Diakrónia
Diakrónia A strukturalista nyelvészet által bevezetett szakkifejezés, amely a nyelvtudománynak azt az aspektusát jelöli meg, amelyik a nyelvet, ill. a nyelvészeti jelenségeket történetileg kutatja és fejlődésüket előtárja (ellentétpár: szinkrónia). Az ilyen vizsgálódások eredményeképpen a nyelvi fejlődések keresztmetszetét kapjuk; e vizsgálat nagyban segítheti az irodalomkritikai kutatásokat, különösen az iratok datálását.
B-i vonatkozásban elsősorban az ÓSZ-re alkalmazva hoztak eredményeket a diakronikus kutatások; míg az ÓSZ ugyanis csaknem ezer év irodalomtörténeti keresztmetszetét adja, addig az ÚSZ csupán rövid, néhány évtizedes fejezet a g. nyelv történetében. A h. nyelv vonatkozásában azonban gondot jelent, hogy a masszóréták egységesítő munkája sokszor kihúzza a talajt a diakronikus kutatás alól; ezt ellensúlyozandó, a többi sémi nyelvet hívják segítségül a nyelvészek.
Példaként említhetjük az enklitikus lö praep. jelentésváltozásait az ÓSZ nyelvén belül: legáltalánosabb jelentése a dat. körülírására (pl. Zsolt 3,9: löjhvh hajösúcá = Jahve a segítség). Később a gen. körülírása szolgál ez a praep. (pl. 1Kir 5,15: 'óhéb lödávid = Dávid barátja). A klasszikus h. nyelv késői fázisában pedig már az acc.-t jelöli (pl. Ezsd 8,16: vá' eslöhá lö elic'ezer - elküldtem azért Eliezert). Ez utóbbi jelentés általános a B-i arám és a szír nyelvekben.
A B-i nyelvek diakronikus kutatása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a B-i iratokat történetileg jobban megértsük és keletkezési koruk felől magyarázzuk.
KaI
