Süketnéma-oktatás,
Süketnéma-oktatás, az általános népoktatás azon ága, mely a süketnémáknak testi és szellemi nevelésével foglalkozik. Az első kisérlet a süketnémák oktatását illetőleg 1580 kerül történt Spanyolországban. A következő században szórványosan Német-, Francia-, Angolorszában és Hollandiában is találunk nyomokat, míg 1765. Párisban De l' Épée Károly Mihály abbé, s 1778 Szászországban Lipcsében a választó-fejedelem támgoatásával Heinicke Sámuel létesítettek külön intézetet e célból. E két intézet külön módszert követett, egyik a jeleket fogadván el a gondolatok közlőjéül, a másik a beszédre oktatva növendékeit. E kettő egyesítéséből származott 1790 körül a bécsi módszer. A XIX. sz. elején e módszerek versenyeztek az elsőségért, míg 1880. a milanói nemzetközi süketnéma-tanítói kongresszuson a német módszer nyerte el a pálmát. Hazánkban 1873-ig a bécsi, azóta pedig kizárólag a német módszert alkalmazzák. A S. tárgyai: a beszélés, vallástan és hittan, nyelvtan, számtan, természetrajz, történelem, természettan, alkotmánytan, rajz, szépirás, torna, kézügyességi oktatás. V. ö. Scherer István, A süketnéma-oktatás és nevelés kézikönyve (Budapest 1895). L. Süketnéma-intézetek.
