Meggyőz

Teljes szövegű keresés

Meggyőz Megszilárdít valakit véleménye helyességében, vagy azzal szemben más igazság elfogadására, jobb belátásra bír (h. jákach, g. elegcho, diakatelegchomai, sügchüno; jelentése: bebizonyít, beláttat, teljesen meggyőz). Sátánnak a kígyó képében sikerült meggyőzni az első emberpárt arról, hogy nem Isten, hanem Ő akar nekik igazán jót (1Móz 3,3-6). Jákób is meggyőzte apját, Izsákot arról, hogy ő Ézsau (1Móz 27,27), Jób barátai viszont hasztalan igyekeztek meggyőzni Jóbot arról, hogy szenvedéseit az elkövetett bűnei okozták (Jób 32,12).
Jézus a beszédeivel és csodatetteivel győzte meg hallgatóit arról, hogy ő Isten Fia (Mt 7,24; Lk 4,32; 24,19; Jn 10,38). Pilátust az ártatlanságáról, a jobb keze felől függő latort királyságáról, a római századost istenfiúságáról, a tanítványokat, közöttük Tamást külön is, a feltámadásáról győzte meg (Jn 19,4; Lk 23,42; Mt 8,8; 27,54; Jn 20,20; 20,27-28). A názáretieket és jeruzsálemi ellenségeit nem tudta meggyőzni.
Péter a Szentlélek erejével győzte meg a pünkösdi gyülekezetet arról, hogy meg kell térniük (ApCsel 2,41-42). Pál apostol a damaszkuszi, Apollós pedig az efezusi zsidókat győzte meg arról, hogy Jézus a Krisztus (ApCsel 9,22; 18,28).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem