Elsőszülött
Elsőszülött A g. prótotokosz fordítására használt fogalom, a h. bökór megfelelője.
Az ÓSZ-ben az, aki »anyja méhét megnyitja« (2Móz 13,2; vö. Lk 2,23). Az elsőszülöttség egyrészt születésnél fogva adódó ténymegállapítás, másrészt e tényhez kapcsolódó rang, amely kiváltságot jelent. Ennek számított az apa fiúgyermekei közül az első, akinek testvéreivel, ill. féltestvéreivel szemben a mózesi törvény bizonyos előnyöket biztosított. Az elsőszülött nyerte el az atyai áldást (1Móz 25,29kk; 27,36; 48,18), és az örökségből kettős részt kapott (5Móz 21,15-17). Úgy tekintette Izráel az embernek, és az állatnak hímnemű elsőszülöttjét, mint az apa erejének zsengéjét (5Móz 22,17), éppen ezért különös megbecsülésben részesítette. Az elsőszülött elvesztése Isten ítéletének, a legsúlyosabb büntetésnek számított, az elsőszülött életben maradása Isten kegyelmének jele (2Móz 11-14). Minden hímnemű elsőszülöttet, akár ember, akár a háziállat elsőszülöttjéről legyen szó, Isten tulajdonának tekintették, amelyet neki kellett feláldozni (2Móz 13,2.12 par). Az ember, és nem tiszta vagy fogyatékos háziállatok esetében pénzen való megváltással, más tiszta állat feláldozásával történt az elsőszülött helyett a rá vonatkozó rend érvényesítése (2Móz 13,13; 34,19.20; 4Móz 18,15). Izráel elsőszülött fiainak megváltásával hozza kapcsolatba a törvény Lévi törzsének Isten szolgálatára való kiválasztását, úgy értékelve azt, mint helyettes áldozatot Izráel elsőszülött fiaiért (4Móz 3,12.40-50; 8,17-19). Isten Izráelt mint népet elsőszülött fiának nevezi (2Móz 4,22; Hós 2,1). Az elsőszülöttség jogának lebecsülését vagy éppen megvetését könnyelműség és közöny jelének tekinti a B (1Móz 25,29kk), amely ítéletre méltó.
Az ÚSZ Jézus Krisztust születésénél (Lk 1,27.34), és méltóságánál fogva nevezi elsőszülöttnek, valamint funkciója következtében, ugyanis ő jelzi az újjáteremtés kezdetét (Róm 8,29), ő az elsőszülött a halottak közül (Kol 1,18). Nemcsak a földi létmódba lépett be elsőszülöttként, hanem a teljes váltság napjára vonatkozó ígéretek jegyében álló korszakról is elsőszülöttként ad jelt. A halottak közül elsőként testesíti meg az újjáteremtett ember típusát, modellt adva arról. Jelzi, hogy döntő fordulat történt azok sorsában, akik elaludtak (1Kor 15,20; ApCsel 26,32).
A prótotokosz tón nekrón azonban nemcsak idői értelemben jelentős, hanem funkcionális értelemben is. Krisztus mint elsőszülött a halottak közül a királyok fejedelmévé lett. Nemcsak Isten minden teremtményének kezdete, a teremtés közvetítőjeként (Kol 1,15), hanem az újjáteremtés hírnöke, realizálója. Amikor Krisztus mint elsőszülött újra a világba lép, megerősíti, hogy a feltámadott, a megdicsőült (Zsid 6,1), az örökkévaló Fiú (Kol 1,18; Jel 1,5).
LSK
