Salisbury
Salisbury, angol nemesi cím, melyet III. Eduárd angol király 1337. Montacute Vilmosnak adományozott s mely leányágon 1428. a Nevill-családra, 1472. IV. Eduárd király öcscsére, Clarence György hercegre szállott. 1541. kihalt e család leányágon is s 1605. I. Jakab király Burleigh Cecil Vilmos lordnak, az Erzsébet korabeli hires miniszternek másodszülött fiát, Cecil Róbertet nevezte ki S. gróffá. Kiválóbb tagjai a családnak a következők:
1. S. Jakab Brownlow Vilmos, szül. 1791 ápr. 17., megh. 1868 ápr. 12. Mint buzgó tory és makacs hive a védvámrendszernek, 1814-23-ig az alsóházban, azután a lordok házában ült. 1852. Derby első minisztériumában főpecsétőr, 1858-1859 juniusig Derby második minsisztériumában a titkos tanács elnöke volt.
2. S. Róbert Artur Talbot Gascogne Cecil, marquis, az előbbinek fia, szül. 1830 febr. 3. Kiképeztetését Eton és Oxfordban nyerte s atyja haláláig Cranborne lord név alatt az alsóház konzervativ-pártjához tartozott. 1866. a Derby-minisztériumban indiai miniszter lett, de mivel a minisztertársai által benyujtott reformbillt nem helyeselte, már 1867 márc.-ban visszalépett. 1869. Derby utódjaként az oxfordi egyetem kancellárja lett. 1874. a Disraeli-minisztériumban ismét átvette az indiai államtitkárságot. 1876., midőn a keleti viszonyokban beállott zavarok miatt a konstantinápolyi konferencia összeült, S. mint rendkivüli követ képviselte Anglitá, de mivel Ignatijev orosz követtel szemben túlságos engedékenységet tanusított, a konferencia eredménytelen maradt. 1878. átvette a külügyek vezetését s Beaconsfield keleti politikáját erélyesen támogatta. ő kötötte máj. 31. Suvalovval azt a titkos szerződést, mely Oroszországot győzelmei dacára több rendbeli engedményre kényszerítette. Anglia második megbizottjaként részt vett a berlini kongresszuson. 1880. a liberálisok győzelme után Beaconsfielddel együtt visszalépett. Beaconsfield halála után ő állott mint a legtekintélyesebb tory államférfiu a konzervativ párt élére; Gladstone bukása után pedig 1885 jun. és Gladstone rövid életü minisztériuma után 1886. mint miniszterelnök és a külügyek minisztere ő vette át az angol kormány vezetését. Az 1886. végbement választásokban megbukott és ennek folytán visszalépett, de mihelyt Gladstone táborában a Home-rule-kérdés miatt szakadás állott be, S. mint a konzervativ párt feje egyességre lépett a frondeur liberális union-párt hiveivel és Gladstonet leszavazván (1886 aug.) újra kormányra jutott; Churchill lord kilépése után (1886 dec.) a külügyi tárcát is elvállalta. Külügyi tekintetben most erélyesebb politikát kezdeményezett, Irországot pedig kényszer-rendszabályokkal, olykor kis engedményekkel törekedett féken tartani. 1892 aug. vereséget szenvedett a parlamentben és visszalépett. Midőn az agg Gladstone 1894 márc. a magánéletbe vonult és Roseberry lordra bizta a kormányt, pártját és programmját, S. a felsőházban arra szólított afel a Rosebery-kabinetet, hogy a Home-rule-kérdésben a választókhoz forduljon, amitől azonban Roseberry idegenkedett. Jul. 6. azt indítványozta, hogy a kormány a gyanus elemek bevándorlását Angliába törvény útján megakadályozza, amit Roseberry szintén megtagadott. Midőn pedig Roseberry okt. 27. mondott beszédében (Bradfordban) a felsőház reformját helyezte kilátásba, S. Edinburgban mondott válaszában (okt. 30.) a lordok házának létjogosultságát védelmezte. A Roseberry-minisztérium lemondása után (1895 jun. 24.) a királyné újra s. lordra bizta az új kormány alakítását, aki jun. 28. kabinetjét csakugyan meg is alakította. A juliusi képviselő-választásokban az új minisztérium többségre emelkedett. Azóta S. kormányozza az angol nemzet hajóját. A délafrikai s az örmény mozgalmak, a keleti kérdéssel kapcsolatban, nehéz gondot okoznak a S.-minisztériumnak. Megújította nevezetesen a Szudán visszafoglalására irányuló politikát és Dongoláig tolta előre az egyiptomi-angol előőrsöket; a szultánnak ellenben, a Gladstone-párt által kezdeményezett mozgalom dacára, nem izent háborut, belátván azt, hogy a többi nagyhatalmat nem képes egyöntetü politikára rábirni és attól tartván, hogy Anglia hadizenete európai háborut vonhatna maga után. v. ö. Pulling, Marquis of S., life and speeches (London 1885, 2 köt.).
