Elvárás-horizont
Elvárás-horizont A 20. szd.-i hermeneutikai párbeszéd fontos szakkifejezése. Jelentése elsősorban arra vonatkozik, amit a megismerő személy a maga szemszögéből - történeti adottságaiból kifolyólag - láthat; jelenti tehát (pozitívan fogalmazva) mindazt, amit az adott személy a maga helyzetében felmérhet és elérhet, de jelenti azt is (negatív megfogalmazásban), ami létének objektív határaként jelentkezik. E jelentés materiális és tudati dolgokat egyaránt magába foglalhat. A 19. szd. történeti kutatásának eme eredményeihez járul még a 20. szd. sajátos felismerése, amelyet az elvárás-horizont kifejezésre juttat: a megismerő személy intenciója is hozzátartozik e fogalomhoz. Ezáltal a látószög többé nem merev határ (mint ahogy azt a 18. és 19. szd. történeti és ismeretelméleti kutatásai sugallták), hanem sokkal inkább egy személy fejlődésével és kívánságaival összefüggő dinamikus fogalom, mely kifejezi a személy létét, a világban elfoglalt helyét, s meghatározza szerepét a megismerés folyamatában. Az elvárás-horizont alakítása létező feladatként áll előttünk; a megismerés folyamatában pedig a velünk találkozó létező elvárás-horizontjának a feltárása jelenti a mindenkori feladatot. A szakkifejezés annak köszönheti fontos helyét a mai ismeretelméleti vitában, hogy garantálja a megismerési folyamat egységét, s a megismerésben találkozó létezők és targyak organikus összetartozását kifejezésre juttatja. Ezt az elvárás-horizontot kutatva sikerül meghatározni a megismerő személy előzetes megértését is, amely a megismerési folyamat eredményét döntő módon befolyásolja.
Külön említést érdemel az az eset, amikor a megismerés folyamatában nem egy, hanem több megismerő személy vesz részt. Ez esetben a megismerő személyek elvárás-horizontját külön-külön kell elemeznünk, hogy előzetes megértésüket tisztázhassuk, s megállapíthassuk, hogy a megismerési folyamatban részt vevők látószöge mennyiben mutat föl közös pontokat egymással. Minél több a megismerő személyek elvárás-horizontjainak közös vonása, azaz minél nagyobb mértékben olvadnak össze azok látószögei, annál nagyobb sikerű lehet a személyek kölcsönös megértése. Több személy találkozása esetén az egymást fedő horizontok felületének tudatos növelésével előmozdíthatjuk a megértést - így a megismerés folyamata többé nincs ráutalva hamis akcidentalitásra, hanem tudományos úton felmérhető, ellenőrizhető, sőt irányítható is.
A B-i szerzők sok helyütt meglepő öntudattal tesznek bizonyságot a hallgatóság elvárás-horizontjának szűk voltáról, ill. arról, hogy szükség van a látószög kiszélesítésére. Így pl. Ézs 6,9-10 már eleve számol azzal, hogy a próféta igéinek megértésében zavaró tényezőként jelentkezik a nép más irányú (üdvpróféciát váró) előzetes megértése. S hogy ez nem egyedi eset volt, arra példa Jer 5,21 vagy az ÚSZ-ben Mt 13,15 (tudatosan idézve az Ézs-i igét). Jézus igehirdetésének recepciójában is fontos szerepet játszott a korabeli Izráel elvárás-horizontja, melyet a zsidó apokaliptikus váradalmak hatottak át; s ha Jézus igehirdetésének látószöge ennél jóval szélesebb volt, úgy ez több ízben konfliktusra adott okot.
A fentiek értelmében feladatként marad számunkra a B-i szerzők elvárás-horizontjának minél részletesebb feltárása; erre a célra változatlanul a történeti-kritikai kutatás a legjobb módszerünk. Nem kisebb feladat azonban tulajdon látószögünk kritikai vizsgálata, s szükségszerű kiegészítése is. Ez utóbbi elősegíti, hogy a horizontok összeolvadása minél nagyobb területen történjék meg és így a megértés lehetősége is növekedjék. (Ld. még HERMÉNEUTIKA).
KaI
