghintés (hazájáh) és bemerítés között (tebíláh) Az eszközöket vízzel tisztították meg, egyszerű bemerítéssel vagy főzéssel, ill. tűzpróbával.
Megmosakodott a főpap az engesztelés napján (3Móz 16,24), valamint azok, akik valamilyen tisztátalan ételt ettek (3Móz 17,15), vagy hullát (4Móz 6,9kk), ill. tisztátalan állatot és állati tetemet érintettek (3Móz 11,31; 2l,1kk; 22,4; 4Móz 19,11kk).
Rituálisan meg kell tisztulni a coitus (3Móz 15,18), a pollutio (5Móz 23,11kk), a különböző testi folyások (3Móz 15,13.22), a poklosság (3Móz 14,8; 2Kir 5,13kk), a menstruáció (3Móz 15,28), sőt a szülés után is (3Móz 12,7).
Mivel a megmosakodáshoz vízre volt szükség, ezért szívesen építették a későbbi korokban a zsinagógákat folyók, patakok, források mellé (vö. ApCsel 16,13). A jeruzsálemi templomban külön fürdőmedence volt a főpap, ill. a papság számára (vö. 1Kir 7,23-40). A leggyakoribb megtisztulási módnak a kezek leöblítése számított. Ezt általában az étkezési áldásmondások előtt gyakorolták. Később az imaidők előtt is le kellett öblíteni a kezet.
b) Az áldozást ritkán alkalmazták megtisztulás céljából. Szülés után (3Móz 12,6.8), poklosságtól való megszabadulás végén (3Móz 14,4-7.10-32) és oltár szentelésekor (Ez 43,26) folyamodtak ehhez a cselekményhez. Az áldozás nem csak tisztulást, hanem engesztelést is eredményezett (3Móz 12,8; 14,18-20).
c) A vérrítust az olajrítussal együtt végezték (3Móz 14,4-7.14-19.49-53). A vérrítust alkalmazták a papok szolgálatba állításakor, mint tisztulási szertartást (3Móz 8,23k; 2Móz 29,9) és a poklosságból való meggyógyulás után (3Móz 14,14.25). E rítus során vérrel kenték meg a legfontosabb testrészeket (fej [= fül], kéz, láb). Ez nyilván azt jelentette, hogy Isten, az egyedül őt megillető vér által, az egész embert a maga közösségébe vonta. A vérnek tisztító és engesztelő hatása van (3Móz 17,11).
d) A halott érintése miatti tisztátalanságot a vörös tehén hamvából készített megtisztító vízzel távolították el. A tehénnel együtt cédrusfát, karmazsinfonalat és izsópot is égettek (4Móz 19,1-10).
e) Sórítusról Ez 43,24 tesz említést. De általában is tettek minden áldozathoz különlegesen tisztított sót (2Móz 30,35; 3Móz 2,13 stb.). A jeruzsálemi templomnak sókamrái voltak (Ezsd 6,9). Az ÚSZ-ben a só az erkölcsi tisztaság jelképe (Mt 5,13; Mk 9,49; Lk 14,34; Kol 4,6).
f) A haj levágása a poklos-rituáléban (3Móz 13,33) és lévita-szenteléskor volt szokásban (4Móz 6,9; 8,7).
g) A nagy engesztelési nap szertartásához - a megtisztulás eszközeként - hozzátartozott az önsanyargatás és a munka szüneteltetése (3Móz 16,29k).
h) Az ellenségtől zsákmányolt fémtárgyakat tűzben tisztították (4Móz 31,23). A tűz jelképes tisztító erejéről tesz említést Ézs 6,1kk is, amikor a próféta ajkát az oltár lángjából kivett parázzsal érinti meg az angyal. A próféta a bűnbocsánat, a megtisztulás isteni ajándékával az Úr prófétájává lesz (vö. még Jer 1,9).
2. A fentebbi rítusok mechanikus alkalmazása gyakran szülte azt a téves képzetet, hogy a megtisztulási rituálé elvégzése automatikusan tisztulást eredményez. Különösen a próféták hangsúlyozták e képzet helytelenségét, meghirdetve egyúttal az Isten bűnt megbocsátó szeretetéből fakadó megtisztulást (Ézs 1,18; 6,5; Jer 2,23). Jeremiás nyíltan beszél az emberszív »konokságáról« (Jer 3,17; 7,24; 9,13 stb.), a szív körülmetélésének szükségességéről (Jer 4,4; vö. 5Móz 30,6; Ez 44;7). Az Isten és ember közötti viszony megújítása egyedül Istentől jöhet (Jer 31,31kk; 32,38). Ezékiel is beszél az ember szívének konokságáról (Ez 2,4; 3,7) és Jeremiáshoz hasonlóan várja, hogy Isten eltávolítsa a kőszíveket és hússzíveket adjon övéinek (Ez 36,26k). A szövegkörnyezet mutatja, hogy az új szív és az új lélek odaajándékozása azonos a megtisztulással (vö. Ez 36,25k).
Isten szeretetének bűntörlő erejét elsősorban a választottak tapasztalják meg (Ézs 1,18; Jer 33,8; Ez 36,33; Dán 12,10). Ezért könyörög a zsoltáros az Úrhoz: »mosd le rólam bűnömet« (Zsolt 51,4), »tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek« (Zsolt 51,9; a szóhasználat kultikus vonatkozásokra utal).
3. A próféták tehát kibővítették és spiritualizálták a kultuszi tisztaság fogalmát, míg a tisztátalanság értelme a bűn és vétek jelentése felé tolódott el (Jer 33,8; Ez 39,24; Zsolt 51). Mindez azonban nem jelentette a tisztaság fogalmának elszellemiesítését, hiszen Izráel hite kultikus környezetének meg-megújuló támadásaival szemben éppen a tiszta-tisztátalan fogalompár kérlelhetetlen alkalmazásával védekezett a legeredményesebben.
4. A qumráni közösségen belül felértékelődtek a megtisztulási ceremóniák. A gyülekezet tagjai megtisztított állapotban vannak (1QS 5,13; vö. CD 9,21.23). Aki nem csatlakozik a közösséghez, az tisztátalan marad, és semmilyen tisztítóvíz nem tudja megtisztítani (1QS 3,4-8). A qumráni zsoltárokban a megtisztítás mindig a bűnök eltörlését jelenti (1QH 1,32; 3,21; 4,37 stb.). A templom-tekercs fő témája a kultikus tisztaság.
5. A rabbinikus zsidóság hangsúlyozta az erkölcsi tisztaság fogalmát. Az ember Istentől tiszta lelket kapott, ezért élete végén tisztán kell azt teremtőjének visszaadnia. A belső tisztaság követelményét az élet minden területére igyekeztek kiterjeszteni. Ez azt eredményezte, hogy a Jézus korabeli farizeizmus körbevette a tisztasági szabályokat egy sereg kazuisztikus paranccsal (vö. pl. Mt 23,25) és így az életet védő előírásokból elviselhetetlennek tűnő, nehéz teher lett.
6. Ezért mondja Jézus: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve« (Mt 11,28-30). Jézus erősen kritizálta a farizeusi tisztaság-ideált (Mt 15,1-20; Mk 7,19; Jn 2,6; 13,10; 15,3). Boldognak mondta a tisztaszívűeket (Mt 5,8), mivel a szív tisztasága többet ér a kezek tisztaságánál (ld. viszont Jak 4,8). Megtisztította a betegeket (Mt 8,2; 10,8; 11,5). Az ÚSZ-i iratok a rituális tisztaság gondolatát elvetik. Isten maga tisztítja meg a törvény szerint tisztátalannak számító állatokat, hogy enni lehessen őket (ApCsel 10,15; 11,9). Péter ebből megérti, hogyha Isten megtisztítja a tisztátalan állatokat, akkor nyilvánvalóan nem tesz különbséget ember és ember között sem, hanem hit által megtisztítja minden embernek a szívét (ApCsel 15,9). Mk 7,19-ben Jézus ugyancsak elveti a tiszta és tisztátalan étel közötti megkülönböztetést. Az 1Tim 4,5 szerint Isten minden teremtménye jó, mégpedig azért, mert »megszentelődnek« az Isten igéje és a könyörgés által.
Ef 5,26 szerint a keresztség nem más, mint a Krisztus igéje által történő megtisztítás. Ezért a keresztyének a Krisztus áldozati halála által Isten új, megtisztított, szövetséges népévé lesznek (Tit 2,14; vö. 1Jn 1,7.9).
Különösen a Zsid hangsúlyozza a megtisztítás gondolatát, és az új, erkölcsi tisztaságot szembeállítja a rituális-kultikus tisztasággal. Kiemeli az ÓSZ-i szertartások közül a vér megtisztító erejét, és így Jézus halálának szükségességét (Zsid 9). Krisztus vére nem a testet hanem a lelkiismeretet tisztítja meg a holt cselekedetektől (Zsid 9,14). Ezáltal leszünk képesek arra, hogy Istennek szolgáljunk.
VG
